Van helyed! (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Vízkereszt utáni 2. vasárnap, 2015.01.18.)

textus: Ex 33,12-23

„¹²Majd ezt mondta Mózes az ÚRnak: Lásd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és megnyerted jóindulatomat. ¹³Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled, hogy megnyertem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! ¹⁴Az ÚR így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? ¹⁵Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! ¹⁶Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. ¹⁷Az ÚR így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek. ¹⁸Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! ¹⁹Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. ²⁰Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. ²¹És ezt mondta az ÚR: Van itt hely nálam, állj a kősziklára! ²²És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. ²³Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.”

Elég sokat utazik velünk kislányunk Zoé. A legtöbb helyre jön velünk együtt, hiszen még olyan kicsi, hogy nem lehet magára hagyni, a nagyszülők pedig messze vannak, így magunknak kell megoldani. Ha autóval megyünk, akkor pedig általában autósülésbe tesszük. Mivel még kicsi, ezért fekvő autósülése van, aminek van egy fogantyúja, így nem csak az autóban lehet benne, hanem kézben is lehet vinni. Bizonyára sokan hallottuk már ezt a kifejezést, hogy mózeskosár, hát a mi autósülésünk egy mózeskosár. A mózeskosarat pedig arról a Mózesről nevezték el, akiről az alapigében hallhattunk. Ő menekült meg egy ilyen szurokkal vízhatlanná tett kicsi kosárban, amikor Egyiptom uralkodója, a fáraó, meg akart ölteni minden fiúgyermeket Izrael népéből. Mindezt a gaz tettet azért akarta megtenni, hogy nehogy túlzottan megerősödjön, az akkor Egyiptom földjén rabszolgaként tartott Izrael. Aztán Isten kiválasztotta Mózest arra, hogy kivezesse a népet az egyiptomi rabszolgaságból.

Történetünk idején Izrael népe már túl van vándorlásának egy részén és a Sínai (vagy más néven Hóreb) hegy lábánál táborozik. És ekkor zajlik le ez a nem mindennapi beszélgetés Mózes és Isten között. Mózes igen kétségbeesett, mert nem nagyon tud mit kezdeni a néppel, akik állandóan széthúznak, zúgolódnak, hitetlenkednek, keményfejűek. De hát mégiscsak az Istennek a népe. A zaklatott Mózest csak egy dolog tudja megnyugtatni, és az Úr tudja mi ez: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” - kérdezi az Úr. Mózes pedig azonnal belekapaszkodik ebbe a „felajánlásba”: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.” Az eredeti szöveg gyönyörűen fogalmazza meg ezeket a mondatokat. A héber tudniillik úgy mondja a „föld színén”-t, hogy a „föld arcán”. Így Mózes megragadja a lényeget, ami megkülönbözteti Isten választottjait és a többieket. Akik Istenhez tartoznak, azokkal ott van Isten „arca”, míg mások csupán a föld „arcán” vannak!

Mindennek a jelentőségét csak fokozza, hogy pont ez előtti szakasz szól a szent sátornak építéséről, ami a templom megfelelője volt. Ne feledjük, Izrael ekkor még vándorol, nem lett volna értelme egy kőtemplomot építeni, ha úgyis tovább állnak. Megépült a sátor, de az egésznek csak akkor és csakis akkor lett értelme, ha az Isten is ott van benne. Mert nem a sátor vagy templom vonzza oda az Istent, hanem Isten teszi a templommá a helyet ahol megjelenik. Így formálja az Egyiptomból kivonuló tömeget néppé, majd a népet gyülekezetté az Isten.

Ma sincsen másképpen. Lehet bármink, bármilyen helyünk, bármilyen templomunk, legyünk bárkik, de a gyülekezet mindig Isten Szentlelkének munkája! A gyülekezet nem szervezeti egység, nem jogi fogalom, hanem elsősorban az Isten jelenlétében összegyűlt és az Isten jelenléte által formált közösség.

Mert, kedves testvérek, nem gondolhatjuk azt, hogy majd mi teremtünk helyet az Istennek. Ezért megtévesztő az „istentisztelet” mint kifejezés. Mert ez nem azt jelenti, hogy mi elmegyünk valahova tisztelni az Istent, hanem azt, hogy az Isten tiszteletét teszi nálunk! És ez nagy különbség! Nem mi hívjuk meg az Istent, ő hív meg minket. Ezért mondja az Úr Mózesnek, mielőtt a kérésére megmutatja jelenlétét: „Van itt hely nálam, állj a kősziklára!” - És most nekünk is mondja: „Van hely nálam!” Van számunkra hely az Istennél. Elkészített hely, ránk szabott, nekünk kialakított hely! Isten az ő igéjében meghívót küldött a számunkra az ő jelenlétébe, oltalmába.

Ez a szakasz igen érzékletesen írja le a találkozást. Ilyen megfogalmazásokat használ: Isten arca, Isten keze, Isten háta, mintha közeli és megfogható lenne. És igen, sőt, kivehetjük a „minthá”-t az előző mondatból és kijelenthetjük az Isten megismerhető, és jelenléte megragadható. S bár nem a kezünk számára, hanem a hitünk számára, de ez talán még valóságosabb!

Hiszen a mi számunkra már ott van Jézus Krisztus, akiben az Isten megmutatta magát nem csak Mózesnek, nem csak egy népnek, hanem mindenki számára. Kinyújtotta ölelő karját az egész világ felé és felénk is és ezt mondja: „Van itt hely nálam!” És így az ő jelenlétében formálódhatunk mi is tömegből gyülekezetté!

És ez bizony nem pontszerű alkalom, hogy „most akkor gyülekezetté lettünk”, hanem egy folyamat. Ahogyan Isten is több évtizednyi vándorlás során formálta Izrael népét, úgy mi is úgy válhatunk, vagy éppen tarthatjuk meg „gyülekezetségünket”, ha az Istennel vándorolunk együtt, és azon az úton járunk, amit ő kijelölt számunkra. Mózes kissé megtévedve ezt mondta: „Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz?” - pedig valójában a lényeg pont abban, van, hogy nem az Isten jön velünk, hanem mi megyünk Ővele!

Mert az Isten nélkül nem csak szent sátor, vagy templom veszti el a lényegét, hanem maga az út is, az élet is. Isten nélkül Mózesék számára nem lett volna más az Egyiptomból való kivonulás mint menekülés. Márpedig a menekülés közben az ember csak arra gondol, hogy elhagyja azt a helyet ahonnan menekül. Számunkra sem lehet más az élet mint menekülés, ha nincs benne az Isten. Mert ha nincsen benne, akkor csak menekülünk a rossz helyzetekből, rossz kapcsolatokból, próbálunk szabadulni betegségekből, függőségekből, próbáljuk ezeket és a veszélyeket elkerülni. De az Istennel az életet nem csak túlélni lehet, hanem igazán megélni. Mert ő a bűn és a halál útja helyett egy alternatívát, választási lehetőséget kínál mindannyiunk számára. Az élet és a hit útját, ahol az Ő arca, jelenléte mindig velünk lesz. Erre bizonyíték és mód pedig Jézus Krisztus halálán és feltámadásán keresztül vezet. És ha rálépünk erre az útra, akkor az Isten elvezet bennünket egy helyre, ahol útjaink keresztezik egymást, és az Istenben bízók csoportjából gyülekezet válik.

„Van itt hely nálam! Várlak!” - mondja az Úr.

Ámen