Főpapi választás (prédikáció, Rigács-Somlószőlős, Böjt 5. vasárnapja, 2016.03.13.)
textus:
Zsid 9,11-15
„11
Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és
tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása,
azaz nem e világból való. 12 Nem is bakok és bikák vérével,
hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a
szentélybe, és örök váltságot szerzett. 13 Mert ha bakok és
bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel,
vagyis külsőleg tisztává tesz, 14 akkor Krisztus vére, aki
örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az
Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. 15 Így tehát
új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első
szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az
elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.”
Nem
először találkozunk böjtben a „főpap” fogalmával. Már böjt első vasárnapján is szót ejtettünk arról, hogy Jézusról
sokféleképpen szoktak gondolkodni, de úgy ritkán, mint aki főpap.
A Zsidókhoz írt levél szerzőjének ez nem volt sem furcsa, sem
pedig szokatlan. Az ő számára
a főpap igenis fontos és jelentős személynek számított, s
azzal, hogy Jézust főpapnak mondja (mert hogy az is!), azáltal az
ő főségét kívánta kinyilvánítani, mindenfajta (más) papsággal
szemben. Ő az aki hivatott arra, hogy megmutassa az utat az Istenhez.
De
ha belegondolunk, minden korban igen fontos dolog a főpapság
kérdése. Nem olyan régen volt vezető hír,
hogy Ferenc a római pápa és az ortodox egyház feje Kirill
moszkvai pátriárka találkoztak. Az első egyházszakadás, Kr.u. 1054 óta, amikor is az addig egységes kereszténység kettészakadt
keleti és nyugati egyházra, nem nagyon volt erre példa. Minden
sajtótermék ezzel volt tele, legyen az újság, TV, rádió,
internet. Mert valahogyan a szekularizált és alapvetően a
„hagyományos” vallásoktól elfordult világban is fontos az,
hogy mit csinál egy főpap. De nem kell ennyire nagy távlatokban és
ennyire világszintű dolgokban gondolkodni. Magam is emlékszem,
hogy milyen izgatott és milyen felfokozott érdeklődés vette körül
egyházunkban a 2006-os északi, és a 2010-es nyugati püspökválasztást.
Mindenki arról beszélt az egyházban, hogy vajon ki lesz a püspök,
vajon mit fog tenni, min fog változtatni, mi az ami az ő főpapságát
jellemezni fogja!
Mert
az embereknek (és nem csak az egyházban) szüksége van a főségre.
Akkor nyugszik meg, ha tudja, hogy van valaki „felette” olyan,
aki a pozíciójában jól munkálkodik, aki komolyan véve feladatát
jól irányítja és átlátja a dolgokat.
Nézzük
csak meg, hogy milyen iszonyatos mértékben dől ránk ma az
információ! Olyan szintű lehetőségek vannak a tudás és az
információ világában, amit az ember még befogadni is képtelen! Hát még ellenőrizni annak hitelességét! Az teljes
képtelenség. Honnan tudjuk azt, hogy igaz, amit az újság ír?
Honnan tudjuk, hogy az a kép valódi a TV-ben? Honnan tudjuk, hogy
mi hiteles és mi nem? Ott voltunk? Nem. Láttuk? Nem. Akkor?
Természetesen sehonnan sem tudhatjuk. Hanem mit teszünk? Bízunk.
Bízunk abban, hogy nem csapnak be, hogy az a médium, az az újság,
az az internetes portál, stb. hiteles. S így elfogadjuk, amit ír. Ha nem
így lenne, akkor nem olvasnánk el/néznénk meg/hallgatnánk. Gondoljunk csak bele, hogy mi
lenne, ha kiderülne egy újságról, hogy folyamatosan és
szándékosan hazudik. Abban a pillanatban elvesztené az olvasói
nagy részét. Nagy ára és értéke van ennek a bizalomnak. De csak
erre tudunk hagyatkozni jelen helyzetünkben, hiszen senki sincsen
olyan pozícióban, hogy minden elé toluló hírt leellenőrizzen,
annak hitelességét cáfolja, vagy erősítse. És az ember bízni
akar a főségben, egy hiteles "felettesben", aki tudja, hogy mit
csinál.
És
bizony pont ezt kihasználva sokan visszaélnek ezzel a bizalommal.
Nem csak a média, hanem az élet bármely területén, sajnos esetenként az
egyház(ak)ban is.
Hol
találhatok akkor hiteles forrásra? Olyanra, amely nem csak a napi
hírekben, de az életem vitelében is főség lehet: hiteles forrás,
hiteles út, hiteles erő.
Ezt
írja Krisztusról a levél: „a
jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át
jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból
való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével
ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot
szerzett.” Élénken
emlékszem óvodás korom „komoly” beszélgetéseire, melyeknek az volt a témája, hogy kinek
az apukája a menőbb, az erősebb, az okosabb, a gazdagabb, az
ügyesebb stb. Nem hiszem, hogy egyedül lennék ezzel. Már ebben
gyermeki versengésben is láthatjuk annak a vágyát, hogy valaki
olyan legyen fölöttünk, aki minden kétséget kizáróan jó és
hatalmas, erős és szerető, és ami nagyon fontos: mindent kézben
tartson és mindenben első legyen!
De nagyot tévednénk, ha azt
gondolnánk, hogy ennek a vágynak a manifesztációja, vagy ha úgy
tetszik „teremtménye” a papság, a hit, vagy éppen a Krisztus.
Mert hogy ez pontosan fordítva van. Az emberben ott van a vágy,
hogy Istene legyen, mert az ember vágyik Alkotójára, Teremtőjére,
s így Megváltójára, a Teremtőjével való kapcsolat
helyreállítójára. Amikor azt írja a Zsidó levél, hogy Krisztus
és az ő munkája „nagyobb
és tökéletesebb”,
akkor nem egy óvodás eszmecseréről van szó, hanem világ
legfontosabb történéséről. Arról az áldozatról, amit Krisztus
hozott meg értünk, minden egyes emberért. Mert ő nem csupán
Főpap, hanem az áldozat is egy személyben, hiszen Krisztus
„önmagát áldozta
fel ártatlanul az Istennek […] hogy az elhívottak elnyerjék az
örökkévaló örökség ígéretét.”.
Ki hallott már ilyet, hogy egy főpap maga legyen az áldozat is.
Egy pap maximum áldozó, de nem áldozat!
Pedig, kedves testvérek, Krisztus minden emberi logikát áthúzó módon,
úgy hozta el nekünk a megváltást „nagyobb
és tökéletesebb”
módon, hogy főpapként áldozattá vált! Nem a pompát, nem a
felfokozott egyházi hangulatot, nem a vezető sajtóhír adta
dicsőséget választotta, hanem MINKET! Igen, minket. Judica, az igazság vasárnapján mondjuk ki! Ámen, ez
így igaz! S már csak egy kérdés maradt: Mi kit választunk?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése