Karácsony belülről (prédikáció, Karácsony 2. napja, 2018.12.26.)

Karácsony más nézetből 3.
Karácsony más nézetből 1.
Karácsony más nézetből 2.

textus: Mt 11,25-30

„25 Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. 26 Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30 Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.”

Karácsony másnapjának igéje követi a szentesti és a karácsony első napi igék tematikáját. Arra hív bennünket, hogy egy újabb, talán szokatlan szemponttal, látószöggel, perspektívával ismerkedjünk meg. De ne csak kívülről, hanem inkább tegyük magunkévá azt.

Szenteste arról beszéltünk, hogy milyen különlegessé válik a karácsonyi történet, ha Jézus születésének körülményeit figyeljük meg. A Jelenések könyvéből volt az igénk. Arról beszéltünk, hogy micsoda kontraszt van az istállóban fekvő kisgyermek és a végtelen hatalommal rendelkező Megváltó Krisztus között. Pedig egy és ugyanazon személyről van szó!

Tegnap, karácsony első napján, pedig arról volt szó, hogy mennyire különleges ízt ad hozzá karácsony üzenetéhez Józsefnek, Jézus nevelőapjának a személye, viselkedése, tettei. Milyen példaértékű az, ahogyan ő elfogadta cseppet sem könnyű feladatát, miszerint fel kell nevelnie egy gyermeket, aki nagyra hivatott, és aki – legalábbis biológiailag – nem az övé. És még azt is, hogy az erre buzdító isteni üzenet hatására, hajlandó volt az értelmezését és terveit is megváltoztatni.

Ezek után az üzenetek után, melyek sok ponton, szembemennek azzal, amit a karácsonyról tudni véltünk, vagy amilyennek elképzeltük, nem csoda, hogy Jézus azt mondja: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.” Jézus ebben a szinte himnusz szerű szakaszban dicséri az Atyát, aki nagyon különleges módszert választott arra, hogy megszólítsa az emberiséget. Már az is önmagában különleges és döbbenetes, hogy Jézus Krisztus emberré lett,… hogy Isten emberré lett! Ma már nem is gondolkodunk el ezen a tényen, hiszen a mi kultúrkörünkben ez szinte már egy közhely, még akkor is, ha nem tartjuk igaznak. Pedig, ha belegondolunk, Jézus Krisztus emberré létele azért is nagyon különleges, mert Ő nem emberré „vált”, hiszen Ő Isten, de nem is „csak” Isten volt itt a földön, hanem teljesen ember. 100%-ban Isten és 100%-ban ember! És talán itt jutunk el addig a pontig, amit maga Jézus mond ebben a szakaszban: ez a tény, az Ő emberré lételének a ténye, nem IQ, nem műveltség, nem agymunka – vagy ahogyan ő fogalmaz – bölcsesség kérdése, mert ennek az igazságnak a mélyére jutni már nem logika, nem értelem – nem is lehet az – hanem kizárólag hit kérdése!

Mint oly sok minden mást a vallásban ezt sem lehet teljesen megmagyarázni. De nem is kell. Hinni kell benne! A hit egy teljesen más dimenziója az ember életének, úgy is mondhatnánk, hogy hit egy rejtett érzékszerv, mely akkor aktiválódik, mikor az Isten kapcsolatba akar lépni velünk. Nem másra való, mint hogy megragadhassuk ezt a kapcsolatfelvételi kísérletet, és örök életre szólóan belekapaszkodhassunk.

De ez a kapcsolat, mely hit által, fel van kínálva nekünk, nem virtuális, hanem igenis valódi kapcsolat. Jézus így folytatja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.” Az ünnep – amiből már lassan kifelé megyünk – sok mindenre ad lehetőséget. Ad arra, hogy fényében megfürödve, együtt lehessünk szeretteinkkel, barátainkkal. Lehetőséget ad arra is, hogy időt töltsünk azokkal, akik fontosak számunkra. Jó arra is, hogy megcsodáljuk a fényeket, és ha megadatik a fehér karácsony, akkor a tél szépségeit is. Azonban azt is tudjuk, hogy milyen iszonyatos teher tud lenni, a sok elvárás, külső, vagy éppen belső nyomás miatt, mert az ünnepnek „OLYANNAK” kell lennie! Olyan díszesnek, olyan pompásnak, olyan gazdagnak, olyan finomnak, (vagy éppen az egyházon belül) olyan lelkinek…

És persze nyomás alatt felszínre szakadhat mindaz is, ami nem jó! Ha egyedül vagyok akkor az, ha nehézségeim vannak, ha hideg lakásban kell töltenem az ünnepet, vagy nem tudok ünnepi ételt rakni az asztalra, akkor az, stb. Vagy, ha eszembe jutnak azok, akik már nincsenek közöttünk, pedig mennyivel jobb lenne velük az ünnep, akkor az… És még sorolhatnám.

És éppen ezért milyen jó, hogy az ünnep hozója, Jézus Krisztus és a vele való kapcsolat nem virtuális, hanem igenis valóságos. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Jézusnál menedékre lelehetünk, de nem csupán egy védett helyre, hanem egy olyan helyre, ahol letehetjük mindazt, ami… és itt most mindannyian behelyettesíthetjük azt, ami éppen bennünk van. Mert a karácsony üzenete, nem elsősorban az, hogy mi ajándékozunk (bár az sem rossz), hanem az, hogy Isten megajándékoz bennünket Önmagával Krisztusban.

Egyszer – nem olyan régen – Veszprémben az egyik benzinkúton várakoztam. Pontosabban feleségemmel, Ritával várakoztunk. Egyszer csak beállt egy teherautó a benzinkút parkolójába, majd kisvártatva még egy. Beálltak egymással háttal és mindketten lenyitották a hátsó (nem tudom a pontos nevét), azt a lift szerű dolgot, amely egyben a hátsó ajtaja a teherautónak, amivel fel lehet rakodni. Ez a két „ajtó” összenyílt, mint egy híd a teherautók között, és villámgyorsan át lehetett rakodni egyikből a másikba és fordítva.

Hát valami ilyesmire hív bennünket a mai ige. Arra, hogy Jézus jelenlétében rakodjunk át! Vajon le merjük-e nyitni lelki „ajtónkat”, hogy odakapcsolódjunk a jászolhoz? Merjük-e meglátni a törékeny kisgyermekben a Megváltót, aki tárt ajtókkal vár bennünket? Vagyunk-e elég bátrak, hogy hit által, kapcsolatban Jézussal, elengedjük mindazt, ami terhel?

Remélem igen! Erre adjon erőt Mennyei Atyánk! Ámen