Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2014

Szentek, érzékszervek, örömök (Áhítat, EHE, 2014.04.28.)

textus: 1Jn 1,1-4 „ 1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. 2 Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. 3 Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. 4 Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen. ”

Újratelepítés (Prédikáció, Bp-Farkasrét, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2014.04.27.)

Kép
textus: Ez 37,1-14 „ 1 Az ÚR megragadott engem; elvitt engem az ÚR lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. 2 Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. 3 Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, URam, te tudod! 4 Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az ÚR igéjét! 5 Így szól az én Uram, az ÚR ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni. 6 Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. 7 Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok pedig egymáshoz illeszkedtek. 8 Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. 9 A

A megváltás éneke (Prédikáció, Csengőd, Nagypéntek, 2014.04.18.)

Kép
textus: Zsolt 22,15-18 „ 15 Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. 16 Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. 17 Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. ”

Élő közhely a szekrényből (Prédikáció, Kiskőrös, Nagypéntek, 2014.04.18.)

Kép
Textus:Jn 3,16 „ Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ”

Szereplők Isten tervében (Pérdikáció, Baja, Nagyszerda, 2014.04.16.)

Kép
textus: Lk 2,51b-52 „[Jézus] Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, 52 Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben. ”

Böjti sorozat 6.: Utána (Áhítat, EHE, 2014.04.09.)

textus: Mt 21,23-27 „ 23 Azután bement a templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és azt kérdezték tőle: „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?” 24 Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. 25 Honnan való volt a János keresztsége: mennyből vagy emberektől?” Ők pedig így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani nekünk: Akkor miért nem hittetek neki? 26 Ha pedig azt mondjuk: emberektől, akkor félnünk kell a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” 27 Ezért ezt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.” Ő pedig így válaszolt nekik: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.” ”

Böjti sorozat 5.: Kincsesláda (Áhítat, EHE, 2014.04.07.)

textus: Mt 6,19-21 „ 19 „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, 20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. 21 Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” ”

Mögöttes (prédikáció, Szarvas-Újtemplom, böjt 5. vasánapja, Judica, 2014.04.06.)

Kép
textus: Jn 11,46-53 „ 46 Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus. 47 Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. 48 Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” 49 Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: „Ti nem értetek semmit. 50 Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” 51 Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; 52 és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. ”

Böjti sorozat 4.: Titkos kegyesség (prédikáció, Bp-Kelenföld, 2014.04.02.)

Kép
textus: Mt 6,1-4 „ 1 „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. 2 Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 3 Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4 hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” ”