Jézus nem hivatalnok - Jn 12,20-26.32-33 (Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap, 2023.01.29.)

textus: Jn 12,20-26.32-33

“20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. 21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni. 22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. 23 Jézus
így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. 24 Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. 25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. 26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. [...] 32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. 33 Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.”

Sok összetett hivatás van a világban, amelyek keretén belül ne csupán egy-két munkafolyamatot kell végezni, hanem mindig az adott helyzetnek megfelelően reagálva, mindenhez is kell érteni. Úgy gondolom, hogy sok más mellett a lelkészi hivatás is egy ilyen munka. És nyilván, mint minden hivatásnak, ennek is vannak (számomra), “nem szeretem” részei. Ennek a csúcsa pedig a hivatali ügyintézés! Akár elektronikus, akár személyes, de nekem fizikai fájdalmat okoz, ha ügyintézni kell! Valószínűnek tartom, hogy nem vagyok ezzel egyedül…

Mert, ez a fajta ügyintézés nem csak fárasztó, megterhelő, és legtöbbször idegtépő, hanem még ráadásul, megvannak a maga nyomasztó szabályai is. Ezek közül egyik legfontosabb a hivatali út. Sokszor nem mehetsz oda az éppen aktuális hivatalban ahhoz, aki el tudná intézni az ügyedet, hanem az ügyfélkapuban kell ide meg ide írni, ahonnan kapsz egy választ (egy hónap múlva), hogy ebbe a hivatalba menj, a harmadik emeletre, és keresd meg XY-t (akire vársz másdfél órát), aki átküld az ötödikre, ahol éppen szabin vannak,... ésatöbbi. És közben pedig az idő múlásán és az egyre magasabb vérnyomáson kívül más nem történik. Ez a fajta tapasztalat nem új, és sokakat megihletett már. 

Ennek fényében nagyon érdekes a mai igénk. “Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.” Van itt néhány idegen (“görög” = nem zsidó), akik hisznek a Mindenhatóban és Jeruzsálemben vannak, hogy a templomba menjenek. Jézussal szeretnének találkozni, mert éreznek valamit, valami többet, abban ahogyan ő tanít. Ezért megkeresik az egyik tanítványt, Fülöpöt, hogy vigye el őket Jézushoz. Fülöp - nem biztos lévén magában - elmegy Andráshoz, aztán ketten együtt mennek, hogy szóljanak Jézusnak. Távol legyen tőlem, hogy vádoljam a tanítványokat akármiért is (mert nem gondolom, hogy mi jobbak lettünk volna az ő helyükben), de ez a fajta “hivatali út”, sokkal többet árul el a Jézushoz forduló idegenek és a tanítványok világszemléletéről és Jézus-képéről, mint magáról Jézusról. Mert az valóban igaz Jézusnak a tanítványai körén belül voltak szintek és körök, de ez nem azt jelenti, hogy csak így vagy csak úgy lehetett volna Jézushoz fordulni. Ő mindenkivel szóba állt, pont ezt nehezményezték sokan akkor és ma is… 

De ez a fajta hivatali Jézus kép nem csak amiatt nagyon káros, hogy az ember elképzeli, hogy csak ez vagy csak az lehet a “hivatali út” a Megváltóhoz, amely óhatatlanul is igaztalan kirekesztéshez, és - adott esetben - indokolatlan felsőbbségérzéshez is vezethet, hanem amiatt is, hogy emiatt Jézust magát is könnyen tekinthetjük egy hivatalnoknak. Egy olyan személynek, akitől egészségtelen függésben vagyunk, akinek ki vagyunk szolgáltatva, aki nem törődik az időnkkel, a személyünkkel, csak a papírokat és hideg tényeket nézi, és vagy elintézi nekünk, amit kérünk vagy nem! De, ami (ezen felül) még rosszabb abban, ha Jézust hivatalnoknak tekintjük az az, hogy ezzel elszemélytelenítjük, és a személyes kapcsolatot “formanyomtatványokká”, “kérvényekké” és “illetékfizetési tranzakcióvá” silányítjuk!

Éppen ezért érdemes odafigyelni Jézus szavára, aki nem véletlenül mondja azt az őt megkeresőknek, amit: “Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. [...] Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.” Jézus nem azt kezdi el elsőrenden sorolni, hogy NEKED mit kell tenni. Nem mondja, hogy “így csináld, ezt tedd”; “ilyen nyomtatvány, olyan kérvény”, hanem arról kezd el beszélni, hogy Ő mit tesz értük, értünk! 

A mai vasárnap, Vízkereszt ünnep utáni utolsó vasárnap. Ezután lassan ráfordulunk a karácsonyi ünnepkörről a húsvétira, és a jászoltól a kereszt felé haladunk. Nem mondom azt, hogy levesszük a tekintetünket a jászolról, hogy a kereszt felé nézzük, mert hiszem azt, hogy ez a kettő elválaszthatatlan egységben mesél nekünk Jézusról. És ez a mai szakasz erre egy nagyon jó példa. Jézus nem hivatali felsőbbséggel fordul az őt keresők felé, hanem rámutat a jászolra és a keresztre. “Emberré lettem, vállaltam az emberlétet, sőt szenvedtem és meg is haltam. Nem véletlenül, vagy kényszerből, hanem értetek!” És ha ezt, ezt a hatalmas szeretetet megérezzük, ha csak kicsit is meg tudunk belőle ragadni, akkor az lehet kiindulópont arra, hogy megértsük, milyen is az Isten! 

És, ha eljutottunk idáig, akkor lehet és kell arról beszélni - a megelőző és feltétel nélküli isteni szeretetre adott válaszul - hogy NEKÜNK mit kell tenni. 

Így mondja Jézus: “Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.” Sokan megütköznek ezeken a szavakon. Mit jelent az, hogy ha valaki “szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt”. Mielőtt belebonyolódnánk a fogalmakba, elmondom, hogy egy a fajta szeretet-gyűlölet szembenállás inkább egy költői ellentétpár, egy radikális megkülönböztetés, semmint szó szerinti szeretet és gyűlölet. Hiszem, hogy Pál apostol szavai jól magyarázzák ezt a jézusi gondolatot. Ezt írja a Galata levélben: “többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20). A hívő ember, aki megtapasztalta az Isten határtalan és feltétel nélküli szeretetét, az képes az élet Krisztus kezébe való helyezésének ajándékával mit kezdeni! Ehhez bizalom és közösség kell, amely nem megy csak úgy. De minden alapja megvan (1Kor 3,11), hiszen Krisztus megtett mindent előre, ami csak kell ehhez! 

És ez vezet el bennünket a célhoz. “Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” Krisztus útjára lépni azt jelenti, hogy az Istenhez megyünk! És ezen az úton - bár sok akadály van - de Krisztus követőjeként senki sem akadályozhat meg bennünket eme végső cél elérésében! Ámen