Mire jó az egyház? - Ám 6,1-7 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2022.09.25.)

textus: Ám 6,1-7

“1 Jaj a gondtalanoknak a Sionon, az elbizakodottaknak Samária hegyén, a legkiválóbb nép előkelőinek, akikhez folyamodik Izráel háza! 2 Járjátok be Kalnét, és nézzetek szét! Onnan menjetek a nagy Hamátba, azután menjetek el a filiszteus Gátba: Különbek vagytok-e ezeknél az országoknál, nagyobb-e a területük a tiétekénél? 3 Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért közel hoztátok az erőszak uralmát! 4 Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat! 5 Hárfakísérettel dalolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé. 6 Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek. 7 Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának.”

Manapság nagyon sok szó esik az egyház szerepéről, arról, hogy tulajdonképpen mire jó az egyház. Persze ez a kérdés nem a hívő közösségben tevődik fel, hiszen mi tudjuk és reméljük, hogy az egyház elsősorban és leginkább az evangélium hirdetésére “való”. Alapvető és elidegeníthetetlen funkciója, hogy Jézus Krisztusról bizonyságot tegyen és az örök élet reménységét hirdesse a világban. Ez oké. Vagy legalábbis, ennek egyértelműnek kellene lennie… De! Vajon, amikor az egyházon kívül tesszük fel ezt a kérdést, akkor milyen válaszokat remélünk, vagy - ami még fontosabb - milyen válaszokat adunk azoknak, akik ezt kérdezik. 

Tehát, mire való az egyház? Mi az egyház funkciója, hatásköre a világban, a társadalomban? Ha mégiscsak egy pillanatra visszahozzuk az egyházon belülre ezt a kérdést, akkor két véglettel találkozhatunk. Sokan azt mondják, hogy az egyház feladata egyfajta kulturális és társadalmi rend, a stabilitás, a folyamatosság biztosítása az emberek között, amit akár ezt az állammal karöltve is végezhet. A másik pedig a teljes szeparációnak, izolációnak, elszigetelődésnek a szélsősége. Magyarul, hogy az egyháznak külön kell válnia a társadalomtól és egyfajta béke szigeteként kell működnie, biztonságot, stabilitást és folyamatosságot adva azoknak, akik bent vannak, azokkal szemben, akik kint. 

Véleményem szerint mind a kettő tévút, tekintve, hogy egyik sem biblikus. Az egyháznak nem feladata sem tevőlegesen, sem pedig háttér ideológiát nyújtva a hatalomba belépni, de nem lehet egy zárvány sem, amely ki akarja vonni magát a világból. Jézus mind a kettőről rendelkezik, “Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,25-28) Nem fonódhat össze kereszténység és hatalom, egyház és állam, mert egyszerűen nem egy platform! De Jézusnak azokhoz is van szava, akik pedig teljesen kivonulnának a társadalomból. Így imádkozik a főpapi imában, János evangéliuma 17. fejezetében az Atyához: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”

De akkor mi a helyes magatartás? Mi az egyház hatásköre? Vagy ha provokatívan akarom megfogalmazni, akkor: Mibe szólhat bele?

A kérdés becsapós, mert nem az egyháznak, mint szervezetnek vagy intézménynek van hatásköre mondani dolgokat a társadalomban, hanem az Istennek! Ő viszont végtelen kegyelmében, arra adta a fejét, hogy ránk bízza az üzenetet! És bizony ez nagyon lényeges, mert az üzenet, amit ránk bízott, egyrészt: nem tőlünk függ, másrészt: ha nem tetszik, vagy nem a szánk íze szerint való, akkor is az a feladatunk, hogy ezt hirdessük! 

Márpedig az Istennek mindenbe van beleszólása, ellentétben velünk! Így ha egyházként az Isten képviseljük - márpedig ha akarjuk, ha nem, így van - akkor mindig válogassuk meg, hogy mit és hogyan mondunk, mert nem kell mindig mondani valamit, amikor lehetőségünk van rá. Inkább akkor beszéljünk, ha erre az Isten Lelke indít bennünket, akár alkalmas, akár alkalmatlannak érezzük a dolgot (2Tim 4,2).

Ámósz próféta, akinek a könyvéből van a mai igénk, azt a hálátlan feladatot kapta az Istentől, hogy beleszóljon a dolgokba. Maga az ő neve: “Ámósz”, is azt jelenti, hogy “teher”, “súlyos”, “bosszúságot okozó”. És Ámósz komolyan vette a feladatát. Mezőgazdasági nagyvállalkozó volt, biztos háttérrel. De az Isten elhívta őt a vállalkozásából, hogy próféta legyen, azaz az ő üzenetének a közvetítője. 

És hova küldte? A hatalmasokhoz, a felsőbb társadalmi rétegekhez, az uralkodó osztályhoz. “Jaj a gondtalanoknak a Sionon, az elbizakodottaknak Samária hegyén, a legkiválóbb nép előkelőinek, akikhez folyamodik Izráel háza!”- szólt az üzenet. “Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért közel hoztátok az erőszak uralmát! Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat! Hárfakísérettel dalolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé. Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek.” Micsoda látlelet ez! Micsoda kérlelhetetlen kritika! És ez nem a kisemmizettek szava, hanem Ámósz a jómódból szól a jómódúaknak. Így nem lehetett őt irigységgel vádolni. Nagyot tévednénk azonban, hogy ha azt gondolnánk, hogy itt pusztán társadalmi rétegek közötti harcról, hovatovább osztályharcról van szó! Nem. Ámósz, Isten által adott üzenetében, nem a gazdagság, vagy az anyagi javak sokaságának birtoklása a baj, hanem az, ahogyan szerezték azt, illetve az, hogy utána mit tesznek vele, vagy éppen, milyenné válnak tőle! 

1. “közel hoztátok az erőszak uralmát” Itt ne csak a kifejezett erőszakra, bántalmazásra gondoljunk, hanem arra, hogy anyagi javak okozta felsőbbrendűségi tudat megerőszakolja a társadalmat. Mert rá nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mert ő - anyagi lehetőségei végett - jobban tudja az akaratát érvényesíteni, vagy akár megúszni dolgokat.

2. “Elefántcsont ágyakon heverésznek” Az elefántok már régen védett állatok, mert a kipusztulás fenyegette őket. Pontosan azért, mert annyira értékes az agyara. Ámósz korában egy elefántot levadászni sokkal nehezebb és veszélyesebb vállalkozás volt, de éppen ezért, akkor is pontosan olyan drága dolog volt az elefántcsont. Egy ilyen drága alapanyagból készült ágy elképzelhetetlen összegbe kerülhetett. És még ha itt ezt nem is szó szerint kellett érteni, csak átvitt értelemben, akkor is az elképzelhetetlen luxus szinonimája kellett hogy legyen az elefántcsont ágy. Olyan összeg, amely - kis túlzással - meglátszott a GDP-n is.

3. De a legsúlyosabb dolog még csak most jön: “megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat” Mit jelent ez? Megenni a fiatal állatokat azt jelenti, hogy nem nő meg, és ezért nem is reprodukálódik, tehát hatalmas veszteség! Persze lehet, egyszer-egyszer egy egy borjút vagy bárányt levágni, de megenni őket elképesztő felelőtlenség! Ez nem más, mint a jövő felzabálása! “Mit számít a holnap, ma én ezt akarom! Ma nekem ez az érdekem!”

És ezekkel a képekkel Isten ki is jelölte az ő küldötteinek - így ez egyháznak is - a helyét a társadalmi folyamatok és kérdések tekintetében. Két szóban lehet összefoglalni: lelkiismeret és szolidaritás. Az egyháznak a mindenkori társadalom és a mindenkori hatalom lelkiismeretének kell lennie! Rá kell mutatnia az erőszakra, a dőzsölésre, a felelőtlenségre, a kizsákmányolásra. És bizony az urakkal kell kezdeni! Mert az uraknak sokszor el kell mondani, hogy van följebb, van magasabb hatalom, akinek elszámolással tartoznak, még ha itt és most senkinek sem. Pál így ír: “Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.” (Kol 4,1) 

És bizony a dolgoknak van következménye. Akkor is, ha most nincs, majd egyszer lesz. Ámósz által az Isten megüzente: “Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának.” És meg is történt nem sokkal utána, az Asszír, majd a Babiloni Birodalom elfoglalta az országot… 

Kedves Testvérek! Küldetésünk van. Mindenek előtt az evangélium hirdetése, az örök élet reménységének terjesztése a világban. Ez nem is kérdés. Azonban az Isten nem közömbös a világ dolgaival kapcsolatban sem. Ahogyan nem folyhatunk bele a hatalomba, úgy nem is vonulhatunk el a világ dolgai elől. Arra hív bennünket az Úr, hogy legyünk kérlelhetetlenek az atyai üzenet kapcsán, de mindezt a krisztusi irgalommal tegyük! A világnak szüksége van a kegyelmes-igazságos Istenre, és szüksége van az ő követeire, ránk! Mindannyiunkra! Milyen csoda az, hogy ilyen küldetésünk van, mert az Isten méltónak tartott erre minket! Ő adja meg, hogy hitelesen, becsülettel meg tudjunk felelni ennek az ő hathatós segítségével! Ámen.