Krisztus mindenütt (prédikáció, Mennybemenetel ünnepe, 2020.05.24.)

textus: Jel 1,7-8

„7Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. 8Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.”

A prédikáció letölthető audió formában:

A teljes istentisztelet videója:

Kutatások kimutatták, hogy manapság az emberek egyre kevésbé olvasnak. Ennek több oka is van. Vannak képességbeli okok, azaz, hogy a fiatalok nagy része nem tanul meg egyáltalán, vagy nem tud megtanulni rendesen olvasni. És vannak 21. századi, „tüneti” okok is, pl. hogy sokkal többet „nézünk” mint amennyit olvasunk. Magyarul, az információszerzés legfőbb formája már nem az olvasás, hanem a (videó és kép) nézés. És még ha az olvasnak/olvasunk is, akkor is többségében rövid és egyszerű nem pedig hosszú és komplex szövegek. De azért vannak/vagyunk még egy páran, akik szoktunk fél oldalnál hosszabb és egy paprikás krumpli receptnél bonyolultabb szöveget, könyvet olvasni.

Sokféle olvasási stílus és szokás van. Vannak, akik falják a könyveket és két óránál rövidebb időre le sem ülnek olvasni. Vannak, akik pedig szeretnek meditálni egy-egy mondaton, újraolvasni előző oldalak, merengeni. Vannak, akiknek a szórakozás az elsődleges motiváció és vannak, akiknek a művelődés, vagy éppen az információ szerzés. És persze mindenki más szempontok alapján választ olvasmányt. Vannak, akik szeretik, ha egy könyv cselekménye tele van fordulattal, meglepetéssel, és vannak olyanok, akiknek muszáj elolvasni a könyvnek az utolsó oldalát/fejezetét előre, hogy tudják, az a sok minden ami történik, hova fog eljutni. Így erőt meríthetnek egy happy end-ből, vagy lélekben felkészülhetnek a tragédiára. A mai igénk ez utóbbi csoportnak fog kedvezni. De ne szaladjunk előre…

Az idei Mennybemenetel ünnepi textus a Jelenések könyvéből van. Mindig különleges, ha innen van a textus, mert talán a legizgalmasabb és legnehezebben értelmezhető könyve ez az Újszövetségnek. Sok dolgot leír, ami volt, megtörtént, és olyat is, ami meg fog történni, még a jövő zenéje, és teleistele van időtlen, vagy ha úgy tetszik, időn felülálló tartalommal is. Talán, mert az idő teljes spektrumát lefedi ez a szöveg, talán ezért olyan nehéz értelmezni, hogy mi az, ami nekem szól ebből az egészből. Bárhogyan is legyen, bármilyen viszonyunk legyen is (vagy nem) ezzel a könyvvel, azt érdemes tudni, hogy mi a célja a könyvnek. Eredetileg ez a könyv azért íródott, hogy a korai, őskeresztény közösségeket vigasztalja. Szükség is volt erre, hiszen a keresztényeket ebben az időben (már) üldözték a római birodalomban. A sok-sok borzalom, a scifibe/fantasyba illő szörnyek garmadája, és a világvége események, mind-mind azért lettek ebben a könyvben megírva, hogy a őskeresztények el tudják helyezni, helyén tudják kezelni, azt a mennyei örökséget, amely (a 22-ből) az utolsó két fejezetben szerepel. „Igen, most iszonyatos szenvedéseken kell átmennetek, de az adjon erőt, hogy ez nem tart örökké, és az Isten már elkészítette számotokra a helyet maga mellett.”

Azonban a mai, de főleg az akkori olvasó számára, borzasztóan nehéz olvasmány az a sok minden, az a világvége szerű leírás, ami a Jelenések könyvét jellemzi. És azért, hogy a könyvön, és magán az élet szenvedésein is, át tudja magát küzdeni a hívő, ezért János apostol az „első oldalon” lelövi a „poént”. Gyakorlatilag megelőlegezi a történet végét! Ez a mai igénk: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.” És ezzel az ámennel a végén tényleg olyan befejezés jellege is van a dolognak. De nézzük meg miről szól ez a mondat. „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték” Ebben a szakaszban Jézusról van szó. Arról, hogy ő vissza fog térni, ahogyan megígérte, de úgy, hogy „minden szem” meglátja. És így már érthető, hogy miért Mennybemenetel ünnepére kaptuk ezt az igét. Mennybemenetel lényegében Krisztus koronázási ünnepe. Azzal, hogy (1) meghalt a kereszten, elhordozta bűneinket, (2) feltámadásával utat nyitott számunkra a mennybe, a (3) Mennybemenetel pedig a dicsőséges bevonulása Jézusnak a mennyek országába, oda, ahonnan jött (Jn 3,13; Jn 17,1-5) és ahova jog szerint vissza is tért. Ezzel az eseménnyel körbeért a megváltás műve, teljessé vált Krisztus szolgálata. És… belépve a mennybe, nyitva hagyta maga után az ajtót!

De! A mai igénk (többek között) arra világít rá, hogy Jézus vissza fog térni ide a földre. Azonban nem olyan „rejtett” és „fapados” módon, mint először, egy faluvégi istállóban, hanem olyan dicsőséggel, mint ahogyan feltámadása után felment a mennybe. „Minden szem” meg fogja látni! Nyilvánvaló lesz mindenki számára! Micsoda dicsőséges pillanat lesz! És jól mondjuk: lesz. A mai igénk szól a múltról, hiszen Jézusról, az ő földi szolgálatáról tesz hitvallást („átszegezték”), beszél a jövőről, hogy Ő majd vissza fog jönni. De mégis mi van a jelennel? Mi van velem? Mit mond ez az egész nekem?

Már önmagában is vigasztaló, ennek az életnek a sok nyomorúsága között, hogy Krisztus el fog jönni, hogy helyünk van az Isten mellett őáltala. De ezen túlmenően még többet kaphatunk mai textusunk második felében. „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” Egyrészt ebben a mondatban maga az Atyaisten tesz le a voksát Jézus mellett, bizonyságot tesz, megerősíti Jézus személyét és szolgálatát. Plusz: Jézus visszajövetelének ígérete magának Jézusnak és az Atyaistennek a szaván (is) nyugszik ezáltal. És ez a második vers nagyon rímel egy másik bibliai szakaszra a Zsidókhoz írt levélből: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) Az Atya és Jézus egyek (Jn 17,11) és ők nem változnak a tegnaphoz képest, ugyanaz a Krisztus VAN velem, mint aki az apostolokkal volt!

„De hogyan lehetséges ez?”- kérdezhetnénk. „Hiszen nem pont most beszéltünk arról, hogy Jézus felment a mennybe (Mennybemenetel ünnepét ünnepeljük!), visszatért oda, ahonnan jött? Akkor hogyan lehet velünk? Hogyan lehet velem?” Erre is választ kapunk a mai oltár előtti olvasmány, a mennybemenetel eseményének történetéből: „Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr [azaz Jézus] pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16,19-20) Hogy micsoda? Jézus az Isten jobbján ül (ahogyan az Apostoli Hitvallásban, a Hiszekegyben is mondjuk), és mégis együtt „munkálkodik” a tanítványokkal? Hogyan lehetséges ez?

Mennybemenetel ünnepe gyógyító módon bontja le bennünk az emberi elképzeléseket Jézusról. Hát persze, hogy egy embernek lehetetlen egyszerre a mennyben lenni és a földön, sőt, a földön több emberrel egyszerre! De Jézus nem (csak) ember, hanem Isten Fia, a Szentháromság Egy Igaz Isten második személye! Neki nem lehet akadály, hogy egyszerre itt és ott, a mennyben és a földön, sőt azon belül is minden tanítványával minden időben ott legyen. Mint ahogyan meg is ígérte mennybemenetele előtt: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20) És itt – a végére – meg is érkeztünk az egyik „legevangélikusabb” tanításhoz, az "ubiquitas" (latin), azaz Krisztus mindenütt jelenvalósága tanításához. Nekünk evangélikusoknak extrém fontos, hogy tudatosítsuk azt, hogy Krisztus bár felment a mennybe, vissza fog jönni dicsőségesen, de ezzel párhuzamosan most is itt van, velünk van, velem van, veled van!

Azt hiszem ma nagy vigasztalást kaptunk az igéből!