Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2020

A romokon túl (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2020.06.28.)

Kép
textus: Mik 7,18-19 „ 18Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. 19Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja! ”  

Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a pápával? (Evlelkész podcast #16)

Kép
Ha egy nem hívő ember a keresztényekre, a kereszténységre gondol, akkor biztos, hogy az első tíz gondolat között, ami az eszébe jut, ott lesz a pápa. Éppen ezért – a világnak ezen a felén – senki, egy személyben, nem reprezentálja úgy a kereszténységet, mint a római pápa. Így – paradox módon – kifelé, a világ felé az egység(esség) jelképe, befelé, felekezeti szinten pedig az egyik legmegosztóbb hivatal a pápaság. Lehet hozzá így is, úgy is viszonyulni, de valahogyan viszonyulni kell. Erre a viszonyulásra teszek kísérletet – a teljesség igénye nélkül – biblikus alapokon, evangélikus szemszögből, de ökumenikus szelídséggel. Az adás háttérben hallgatható és letölthető formában: Az adás a YouTube-on:

Nem sláger (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2020.06.21.)

Kép
textus: Ez 33,30-33 „ 30Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az ÚRtól! 31Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár. 32Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. 33De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! –, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük. ”

Az ajtócsengő példázata (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap, 2020.06.07.)

Kép
textus: Ez 2,1-8a „ 1Ezt mondta nekem: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! 2Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. 3Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig. 4A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR!... 5Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele – hiszen engedetlen nép ez –, majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. 6Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. 7Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez! 8Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! ” Az ajtócsnegő példázata: "Hasonló Isten igéje, a vezeték nélküli, kültéri és belté

A Jézus-rendszer (prédikáció, Szentháromság ünnepe, 2020.06.07.)

Kép
textus: Lk 10,21-22 „ 21Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 22Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. ”

Mi Isten neve? (Evlelkész podcast #15)

Kép
A keresztények sokszor beszélnek arról, hogy milyen fontos imádkozni, milyen fontos "beszélgetni" az Istennel. De mint minden kultúrált beszélgetés, bemutatkozással és megszólítással kellene kezdeni. Vajon hogyan lehet, hogyan kell megszóltani az Istent? Hát a nevén. - mondhatnánk. De mégis..., mi az Isten neve? Az adás letölthető formátumban: Az adás a YouTube-on: Evlelkész a Spotify-on:  https://open.spotify.com/show/4iK3iGX94XdNzLYR1ZIwL7?si=KBNPVHYQTBGuiZTQeVjcOA Hivatkozott korábbi adások: Mi az ami nem nekem szól a Bibliából? (#11)  https://evlelkesz.podbean.com/e/mi-az-ami-nem-nekem-szol-a-bibliabol/ Miért pont a Biblia? (#3)  https://evlelkesz.podbean.com/e/miert-pont-a-biblia-a-bibliarol-1-evlelkesz-podcast-3/ A teremtésről (#4)  https://evlelkesz.podbean.com/e/isten-kontra-darwin-teremtes-vagy-nem-teremtes-evlelkesz-podcast-4/ Az adás tartalma: 1. Bevezetés - Mi Isten neve? Van neki egyáltalán? 2. Attributális nevek: Úr, Seregek Ura, Atya, Szent, Mindeható, Örökké

Bizonyíték nem ígéret | 1-2. rész (prédikáció, Pünkösd ünnepe, 2020.05.31. - 06.01.)

Kép
textus: Jn 14,14-21 „ ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. 15Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 1 6én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz. 18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. 21Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat. ”