A nyitott könyv éjszakája (prédikáció, Somlószőlős-Somlóvecse, Szentháromság ünnepe, 2016.05.22.)

textus: Jn 3,1-11

„1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 3 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. 4 Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 5 Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7 Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8 A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. * 9 Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? 10 Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? 11 Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.”

János mindig is különbözött a többiektől. Mármint a többi evangélistától. Máté, Márk és Lukács sok mindenben hasonlóképpen gondolkodtak és írtak, ezért is nevezzük őket szinoptikusoknak, azaz együtt-látóknak. János nem követte az ő történet-központúságukat, hanem valami egészen mást helyezett az írása középpontjába. Ez pedig nem más, mint a találkozások. János számára a dialógusok, a beszélgetések jelentik a Jézus-mű gerincét. Ezzel nem ellentmond a többieknek, nem renitens, hanem egy új színt hoz be az evangélium világába. Mert hogy egy evangélium van, nem négy, csak négy ember írása szerint, vagy hogy egy filmes hasonlattal éljek: ugyanaz a jelenet, csak négy kameraállásból.

Szóval János számára a találkozások adják az alapot. Kevés jelentősebb találkozás van, legalábbis hatástörténet szempontjából, mint a Nikodémussal való találkozás. Ennek súlyát akkor érzékeljük igazán, hanem tudatosítjuk, hogy ebben a beszélgetésben hangzik el (öt verssel később) a dióhéj-evangélium, azaz az „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

De hát ki volt ez a Nikodémus? Nikodémus egy zsidó hittudós volt, és a későbbiekben írják róla, hogy a legfelsőbb körökben mozgott (Jn 7,40-52). De annak ellenére, hogy mindenki körülötte Jézus ellen szervezkedett, őbenne megmozdult valami, sőt nem csak őbenne, hanem valószínűleg másokban is („Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul”). De tudta, hogy egy Jézussal való személyes találkozás a vesztét okozhatná, így éjjel jött el hozzá, titokban. Bátorság, vagy éppen gyávaság volt ez a részéről? Nem számít. A lényeg az, hogy Jézus fogadja őt, nem utasítja el, beszél vele, mégpedig nagyon komoly és fontos dologról.

Egy téma van, amit itt körbejárnak, ebben a beszélgetésben, találkozásban, ez pedig nem más, mint az újjászületés kérdése. Nikodémus a találkozás első pillanatában megpróbálja megnyerni Jézust: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul” -ezzel Nikodémus egy szintre próbálja helyezni Jézust magával, hiszen ő maga is tanító. Ő azt hiszi ezzel felmagasztalja Jézust, pedig valójában éppen fordítva. „ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” - hangzik a válasz. Válasz ez egyáltalán? Nem, ez egy kijelentés. „Kedves Nikodémus! Ne meccsezzünk, nem kell engem megnyerni, én nem fogok veled játszani, itt nincsenek hatalmi, vagy tisztségbeni kérdések. Csak te vagy és én! Nikodémus és Jézus!”, vagy behelyettesíthetnénk ide bármelyikünk nevét. Mert a mai első üzenet az, hogy Jézus jelenlétében nem kell és nem is lehet azokat módszereket alkalmazni, mint emberekkel szemben. Nem kell és nem is lehet helyezkedni, szépíteni, megnyerni, meggyőzni, pártunkra állítani stb. Mert Jézus előtt mindannyian nyitott könyvek vagyunk. De ez nem kell, hogy elborzasszon, vagy elriasszon bennünket, mert ez így van jól. Csak az tud segíteni, csak az tud jobbítani, aki ismeri a bajt és ismeri a helyzetet, minden oldalát és momentumát. Meztelenül állunk Jézus előtt, a szónak lelki értelmében. S milyen csodálatos ez, hiszen Jézus úgy szeret bennünket, ahogyan vagyunk! Úgy adta az életét értünk, hogy tudja – egészen pontosan tudja – milyenek is vagyunk! Mindenestül. Nikodémusnak még nem adatott meg – ennek a történetnek az idején – hogy megértse, vagy csak egy kicsit is megragadjon ennek a jelentőségéből, de nekünk már igen. Jézus értem adta magát, azért, hogy az Istentől elválasztó hatalmas szakadékon átívelő (megfeszülő!) hidam lehessen!

De itt nem „csupán” egy pozíció leírás szerepel, hanem tartalmi üzenetünk is van. „ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” - mondja Jézus. Nikodémus nem érti a dolgot: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét?” mert ilyenek vagyunk. Nem tudunk kilépni a sémákból, rendszerekből, a „dobozból”! Nyilvánvalóan nem mehetünk vissza az anyaméhbe újra, de megszülethetünk, újjászülethetünk. És ez nem csak afféle képes beszéd, nem „olyan mintha”, nem „úgy képzeld el, hogy”, nem „szimbólum, ami azt jelenti, hogy”, hanem tényleges megszületés! 

Amikor az ember megszületik, akkor általában annak az országnak, állampolgárságát kapja, amelyikben megszületik, ill. amilyen felmenőktől származik. (Magyarországon ez utóbbit részesítik előnyben.) Jézus pontosan erről beszél: „újjá kell születned ahhoz, hogy az Isten országához tartozhassál”. Igen, és nem is akárkitől, vagy akárhogyan: „újonnan” szó kétértelmű az eredeti szövegben, a görögben. Nem csak azt jelenti, hogy „újonnan”, „újjá”, hanem azt is „felülről”! Az Isten által, az ő munkája által kell megszületni, akkor lehetünk mennyei állampolgárok. És Jézus el is mondja, hogy történik ez: víztől és Lélektől. Keresztség és hit, ez kell az újjászületéshez. És egyik sem az én döntésem, egyik sem az én munkám. A keresztségben Isten lép közel az emberhez, s a hitet a Szentlélek munkálja bennem, ahogyan Jézustól hallottuk.

S itt ér össze a mai vasárnapunk tartalmi üzenete. Az egész Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek dolgozik azért, hogy nekem jó legyen! Hogy nekem örök életem, az Istennél otthonra találó helyzetem, üdvösségem lehessen! Döbbenetes, hogy a Szentháromság úgy akarja nekem adni a legnagyobb ajándékát, a beleszületést az Ő országába, hogy mindennel tisztában van, ami én vagyok! Nem kell sumákolnom, nem kell tepernem, nem kell kapaszkodnom, csak elfogadnom ezt a hatalmas szeretetet. Adja Isten, hogy ezt megragadhassuk és az Úr ránk találhasson, újra meg újra! Ámen!