Tömegélmény (prédikáció, Somlószőlős-Noszlop, Virágvasárnap, 2016.03.20.)
Egy
képzeletbeli utazásra hívok most mindenkit. Ha ez segít hunyjuk be a szemünket miután elolvastuk az alábbi két bekezdést és használjuk a fantáziánk.
Tehát, képzeljünk el egy várost. Egy várost, ami tele van. Tömeg
mindenütt, hangzavar és tülekedés. Felfokozott izgalom van úrrá
mindenkin. De nem rossz értelemben, hanem inkább olyan
ünnepféleképpen. Az utcákon árusok kínálják a portékájukat,
a házak ablakából a mindennapi élet zajai szólnak és a tömeg
csak árad és hömpölyög az utcákon tereken.
Egyszer
csak mindenki egy irányba kezd el haladni. A város kapuja felé.
Valami történik, valaki jön, valaki fontos és lényeges személy. Úgy
tűnik lehet, hogy olyan szerencsénk lesz, hogy maga a király
érkezik meg a városba, csatlakozni az ünneplő néphez. Magával sodor bennünket a tömeg, de nem is nagyon állunk ellent. Végül mi is
megpillantjuk az uralkodót, ahogyan a tömeg fölé emeli a hátasa.
Milyennek látjuk a királyt? Egyáltalán milyen egy király? Képzeljük el! Mije van? Ló…?, palást….?, kard…?, jogar…?, korona…?,
ékszerek…?, a hatalom és fensőbbség tudata, amely kiül az
arcára…?, dicsőséges kíséret, katonákkal, kiszolgáló
személyzettel…?
Most
pedig hallgassuk/olvassuk Isten igéjét:
textus:
Mt 21,1-9
„1
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák
hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, 2 és ezt
mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt
találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok
el, és vezessétek hozzám! 3 Ha valaki szólna nektek, mondjátok
meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi
azokat. 4 Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr
mondott a próféta által: 5 „Mondjátok meg Sion leányának:
Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül,
igavonó állat csikóján.” 6 A tanítványok pedig elmentek, és
úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7 odavezették a
szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat,
Jézus pedig felült rá. 8 A sokaság az útra terítette
felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra
szórták. 9 Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig
ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr
nevében! Hozsánna a magasságban!”
Királyi
érkezés történik ebben a szakaszban. De nem úgy, ahogyan mi
elképzelnénk, vagy akár az akkori tömeg elképzelte. Királyi
módon vonult be Jézus Jeruzsálembe, de számos ponton, sőt a
legfőbb pontokon egyáltalán nem úgy viselkedett, hovatovább nem is úgy nézett ki, mint egy király. Nem volt palástja, hanem egyszerű
ruhája, nem volt kardja, jogara, nem volt koronája, hanem
hajadonfőtt érkezett. Nem volt díszes kísérete, csak tizenkét toprongyos tanítványa, és nem volt az arcán a fensőbbség tudata,
mert ő nem csak, hogy nem úgy viselkedett és nem úgy nézett ki, de
nem is úgy érkezett meg mint ahogyan a királyok szoktak.
Döbbenetes
az a kontraszt, ami ebben a történetben feszül. A tanítványok
talán azt hitték, hogy most jött el a „kánaán”. Végre beért az elmúlt három év, amit Jézussal töltöttek, mindaz, amit vártak, a megbecsülés, a siker... Végre a nép Urához tér!
De közel sem volt így. Mert bár a tömeg királynak kijáró
tisztelettel és rajongással fogadja Jézust, mégis a látszat ellenére Ő nem uralkodni, hanem szolgálni jött a
városba és meghozni a végső áldozatot. El sem tudom képzelni,
hogy zajlott le a tanítványokban amiatt, hogy három nap alatt a
királyi fogadtatástól eljutottak a kivégzésig!
Ennek egyértelmű oka az volt, hogy a tömeg (és bizony a tanítványok is)
megpróbálták Jézust, az ő személyét egy „dobozba”
beleerőszakolni. Egy sémába, amit maguk találtak ki, teremtettek
meg, tapasztalatuk és saját bölcsességük nyomán.
„Jézusnak ilyennek, vagy olyannak kell lenni.”; „Jézusnak ezt
vagy azt kell tenni.”; „Ha ő megváltó, akkor ő csak ilyen
vagy olyan lehet!” stb. De Jézus minden emberi váradalmon túllép.
És különben is, hogyan jön ahhoz az ember, hogy meghatározza,
milyen legyen a megmentése! Gondoljunk csak bele milyen nonszensz
lenne, ha egy fuldokló elküldené maga mellől a mentőcsónakot
azzal, hogy ő csak mentőhelikopterrel való mentést ismer, őt
csak úgy lehet megmenteni. Legalább ekkora képtelenség Jézus
keretek közé szorításának kísérlete.
Mert
hogy ez kísérlet, nem több. Nem is maradhat több, mert kivitelezni
lehetetlen. Vagy elfogadjuk Őt, vagy nem. Más lehetőség nincsen.
És a probléma él mind a mai napig. Sokszor hallom: „Ha az Isten, ha a Jézus
ilyen vagy olyan, akkor én nem hiszek benne!”
Pedig
higgyük el testvérek, hogy sokkal jobb, így, hogy Jézus nem
hallgat az emberekre. Ha akkor, Jézus kihasználva a tömeg
hangulatát, földi-politikai királlyá teszi magát, ahogyan azt
várták tőle, akkor ma nem lenne megváltás, ma nem lenne
bűnbocsánat, ma nem lenne lehetőségünk az Isten kegyelmére és
szeretetére.
A
mai vasárnap, Virágvasárnap, Jézus szenvedéstörténetének
startvonala. A dicsőséges bevonulás, amely a legdicstelenebb véget
ér. De nem bukás ez testvérek, nem veszett ügy, hanem az Isten
szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. Nagyon jó, ha bennünk
van a vágy Krisztus érkezésére! Nagyon jó, ha várjuk az
Istennek szabadítását, de ténylegesen VÁRJUK és nem ELVÁRJUK
azt! Mert olyan formában és olyan módion érkezhet meg közénk,
amilyet elképzelni sem tudunk! Fogadjuk el a Megváltót, hogy
ezáltal befogadhassuk! Az előttünk álló héten együtt lehetünk
és végigjárhatjuk vele az utat lépésről lépésre! Fordítsuk
szívünket felé, hogy végül együtt érkezhessünk meg az üres
sírhoz! Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése