Bejegyzések

Lk címkéjű bejegyzések megjelenítése

Jézus elvitelre - Lk 19,42-48

Kép
textus: Lk 19,42-48 “ 41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. 45 Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46 ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek. 47 Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, 48 de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt. ” Milyen drámai Lukács evangéliumának 19. fejezete! Indul a Zákeus történettel (ami nem szerepel még a mai textusban), amely...

Kővé válni, de nem úgy! - Lk 19,37-40

Kép
lekció: 1Pét 2,3-6 textus: Lk 19,37-40 “ 37 Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, 38 és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! 39 A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! 40 De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. ” “

Hogyan nőhet az egyház? - Lk 8,26,39

Kép
textus: Lk 8,26-39 “ 26 Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik. 27 Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. 28 Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult előtte, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem! 29 Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek pedig a pusztába hajtotta. 30 Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió! – mert sok ördög költözött bele. 31 Ezek nagyon kérték őt, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. 32 Ott a hegyen egy nagy disznónyájat legeltettek; arra kérték őt a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik. 33 Kijöttek az örd...

Pünkösdi automata - Lk 11,9-13 (Pünkösd vasárnapja, 2023.05.28.)

Kép
textus: Lk 11,9-13  “ 9 Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10 Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. 11 Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 12 vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. ”

Tűz az égből - Lk 9,51-56 (Vízkereszt ünnepe utáni 3. vasárnap, 2023.01.22.)

Kép
textus: Lk 9,51-56 “ 51 Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, 52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. 54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? 55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, 56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Azután elmentek egy másik faluba. ”

Milyen lesz a világvége? - Lk 12,54-59 (Ítélet vasárnapja, 2022.11.06)

Kép
textus: Lk 12,54-59 “ 54 Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. 55 Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56 Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? 57 De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? 58 Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 59 Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is. ”

Krisztus zseblámpája - Lk 8,16-18 (Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2022.07.17.)

Kép
textus: Lk 8,16-18 “ 16 Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. 17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. 18 Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé. ”

Szólalj már meg! - LK 12,1-9.11-12 (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2021.10.31.)

Kép
Az igehirdetés audió formátumban: textus: Lk 12,1-9.11-12 „ 1 Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! 2 Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. 3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. 4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. 5 Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek! 6 Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. 7 Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok! 8 Mondom nektek:...

GPS az üdvösséghez - Lk 13,22-30 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2021.08.29.)

Kép
Az igehirdetés audió változata:

Életigazítás - Lk 17,7-10 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2021.08.15.)

Kép
A prédikáció audió formátumban:

Jeruzsálem te vagy! - Lk 19,41-48 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2021.08.08.)

Kép
  Az igehirdetés audió formátumban:

A mennyben nincs korrupció - Lk 18,1-8 (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 5. vasárnap, 2021.05.09.)

Kép
Az igehirdetés audió formában:

Alkalmazott hit - Lk 24,28-35 (prédikáció, Húsvét hétfő, 2021.04.05.)

Kép
A prédikáció audió formában: A prédikáció videója a YouTube-on: https://youtu.be/FHBOoNANxh0 textus: Lk 24,28-35 „ 28 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31 Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32 Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. ” A világ változik és benne nekünk is változni kell. Adoptálódni ...

Ne csak azért (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2020.09.07.)

Kép
textus: Lk 14,12-14 „ 12 Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. 13 Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, 14 és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor. ”

A valódi látszat (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2020.09.06.)

Kép
textus: Lk 6,43-46 „ 43Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. 44Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. 45A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. 46Miért mondjátok nekem: URam, URam – ha nem teszitek, amit mondok? ”

A Mennyei Befektető (prédikáció, Reménység vasárnapja, 2019.11.17.)

Kép
textus: LK 19,11-13.15-26 „ 11 Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. 12 Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. 13 Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök. […] 15 Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett. 16 Jött az első, és azt mondta: Uram, a minád tíz minát nyert. 17 Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött! 18 Aztán jött a második, és jelentette: Uram, a minád öt minát nyert. 19 Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon! 20 Jött a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. 21 Féltem ugyanis tőled, mivel köny...

Algoritmus-bíró (prédikáció, Ítélet vasárnap, 2019.11.10.)

Kép
textus: LK 11,29-30.32 „ 29Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, ő így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele.  30Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek. […] 32Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál. ”

Krisztus és az űrruha címkéje (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2019.09.22.)

Kép
textus: Deut (5Móz) 10,14-11,1 „ 4Íme, az ÚRé, a te Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden, ami rajta van. 15Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az ÚR, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is. 16Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé keménynyakúak! 17Mert Istenetek, az ÚR istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmetes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni, 18aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. 19Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban! 20Az URat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! 21Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmetes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál. 22Atyáid hetvenen voltak, amikor Egyiptomba mentek, most pedig úgy megszaporított téged Istened, az ÚR, mint ég...

Jézus és a Star Trek (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2019.08.25.)

Kép
textus: Lk 20,9-19 „ 9Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. 10És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. 11Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. 12Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. 14De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! 15És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? 16Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! 17Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Í...

Jézus és a családmodell (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap, 2019.08.18.)

Kép
textus: Lk 8,19-21 „ 19Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. 20Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének. 21Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják. ”