Karácsony hátulról (prédikáció, Szenteste, 2018.12.24.)

Karácsony más nézetből 1.

Karácsony más nézetből 2.
Karácsony más nézetből 3.

textus: Jel 12,10-12a

„10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. 11 Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. 12 Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok”

Tudósok azt mondják, hogy az élet szinte minden területén nagyon sok múlik az első tapasztalaton. Nagyjából az első tíz tizenöt másodpercben eldől, hogy tetszeni fog-e nekünk a film és megnézzük-e, hogy tetszik-e az adott szám és meghallgatjuk-e, stb. De a marketinggel foglalkozó szakemberek szerint amikor elmegyünk megnézni egy ingatlant, akkor is az első tizenöt másodpercben eldől, hogy meg fogjuk-e venni vagy sem. Izgalmas ebben a vonatkozásban az első tizenöt másodperc tekintetében megvizsgálni a karácsonyi történetet. Vajon az a karácsonyi kép, amelyet Jézus születése pillanatában látunk, a történet első tizenöt másodperce vajon mit sugall nekünk? Elfogadnánk, meghallgatnánk, elhinnénk, „megvennénk” ez alapján Jézus Krisztus történetét?

A mai igénk a Jelenések könyvéből származik (több is volt az elmúlt időszakban, itt és itt), amely mindennek a vége, hiszen az Újszövetség egyetlen prófétai irata bár a jelennek szól alapvetően, de mégis az utolsó időkről ad nekünk igen határozott képet, amely a jelenleg ismert világ végjátéka lesz. Olyan helyzetben vagyunk ezzel a mai igével mintha valaki úgy akarna velünk megszerettetni egy dal, egy számot, egy éneket, hogy az utolsó pár ütemet hallgattatja meg velünk. Nem lehetetlen, de azért meglehetősen szokatlan megközelítés.

És ez a szokatlan megközelítés két nagyon erősen kontrasztos képet ad elénk a mai ünnepen, melyből az első már itt is van: „Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma”- írja a mai igénk. Micsoda kontrasztban van ez azzal, amit karácsonyi történetben olvasunk! Erő, királyi uralom, hatalom – erős fogalmak az igében. De ez mintha szöges ellentétben állna az istálló és jászol képével. Mert, hogy így is van. Adott egy vándorló család, akiket nem fogadnak be, akik számára csak a legyekkel, kosszal, trágya- és állatszaggal telített barlangistálló marad az egyik legszentebb pillanat, a gyermekszületés idejére. Nem tudom, ki hogyan van vele – én ott voltam a kislányom születésénél – de sok mindent kívánnék akkorra, de az istálló nem tartozik ide. Ha kicsit mögé gondolunk a karácsonyi üdvözletek, papír alapú és elektronikus képeslapok idilli, már-már giccses életképeinek, akkor elöntik az érzékszerveinket a karácsonyi első tizenöt másodperc benyomásai. Képek, hangok, szagok, tapintás. Hát ez alapján – ha csak ennyit tudnék – emberi logika szerint, nem fogadtam volna Jézusra az biztos…

És mégis itt van előttünk a mai ige: az erő, az uralom és a hatalom. Nos, azt hiszem lassan értjük miért a végéről kezdjük! Mert, hogy ugyanaz a Jézus van előttünk a jászolban, mint aki hatalmas Úrként jelenik meg előttünk a mai igében. Az a síró kisgyermek, még egy „sima” születéshez is méltatlan körülmények között, ugyanaz a Jézus, mint aki az egész világot megváltani és megítélni hivatott! Merthogy ez a „dal” vége, a megváltó Krisztus.

A mai igénk igen erős képpel írja le Jézus megváltó munkájának gyümölcsét a Gonosz felett aratott győzelmet: „levettetett testvéreink vádlója [ti. a mennyből], aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány [ti. Jézus] vérével…” János apostol mennyei hangot hall, mely közli vele, hogy a Gonosz kihajították a mennyből, mert Jézus győzött! Elkészítette nekünk az utat az Istenhez. És ez egy újabb jó hír, és egyben a második nagyon kontrasztos kép. A Gonoszt kidobták a mennyből, Jézus viszont önként hagyta el, hogy emberré lehessen, és megmutathassa az Isten szeretetét számunkra. Ahogyan Pál apostol fogalmat: „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt” (Fil 2,7).

És ennek az emberlétnek az első pillanatai karácsony üzenete. Mert ott, abban a képben, abban a kiszolgáltatott, méltatlan faluszéli barlangban a Megváltó lépett be világunkba! Hadd lépjen be ma hozzánk is! Ámen