Mennyei minőségbiztosítás (prédikáció, Ajka-Öcs, Advent 1. vasárnapja, 2018.12.02.)

textus: Jel 2,1-7

„1 Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: 2 Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. 3 Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, 4 de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. 5 Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz. 6 Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök. 7 Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.”

Különleges alkalom a mai, nem csak azért mert egy új egyházi esztendőt kezdünk, hanem azért, mert a Jelenések könyvéből van a mai szakaszunk. A Jelenések könyve az egyik legtöbbet vizsgált, vitatott, kutatott biblia könyv – és nem csak keresztény körökben – mert az utolsó időkről, a jelen világ végéről (is) ír. Sokan kutatták és kutatják azt az írást, hogy valamit ki tudjanak következtetni a ránk váró eseményekről. Azonban (ahogyan azt múlt héten tisztáztuk) a Jelenések könyve, mint az Újszövetség egyetlen prófétai könyve, csakúgy mint minden prófécia, vagy prófétai írás nem a jövőről szól, hanem a jelenről. Arról, hogy mi az Isten felénk közvetített akarata, és persze, hogy hogyan reagálunk erre. Nyilvánvalóan az Isten akarata elfogadásának vagy éppen elutasításának van a jövőre vetített következménye, vagy így, vagy úgy, és a Jelenések erről is ejt „pár” szót, de lényeg a jelenben van.

Pont a héten voltak a gyülekezeti helységekben – így a templomban is – tűzoltókészüléket ellenőrizni. Megnézték, hogy minden oké-e, rendben vannak-e, nem e járt le a szavatosságuk, vagy éppen nem illant-e el belőlük a nyomás. Nem kell aggódni, mindent rendben találtak, biztonságban vagyunk… De mindenesetre elgondolkodtatott, hogy mennyire át van szőve az életünk minőségbiztosítással! Ott van pl., hogy a nem új autóknak már két évente meg kell újítani a műszaki vizsgáját. Vagy a különböző zárjegyek és tanúsítványok az ételeinken, a eszközeinken, a berendezéseken, tárgyakon, stb. Szinte minden, amit kézbe, magunkra veszünk, amit megeszünk, vagy használunk átesik egy vagy több környi minőségbiztosításon.

Hisszük vagy sem, de gyülekezetnek is át kell mennie újra és újra egy minőségbiztosítási folyamaton. No, nem TÜV végzi, vagy más globális minőségbiztosító cég, hanem Jézus Krisztus. És pont ennek a minőségbiztosításnak az egyik „dokumentumát”, vagy ha úgy tetszik „jegyzőkönyvét” halhattuk/olvashattuk a mai szakaszunkban, az efézusi gyülekezet tekintetében. Mindazonáltal, úgy érzem, sokat profitálhatunk mi is, az ajkai/öcsi/stb. gyülekezet is, ha magunkra is vonatkoztatjuk a dolgot.

Általában egy minőségbiztosítási vizsgálat, mondjuk egy autó műszaki vizsga a problémákra koncentrál. Ez baj, az baj, mit kell megcsinálni… Ezzel szemben Jézus úgy fordul az efézusi gyülekezethez, hogy a pozitívumokat sorolja fel előbb. Ez már önmagában is mutatja a hozzáállást, és mint tudjuk nagyon sok múlik azon, hogy ki végzi a minőségbiztosítást. Úgyhogy az első jó hírünk az az, hogy Jézus mellettünk áll! Ő nem ellenséges, nem akar kekeckedni, nem köt bele az élő fába is! S bár igazságos, de teljes mértékben empatikus is a gyülekezetekkel!

A második jó hírünk az az, hogy Jézus kiemeli, hogy az efézusi gyülekezet jó tulajdonságait tételesen, amely nekünk is irányadó lehet: 1. fáradságot nem kímélve járnak a krisztusi úton; 2. állhatatosak (kitartás és türelem); 3. hívők, de nem hiszékenyek: próbára teszik azokat, akik nekik prédikálnak, megvizsgálják, vajon krisztusi e amit mondanak; 4. teherbíróak. Azért ez elég jó támpont nekünk is. Csupa jó dolog, olyan, amilyennek szerintem mondjuk az ajkai/öcsi/stb. gyülekezetnek sem árthatnak… Ebből már azért kb. tudhatjuk azt is, hogy milyen egy jó, egy igazi közösség, gyülekezet!

De most már nézzük meg azt is, hogy hol hibádzik a dolog, milyen hiányosságai voltak vajon az efézusi gyülekezetnek. Jézus egyetlen egyet mond: „az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet” Mi lehet ez az első szeretet? A kulcs az „első” kifejezésben van. Ez nem csak és nem elsősorban sorrendiséget, inkább eredetiséget jelent, a legfontosabb szeretetet. És itt nem valamiféle romantikus dologra, vagy kedvelésre kell gondolni, hanem az igaz, az eredeti szeretetre. Ez pedig nem más, mint az Istennek a szeretete!

Azt írja János, hogy a gyülekezet, bár jól ellenál a tévtanításoknak, van egy csomó jó tulajdonsága, ami tiszteletre méltó, szükséges és dicséretes, de valahol útközben elhagyta lényeget: a Istennel összekapcsoló szeretetet! Mert tanításbeli tisztaság semmit sem ér, ha nincsen benne lélek. Hiába mondunk jókat, ha közben nincsen belül semmi! Ugyanis nem a tiszta tanítás védi meg, menti meg az egyházat, hanem a Lélek!

Advent első vasárnapja van ma. Az advent várakozást jelent – ahogyan azt sokan tudjuk. Azonban az advent kifejezéssel nem a karácsonyra való várakozást jelöljük, és főleg nem Jézus megszületésére való várakozást. Tekintve, hogy ez utóbbi esemény 2000 évvel ezelőtt megtörtént nem lenne túl bölcs dolog erre várni… Adventben egyrészt az ünnepre van lehetőségünk készülni, hogy méltóképpen ünnepelhessük… Mit is? Az Isten szeretetének, annak a bizonyos „első szeretet”-nek az emberré lételét Jézusban! Másrészt pedig arra várunk, hogy a Krisztus érkezzen meg hozzánk, hogy bennünk is szülessen meg az Jézus Krisztusban az „első szeretet”!

Adventi időszakban a templomok lilába öltöznek. Tudjuk-e minek a színe a lila? […] A bűnbánaté. Minden advent lehetőséget ad arra, hogy önvizsgálatot tartsunk. Vajon én, aki keresztény hívő embernek mondom magamat, és autonóm egyénként magam is az egyház és a gyülekezet része vagyok, megfelelek-e azoknak a minőségbiztosítási irányelveknek, amiket Megváltó Urunk fektetett le a számunkra? Fáradságot nem kímélve, állhatatosan járok-e a krisztusi úton? Hiszem az Istennek szavait és megmérek-e mindent annak mérlegén, hogy rendben van-e vagy sem? És nem riadok vissza az eközben rám nehezedő terhek miatt sem, ugye? De ami legfontosabb, (amit az efézusi gyülekezet elhagyott valahol útközbe) ott van-e bennem az első szeretet?

Mert bizony bennünk is kihűlhet ez a szeretet! Ez a legeslegnagyobb veszélye az egyháznak, hogy ragaszkodva tanításához, hagyományaihoz, vagy éppen a folyamatos (formai) megújulás fétisét kergetve elfelejti azt, hogy mire lett teremtve! Pál apostol írja: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) Új teremtés vagyunk, szeretetre teremtve! Elsősorban azért, hogy szeressük az Istent, másodsorban pedig hogy az embereket is. De nem a magunk generálta, vagy nem a szimpátia által táplált szeretettel, hanem az igazi, az eredeti, isteni első szeretettel, amit máshonnan nem is lehet „megszerezni”, csakis magától Istentől!

Úgy érezzük meg van bennünk ez a szeretet? Az nagyon jó, akkor figyeljünk oda rá, és kérjük az Urat, hogy maradjon meg bennünk. Úgy érezzük nincsen meg bennünk, vagy bizonytalanok vagyunk? Akkor itt a lehetőség, hogy adventben önvizsgálatot tartsunk, hogy az lassan közeleső ünneppel ne csak a fa alá kerüljenek a szeret jelei, és ne csak a ablakok, és a terek boruljanak fénybe, hanem mi is, belül, ott legbelül… Ámen