Bejegyzések

bevonulás címkéjű bejegyzések megjelenítése

Adventi lista - Mt 21,1-9

Kép
textus: Mt 21,1-9 “ 1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, 2 és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! 3 Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. 4 Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 5 „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” 6 A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7 odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. 8 A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9 Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánn...

Nem horror (prédikáció, Virágvasárnap, 2019.04.14.)

Kép
textus: Ex (2Móz) 12,21-28 „ 21Mózes ekkor összehívta Izráel összes véneit, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát. 22Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. 23Amikor átvonul az ÚR, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az ÚR azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is. 24Tartsátok meg ezt az utasítást. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak. 25Amikor bementek arra a földre, amelyet az ÚR ad nektek, ahogyan megígérte, akkor is tartsátok meg ezt a szertartást. 26És ha majd megkérdezik tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás, 27akkor így feleljetek: Páskaáldozat ez az ÚRnak, mert kihagyta Izráel fiainak a házait Egyiptomban, amikor megverte Egyi...

Mindenen át (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Virágvasárnap, 2017.04.09.)

Kép
textus: Ézs 50,4-10 „ 4 Az én Uram, az Úr megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. 5 Az én Uram, az Úr megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. 6 Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. 7 De az én Uram, az Úr megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent. 8 Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! 9 Íme, az én Uram, az Úr megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, melyet megrágott a moly. 10 Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére! ”

Tömegélmény (prédikáció, Somlószőlős-Noszlop, Virágvasárnap, 2016.03.20.)

Kép
Egy képzeletbeli utazásra hívok most mindenkit. Ha ez segít hunyjuk be a szemünket miután elolvastuk az alábbi két bekezdést és használjuk a fantáziánk.  Tehát, képzeljünk el egy várost. Egy várost, ami tele van. Tömeg mindenütt, hangzavar és tülekedés. Felfokozott izgalom van úrrá mindenkin. De nem rossz értelemben, hanem inkább olyan ünnepféleképpen. Az utcákon árusok kínálják a portékájukat, a házak ablakából a mindennapi élet zajai szólnak és a tömeg csak árad és hömpölyög az utcákon tereken. Egyszer csak mindenki egy irányba kezd el haladni. A város kapuja felé. Valami történik, valaki jön, valaki fontos és lényeges személy. Úgy tűnik lehet, hogy olyan szerencsénk lesz, hogy maga a király érkezik meg a városba, csatlakozni az ünneplő néphez. Magával sodor bennünket a tömeg, de nem is nagyon állunk ellent. Végül mi is megpillantjuk az uralkodót, ahogyan a tömeg fölé emeli a hátasa. Milyennek látjuk a királyt? Egyáltalán milyen egy király? Képzeljük el! Mije van? Ló…?, pal...

Publikus? (prédikáció, Somlószőlős-Noszlop, Advent első vasárnapja, 2014.11.30.)

Kép
textus: Mt 21,1-9 „ 1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, 2 és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. 3 Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” 4 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: 5 „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” 6 A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7 odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. 8 A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9 Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a maga...