Ne csak azért (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2020.09.07.)

textus: Lk 14,12-14

„12 Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. 13 Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, 14 és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.”

A mai nappal kezdődik, (nem csak) evangélikus egyházunkban, a Teremtés Hete. Ezen a héten a természethez, a teremtett világhoz is kapcsolódhatunk, de nem csak úgy önmagában, hanem Isten igéjén, akaratán, munkáján és üzenetén keresztül. És igen, a kereszténységnek van mondanivalója a természettel és annak védelmével kapcsolatban. Erre jöttek rá sokan (először Európában), és sok egyház több tucat aktivistájával együtt, 1998-ban megalapították az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózatot, amely mérföldköve lett a kereszténység és a zöld gondolkodás kapcsolatának. Azóta szervezetek és egyesületek, gyülekezetek és egyházak álltak az ügy mellé.

De vajon mi az, amit a kifejezetten a kereszténység taníthat a környezet és természetvédelem kapcsán? Mert a cél ugyanaz, mint a nem keresztény öko-szervezetek esetében: megvédeni és élhetőnek megtartani az egyetlen bolygót, amin élünk. Miért? Mert ez az érdekünk, a jól felfogott érdekünk, hiszen, ha nem tesszük, akkor magunkat pusztítjuk ki. És ez utóbbit egyenlőre nagyon sikeresen. Ha így folytatjuk, akkor ötven éven belül oly mértékben fog csökkenni az élhető terület a bolygón a globális kataklizmát fog eredményezni… Tudunk ennél többet mondani? Mit tud még ehhez a kereszténység hozzátenni?

A mai evangéliumi szakaszunk nem önmagában áll. „Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta:” Így hangzik a mai ige bevezetése. Jézus egy ebéden vett részt (Lk14,1kk), mégpedig nem máshol, mint egy farizeusnak, a korabeli vallási-társadalmi elit egy meghatározó csoportjának tagjánál. És nem is akármilyen ebéden, egy szombati ebéden. Tudjuk, hogy a zsidók számára a szombat szent nap, amikor nem lehet munkát végezni. Sokkal szentebb volt/van, mint a legtöbb kereszténynek a vasárnap, de még így is, ezt a bizonyos étkezést legjobban a vasárnapi ebédhez lehetne hasonlítani. Összejön a család, esetleg a tágabb rokonság, barátok, és mindenki együtt étkezik. Jézus egy ilyen alkalomnak lett a vendége.

És az ebéd ideje alatt Jézus módszeresen el kezdte leépíteni a hamis gondolkodást, téves elképzeléseket a vendégek között. Először ugyanis (1) egy beteg ember keveredett valahogyan oda, és Jézus meggyógyította (Lk 14,1-6). Ebben még semmi extra sem lenne, csakhogy szombat volt, amikor nem volt szabad munkát végezni, így – legalábbis a farizeusok szerint – gyógyítani sem. Jézus pedig rámutat, hogy micsoda képtelenség az, hogy az Isten által rendelt ünnepnapot úgy elferdítik, hogy még segíteni sem hajlandók, annak, aki szükséget szenved. Aztán (2) mond nekik egy példázatot, arról, hogy ha meghívják őket egy ilyen ebédre, akkor ne üljenek közel a vendéglátókhoz, hanem távolabb, mert mi van, ha van náluk fontosabb személynek szánják azokat a bizonyos „fő helyeket” (Lk 14,7-11). Inkább te legyél az, akit utóbb feljebb ültetnek. Ezzel Jézus világosan kimondja, a magukat nagyon nagyra tartó farizeusoknak, hogy nem csak attól lesz valaki fontos és nagy, mert ő saját maga úgy gondolja, hogy az, hanem attól (is), ha ezt mások is így gondolják.

És itt érkezünk meg a mai igénkhez, amely a harmadik téma a sorban. „Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk.” Jézus az első esetben, a gyógyítása kapcsán, lebontja az Isten törvényével kapcsolatos hamis gondolkodást. Azután a saját magunk túl nagyra tartásnak illúzióját oszlatja el. De ebben az igében vajon mit bont le? Jézus ebben az igében arra mutat rá, hogy nem lehet az életet és az emberi kapcsolatokat csupán az adok-kapok rendszerbe beszorítani! Nem lehet dolgokat csak azért csinálni, mert megéri! Mert jól jön nekem, mert keresek rajta, mert profitom lesz tőle…!

Nagyon aktuális volt ez az akkori hallgatóság számára is, hiszen a farizeusok rendszerint csak olyanokkal vállaltak közösséget, akik hasonszőrűek voltak, akik ezt (őszerintük) megérdemelték. Mert az ilyen kapcsolati tőke megtérül idővel, tehát megéri. És milyen aktuális ma is a globális kapitalizmus hegemóniája idején, ahol mindent és mindenkit (de legalábbis a főbb piaci és állami szereplőket) csupán az érdekli, hogy mi hoz profitot, mi hajt hasznot. És valljuk be őszintén, amikor döntéseket hozunk, az élet számtalan területén, de mondjuk most aktuálisan a zöld tettek és életmód kapcsán is, akkor is az van bennünk első renden (akinek nem inge…): mi az ami megéri? Mindig az olcsóbb, és kevesebb fáradsággal járó utat választjuk. És erre jön Jézus és azt mondja: ne azért csináld mert megéri! Nem akarom egyetlen fogalomra degradálni ezt az üzenetet, de ha meg kellene tennem, akkor azt mondanám, hogy: önzetlenség.

Milyen mondanivalója van tehát a kereszténységnek Földünk védelme kapcsán? Ne mindig azt nézd, ami neked anyagilag, energiában, időben megéri! Tudom, hogy mindannyian tudunk többet tenni annál, mint amit ma teszünk, Földünk védelmében!

És ezt a gondolatot még egy lépéssel tovább lehet vinni. A környezetvédelmet, az ökotudatos életmódot se (csak) azért csináljuk, mert NEKÜNK megéri. Ne csak azért, mert jól felfogott érdekünk, hogy ne pusztítsuk el a bolygót. Hanem azért is, hogy MÁSOKNAK megérje! Olyanoknak, akik nem tudnak tenni, vagy éppen nem tudnak védekezni a pusztítás ellen! Na, ez az a plusz, amit keresztényként mondani – de ami még fontosabb – tenni tudunk! Ne azért csináld, mert NEKED megérni, hanem azért mert így helyes!

Erre vezessen bennünket a Szentlélek!