A megbocsátásban rejlő erő (igetanulmány, Győr, Munkaévkezdő lelkészkonferencia, 2015.08.25.)

Vezér ének: EÉ 474. (3. versszak)

"Légy tűrő megbocsátó, Ha ér, ha szúr tövis! az Úr szájából hallod: 'Még hetvenhétszer is!' Tedd, szóld az igazságot, De mindig szelíden, Hangozzék szeretetből A nem és az igen!"

Mindig azt tanították nekem idősebb kollégák és teológiai tanárok, hogy sohasem lehet elkezdeni így egy prédikációt, hogy "amikor az igehirdetésre készültem...", mert egyrészt senkit sem érdekel, másrészt pedig nem az igehirdetésre való készülést, hanem magát az igehirdetést kell felvinni a szószékre. Most mégis így fogom kezdeni. Az egyik ok az, hogy igazából a mai alkalmunk, avagy a szószéki szolgálat határhelyzetben van/lesz tudniillik egyensúlyozni próbál az igetanulmány és prédikáció között, másrészt pedig az alapfelvetésben is fontos szerepet játszott a felkészülés.

Tudniillik, amikor püspök úr felhívott, hogy megtiszteljen ezzel felkéréssel, amire nagy örömmel mondtam igent, akkor azt mondta: a téma a bűnbocsánat ereje lesz. Én nagy lelkesedéssel kezdtem el készülni azon frissiben és összeraktam valamiféle gondolathalmazt, hogy miről fogok itt nektek beszélni. Aztán megjött e-mailben a végleges program, amelyben ez szerepelt: "A megbocsátásban rejlő erő". És bizony a kettő nagyon nem ugyanaz. És lehet, hogy én emlékeztem rosszul, az is lehet, hogy véletlenül így alakult (bár ez egy puszta szófordulat, mert véletlenek nincsenek), de mindenesetre én hálás vagyok ezért, mert ez a kis "félreértés" igen termékeny lett.

Ugyanis, ha amúgy el is felejtettem volna, de így bizonyosan elém került az a tény, miszerint a megbocsátás és az abban rejlő erő nem önmagában áll a keresztény ember életében és nem alap nélkül való. Ugyanis a megbocsátás erejét nem a magunk erkölcsi fölénye, vagy éppen jóindulata adja, hanem a Krisztus általi bűnbocsánatnak az ereje, amelyet magunk is megtapasztalunk remélhetőleg. És éppen ezért a megbocsátás mást jelent a keresztény ember tekintetében, mint világi értelemben, mert más a módja és más az útja, mint a világban.

Mert a világi megbocsátás alapja lehet sok minden, lehet a motiváció jó vagy rossz, de a keresztény, a Krisztus követő ember megbocsátásának alapja csakis a Krisztusban való bűnbocsánat ténye és tapasztalata lehet! Mert a keresztény ember alapbeállítása, hogy nem a magáéból, a maga erejéből éli hitbéli dolgait, hanem a Krisztusból merít. Nem önmegváltás történik, hanem a Krisztus váltott meg minket. Nem is olyan régen volt textus az 1Kor 15 eleje, amelyben Pál ezt írja: "Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért" (1Kor 15,3) Pál nagyon is jól tudja, hogy az evangélium középpontja, a kereszt nem másért történt, mint a bűnök bocsánatáért. Amelyet maga is megtapasztalt és most tovább akar adni. Mert innentől kezdve, aki Krisztust követi, annak a megbocsátása is Krisztustól függ, az az alapja és eredője, tudniillik a keresztben megnyilvánuló bűnbocsátó szeretet továbbadása.

Mert a bűnbocsánat minden esetben három személyes dolog, mert a vétkezőt (1) és a megbocsátót (2), a bocsánatban összekapcsolja a Krisztus (3). És így egészen más dolgokról beszélhetünk a gyülekezetben, az Egyházban és másról a világban.

Ezt taglalja a a bibliai szakasz is, amely meg van említve a 474-es ének 3. vsz-ban is. "Az Úr szájából hallod: ˋMég hetvenhétszer isˋ". Ez a gonosz szolga példázata. De önmagában nem nézhetjük a példázatot, hanem hozzávesszük az előző részt is. Először ezt olvassuk el: 

(Mt 18,15-21)

"15 Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. 16 Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. 17 Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! 18 Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. 19 Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. 20 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."

 De a szakasz, amelyet konkrétan vizsgálni fogunk Mt 18,21-35:

"21 Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? 22 Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. 23 Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. 24 Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. 25 Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. 26 A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. 27 Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. 28 Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! 29 Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. 30 De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. 31 Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. 32 Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. 33 Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? 34 És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. 35 Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.”"

A legfontosabb alappillére ennek a hosszú szakasznak az, hogy egy speciális helyzetét taglalja a megbocsátásnak. Ugyanis minden, ami itt elhangzott, ebben a szakaszban, az a gyülekezetre és a testvéri közösségre vonatkozik. Erre nagyon szépen utal a szóhasználat is. Minden interakcióban a megbocsátás kapcsán az "adelfosz" (testvér) kifejezést olvassuk, ellentétben mondjuk a klasszikus "plészion" (felebarát)-val, ami mondjuk az irgalmas samaritánus történetében van (Lk 10,29). Ezért ma én is erről beszélek. A Krisztus keresztjében való testvéri megbocsátásról.

Szerintem nem kell taglalnom azt, hogy mennyire a sarokköve a gyülekezeti életnek a megbocsátás. Magam is tapasztalom, hogy évtizedes haragok, feszültségek, sérelmek vannak a gyülekezeti tagok között. Például egy karácsonyi istentisztelet kapcsán mondta az egyik ős tagunk, hogy szívesen olvas fel lekciót, de azzal nem! És itt az "azzal"-t egy másik gyülekezeti tagra, testvérre gondolta. Hogyan is nevezhetjük testvérnek, ha nem olvasok fel vele együtt evangéliumot?! De nem csak gyülekezeti tag és gyülekezeti tag között, hanem lelkész és gyülekezeti tag, vagy éppen lelkész és komplett gyülekezet között is lehetnek ugyanolyan, hanem még durvább terhek, amiket minden fél magán cipel. Nem mondom, hogy ezeknek soha nincsen alapja, de a kereszt nem indokolatlan teherviselésre, hanem ezen terhek letételére hív! És nekem meggyőződésem, hogy a bűnök és sérelmek keltette harag, teher, hovatovább gyűlölet az egyik legnagyobb akadálya a növekedésnek mind lélekben, mind létszámban.

Érdekes Péter kérdése a példázat előtt a 21. versben. "Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?" Péter nagyon kíváncsi a határokra: hányszor? "De most komolyan tényleg többször meg kell bocsátanom ugyanannak az embernek? Még hétszer is?" Jézus válasza abszolút meglepő: "Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is" nyilván itt Jézus nem arra gondolt, hogy ha a megbocsátások eléri a 490-et akkor utána 491-edszer már nem kell. Jézus itt az állandóságra, a "mindig"-re gondol, hiszen jól tudjuk a "7"-es szám a teljességet szimbolizálja. Hát még akkor a 70X7!

És éppen ezért van az, hogy az ezután következő példázatban sem válaszol Jézus érdemben Péternek mennyiségre vonatkozó kérdésre, mert Péter nem a jó kérdést tette fel. A jó kérdés nem a "hányszor", hanem a "hogyan"! Ugyanis ha egyszer igazán megy, akkor 491-edjére is menni fog. És emiatt hasonló a mennyek országa az ezután következő példázat történetéhez. (Máté így köti össze a két részt a 23. versben "dia" + acc. = valami miatt, valamiért.)

Az ez után következőkre való tekintettel meg kell jegyeznem, hogy példázatról van szó, nem receptről vagy kódexről. Jézus sem mondja, hogy az Isten országa ugyanilyen lenne, hanem azt mondja hasonló (az eredetiben: "hómoióthé"). De mind e emellett kezeljük ezt a szakaszt is igeként, az Isten felénk szóló aktuális üzeneteként.

A példázatban három szereplő van. A király az első szolga (szolga1) és a második szolga (szolga2). És csakúgy mint a Jézus és Péter közötti beszélgetésben, itt is mintha nem lenne azok a kérdések/kérések és válaszok lennének, ami első látásra összeillenek. De lássuk:

Első interakció:
szereplők: úr és szolga1
szolga1: "Légy türelemmel mindent megfizetek neked"
úr: "elengedte az adósságát"

Második interakció:
szereplők: szolga1 és szolga2
szolga1: "Fizesd meg amivel tartozol" (fojtogat)
szolga2: "Légy türelemmel irántam és megadom majd neked"
szolga1: börtönbe küldi szolga2-t

Harmadik interakció:
szereplők: szolga1 és úr
szolga1-et beárulják
úr: "Nem kellett volna megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogyan én tettem veled?"

Az összes interakció középpontjában a "elengedés" ill. "megbocsátás" szava áll (az eredetiben: "afiémi" - 26.32.35.v.) mert e két fogalmat ugyanaz a szó jelöli.

A szolga1 türelmet kér, de elengedést kap, a szolga2-nek jóformán ideje sincs kérni, már fojtogatják és börtönbe küldik, végül az úr megbünteti a szolgát, aki nem úgy tett, ahogyan vele tett az ura, ahogyan példát adott. És itt vissza is csatolunk a előzőekhez. Nem a haszonnak, nem az erkölcsi fölénynek, nem "az okos enged szamár szenved"-nek kellett volna motiválnia szolga1-et az elengedésben, avagy megbocsátásban, hanem az úr tettének és példájának.

Bizony a mi megbocsátásunk alapja sem a haszon, nem az erkölcsi fölény, nem "az okos enged szamár szenved" kell, hogy legyen, hanem az Úr példája. És ti nem látjátok, de itt már nagy betűvel írtam az Urat. Mert bár nem receptről van szó, de ez a példázat világosan megmutatja, hogy testvérek között a Krisztusban való bűnbocsánat motiválja a megbocsátást. Éppen ezért írja a Miatyánk "bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" (ugyanúgy "afiémi").

Na de hogyan tudok megbocsátani? Ez a nagy kérdés. Hogyan megy ez a dolog? Vegyünk példát a példázatról, mert ahogyan a neve is mutatja, ezért van. Mit tesz az úr, amit szolgának is tennie kellett volna szolgatársával? Elengedte a tartozást, azaz nem tette meg azt, ami jog és igazság szerint megtehető lett volna, tudniillik eladni őt, családját, mindenét, hogy kifizesse a tartozást. Még így is nonszensz lett volna, hiszen 10.000 talentum arannyal, azaz 400.000 kg-mal(!) tartozott. El lett engedve a mérhetetlen tartozás, meg van bocsátva minden. (Főleg durva ez a tény, mármint a megbocsátás, annak a tükrében, hogy mennyi ideig, milyen mennyiségig türelmes volt az úr, hogy ennyit kölcsön adott. Hogyan tehette? De ez legyen egy másik igetanulmány témája.) A mi számunkra az érdekes, hogy az úr nem élt a jogával és megbocsátott.

Hát ember és ember között a való életben is így kell zajlania a megbocsátásnak. Meghozok egy tudatos döntést, hogy nem élek a jogaimmal, az igazságommal és megbocsátok. Pedig a másik megérdemelné, rászolgált, az lenne az igazságos, ha retorzió érné, akár fojtogatás, vagy börtön... De nem így teszek. Miért? Mert mást láttam az Uramtól.

Egészen meglepő, de sajnos nagyon sűrű eset, hogy a megbocsátás inkább teher mint megkönnyebbülés. A keresztény ember próbál megbocsátani és azt érzi, hogy nem megy. "Hogyan tudnék megbocsátani annak, annak a testvérnek aki, annak ellenére, hogy testvér valami súlyosat elkövetett ellenem?" (ne feledjük, a gyülekezetről közösségről van még mindig szó!) "Megbántott?" "Vagy annak a kollégának, aki ilyen-olyan-amolyan dolgot tett? Sőt, többször is!" És úgy tűnik, hogy a megbocsátásra való képtelenség, mint egy kolonc nyomja a vállamat! "Pedig még akarnám is!" "Vagy legalábbis kellene."

Véleményem szerint rossz helyen kutatunk. Azt látom, hogy emberek őrlődnek a megbocsátás hiánya, vagy valami annak tűnő dolog miatt és közben nincsen tényleges megbocsátás és nincsen gyógyulás. Mert a bűnökkel terhelt világunkban és gyülekezeteinkben csak a megbocsátás hozhat gyógyulást. A retorzió, vagy az büntetés igazságot szolgáltathat, és van amikor arra (is) van szükség. De hosszútávon csak a megbocsátás segíthet.

Úgy gondolom, hogy a probléma ott gyökerezik, hogy a megbocsátás alapjának nem a Krisztus által kapott bűnbocsánatot és az ez alapján hozandó tudatos megbocsátó döntést tekintjük, hanem azt, hogy mit érzünk! Pedig az érzelem nem az alapja, hanem a koronája a megbocsátásnak. A megbocsátás azt jelenti, hogy - ahogyan azt már mondtam - hogy nem élek a jog és az igazam adta lehetőségekkel, hanem eltekintek ettől és Krisztus bűnbocsátó kegyelme alapján viselkedem, cselekszem az ellenem vétkezővel. Ettől még nem fogok a keblére borulni, ölelgetni, csókolgatni. Nem is kell. Legalábbis eleinte. Ha nem bocsátok meg, ha nem hozom meg ezt a döntést, nem kérem a Lélek segítségét meghozni ezt a döntést, akkor gát leszek. Gátja a rajtam keresztül munkálkodó isteni szeretetnek. Pedig ez a szeretet hatni akar rajtam, mint megbocsátón keresztül.

"ha szívetekből meg nem bocsátotok" - mondja a példázat végén Jézus. Úgy tűnik, hogy nincsen igazam, mintha maga Jézus mondana ellent nekem, hogy egyszerűen hamis, amit eddig mondtam. De vajon mit mond itt Jézus? Fel kell tenni a kérdést, hogy vajon a szív itt mit jelent. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az ószövetségi szimbolika nyelvezetében a szív az intellektus helye volt és vese az érzelmeké. (Innen jön a mondás: "A vesémbe lát") Vajon itt Jézus mire gondolt? Melyikre gondolt? Ez még az ószövetségi intellektus, vagy már az érzelem? Nem tudjuk. Éppen ezért kell hagyni, hogy a szívünkben lévő Krisztus maga segítsen a megbocsátásban. Hogy az ott uralkodó Krisztus motiváljon bennünket ne más. És igen, lehet, hogy egyszer majd minden megbocsátást megkoronázhatunk érzelmekkel, amikor ténylegesen el tudom majd engedni a bűnt, ami miatt megbocsátottam, de Krisztus mind a két fél gyógyulását akarja és ebben nekünk is feladatunk van.

Így legyen!