A közepe (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond-Rigács-Somlóvecse-Karakószörcsök, Húsvét ünnepe, 2016.03.27-28.)
textus:
Zsolt 118, 14-17
„Erőm
és énekem az Úr, megszabadított engem. 15 Ujjongás és
győzelem hangja zeng az igazak sátraiban: az Úr jobbja hatalmasan
munkálkodik! 16 Fölemelte jobbját az Úr, az Úr jobbja hatalmasan
munkálkodik! 17 Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr
tetteit!”
Amikor
hittanosként Bibliát kaptunk a kezünkbe a legelején, akkor szinte
az egyik első dolog volt, hogy megtanultunk tájékozódni benne. Az
első – szinte játékos – támpont az volt, hogy próbáljuk meg
középen kinyitni. Ha minden jól ment, akkor a Zsoltárok könyvénél
kellett a Bibliának kinyílnia. Így mindenki megjegyezte, hogy a
Zsoltárok könyve a (mértani) közepe a Bibliának. Ma sajnos ez
már annyira nem megy, mert a Revideált Újfordításnak a
Példabeszédek közepe. De nekünk ez most nem számít, mert ez csupán nyomdatechnikai kérdés.
A
Zsoltárokon belül is van egy fejezet, egy zsoltár, ami ténylegesen
a közepe Zsoltárok könyvének és így a Bibliának is. És ez a
118. zsoltár. Fokozva az izgalmakat, ha a zsoltárokat fejezeteknek
tekintjük a Zsoltárok könyvében, akkor a mértani közepet
körülfogó két másik fejezet is különleges, hiszen a 117. a
legrövidebb és a 119. a leghosszabb a Bibliában. Távol áll tőlem
a számmisztika, de azért mindannyian tudjuk, hogy az Úr a jó rend
istene, így lehet üzenete számunkra ezeknek az információknak
is. De nemsokára meglátjuk, hogy nem csak mértani, hanem
hitbeli okai is vannak annak, hogy ez a zsoltár, és különösen is
ezek a versek, fontosak nekünk ezen az ünnepen.
Döbbenetesen
mozgalmas ez a pár vers. Csak úgy sorjáznak a aktív fogalmak,
tettek, főleg az Úr tettei. Mintha egy mozgalmas tömegesemény,
vagy éppen egy katonai tábor. Szabadítás, ujjongás, győzelem,
sátrak, az Úr jobbja – mind-mind lendületes, örömteli,
mondhatni győztes csata utáni felfokozott, szinte euforikus
hangulatot áraszt. Főleg ha összevetjük Exodus (2Mózes)
15,1-5-tel. Abban a részben megmenti az Úr a népét, Izraelt
Egyiptomból. Kimenekíti őket a szolgaságból, a rabszolga
helyzetből. De az egyiptomi király, a fáraó, végül mégiscsak
vissza akarja őket toloncolni, de Mózes (az Úr által neki adott
hatalommal) kettéválasztja a Vörös (Nádas) tengert, s így
Izrael népe, akik be voltak szorulva a tenger és az ellenséges
egyiptomi hadsereg közé, száraz lábbal átkel a tengeren. És
amikor a fáraó seregével ide is utánuk megy, akkor az Isten
visszaengedi medrébe tenger vizét, s a hatalmas sereg egy pillanat
alatt semmivé lesz.
Ott,
ezek után az események után, így szól ennek a zsoltárnak, az
„eredetije”: „1 Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel
fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen
felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. 2 Erőm és énekem az
Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám
Istene, őt magasztalom. 3 Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő
neve. 4 Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott,
legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. 5 Elborította őket
a mélység, kőként szálltak a mélybe. 6 Jobbod, Uram, dicső az
erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget.” Mózes
öröméneke a győztes ez csata után, mikor az Úr megmentette a
népét. Ezt használta fel a zsoltáros.
De
miért kerül elénk ez az ige húsvét ünnepén? Azért , mert
Jézus Krisztusban is hatalmas győzelmet aratott az Úr. És –
csakúgy, mint a vörös-tengeri esetnél – itt sem embereken
múlott. Mózes és a zsoltáros is rájön: „Erőm
és énekem az Úr”. Az Úr az én erőm, győzelmem s
így hálaénekem tárgya is. Mert mást, mint a hálámat, nem tudok
neki felajánlani. A kereszten függő Istenfiú nem csak bűn és a
halál elhordozója, hanem – értsük jól – győzelmi zászló
is. Mert „Őbenne van – az ő vére által – a mi
megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága
szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és
értelemmel.” - írja Pál (Ef 1,7-8). Az Ő szolgálata által
van a szabadulásunk is. Így hangzik héberül a „megszabadított
engem” kifejezés: „lisuah”, aminek szótári alakja:
„jösuah”. A Szentírás mértani közepében, a 118. zsoltárban,
és még annak is a közepében a 29 versből a 14.-ben, ki van?
Jézus.
A
feltámadás ünnepe van ma. Annak az ünnepe, hogy Jézus Krisztus
véglegesen győzelmet aratott! A körülöttünk lévő helyzet,
helyzetek miatt talán ez nem annyira nyilvánvaló. Túl sok még a
gonosz, túl sok még a rossz… De higgyük el, Jézus győzött, s
gonosz hatalma csupán annak a gyilkos harca, aki tudja, hogy mér
nincsen vesztenivalója. Kétezer évvel ezelőtt eldőlt a harc az
üres sír jól mutatja ezt. Az üres sír, amelyben nincsen ott a
Megváltó.
Az
Isten küldöttei (talán angyalai) így szólítják meg a Jézus
hűlt helyét találó asszonyokat (akik be akarták balzsamozni Jézus holttestét, megadni neki a végtisztességet) a barlangsírnál:
„Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt,
hanem feltámadt.” (Lk 24,5b-6a) Jézus él! A történetnek
itt van vége, s egyben kezdete is. Mert a mind a mai napig élő
Jézus az akin keresztül a végső csata sorsa is eldől a mi
életünkben. Annak a csatának sorsa, amelyet mindannyiunknak meg
kell harcolni. A végső, a fizikai valóság vége. Szükségszerűen
bukásra vagyunk ítélve, nem győzhetünk. Mi nem. De Ő igen. Sőt,
ő már győzött. És velünk akar lenni. Ennek az előíze van
úrvacsorában, ahol Krisztus önmagát adja nekünk annyira, hogy
bennünk akar lenni! Szimbólum ez? Igen, hát persze, hogy
szimbólum, de egyben valóság, nagyon is valóságos, mert maga
Krisztus Urunk van ott és akkor!
Csoda
ez, lehetőség mindannyiunknak és az egyetlen esély. Ki ne akarna
„belekóstolni” ebbe újra és újra? Én igen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése