A tegnapból a holnapba (prédikáció, Óév este, 2018.12.31.)

textus: Jn 12,34-36

„34 A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia? 35 Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. 36 Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.”

Most, hogy az „ünnepek” nagy részén már túl vagyunk, érdemes megnézni, hogy hogyan alakultak és milyenek most az ünnepeink. Azt vehetjük észre, hogy az egyházi ünnepek nagy része abszolút szekularizálódott, azaz levált magáról az egyházról. Karácsony a szeretet ünnepe (ami így is van, csak nem az ember szeretetéé, hanem az Istenéé), húsvétkor, bár a locsolkodás eltűnőben van, de mégsem a feltámadás üzenete, hanem a nyúl vette át az uralmat. Sok helyen már „boldog nyuszit” köszönnek húsvétkor. Aztán ott vannak a „mellékes” ünnepek. Pünkösdöt a legtöbbször nem is értették az emberek, nem is beszélve mondjuk Vízkeresztről, aminek esélye sincsen jelentős szerepet kapni, tudniillik nem „pirosbetűs”.

De ott van egy ünnep, egyetlenegy, amely anno csak polgári ünnep volt, de ma már (szinte) minden gyülekezet ünnepli. Ez pedig az Óév este, azaz a mai alkalom. Ritka a mozgás a világból az egyházba, úgyhogy érdemes rá odafigyelni.

Óév napja az időről szól. Ahogyan egyik bölcs lelkész koleginám fogalmazott: „az óévben átmegyünk a tegnapból a holnapba”. Minden évben az Óév az felhőtlen szórakozás, a humor és hangosság ünnepe. Nincs is olyan másik nap, amikor ennyire érzékelnénk az idő múlását. Van valami súlyos abban, hogy egyik pillanatról másikra más lesz az évszám, a hónapszám és napszám is, egyszerre. Pedig ugyanolyan nap mint bármelyik másik, és mégis nagyon más.

Minden valósínűség szerint, ennek a „küszöbhelyzetnek” köszönhetően érezték meg azt a hívő emberek, hogy egy ilyen, rendszerint ismétlődő kulcspillanatban jó lenne, ha ott lenne az Isten! Jó lenne az Isten színe előtt átlépni azt a bizonyos „küszöböt”! Talán pont azért, mert valójában iszonyatosan nehéz szembesülni azzal, hogy múlik az idő! Hogy egy évvel öregebbek lettünk, hogy egy évvel kevesebb van már hátra… És ezzel a helyzettel, alkalommal két dolgot lehet tenni: vagy tompítani, vagy szembe nézni vele és számot vetni. Mentális szempontból mind a kettő legitim, az előbbi eszköze a buli, a felejtés, utóbbié pedig a befelé és felfelé fordulás. Spirituális szempontból viszont csak ez utóbbi játszik. És nem azért mert nem tilos inni, vagy bűn a szórakozás! Nyilvánvalóan nem! Mikor még nem volt gyermekünk, mi is, az istentisztelet után, mentünk bulizni! Nincs ezzel semmi baj! De ha nem vetünk számot, ha nem állunk meg és nem visszük az Isten elé a mai napot, akkor abból semmi, de semmi hasznunk nem lesz! A szembe-nem-nézés csak nagyon ritkán kifizetődő, hosszú távon szinte soha.

Jézus a mai igében az időről beszél, és Óév szempontjából (is) nagyon aktuálisan, hiszen a múló időre hívja fel a figyelmet: „Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezek a mondatok Jézus utolsó szavai a tömeghez, a sokasághoz. Ettől kezdve már nem tanított, nem mondott nagy beszédeket, mondásokat, hanem elindult a végjáték, a passió-, a szenvedéstörténet az utolsó vacsorával kezdve. Ha első renden értelmezzük a mai igét, hiszen Jézus – magát világosságnak nevezve – nyilvánvalóan arra célzott, hogy már nem sokáig tart a földi szolgálata, most van még idő őt követni a világosságban, hinni benne, mert nem sokára elmegy. Csakhogy! Nem véletlen az sem, hogy most hozzánk szól ez az ige! Mert az alapjelentésén túl van még egy „réteg”, amely számunkra is igencsak iránymutató és megszívlelendő!

Miután Jézus elmondta a fent idézett mondatokat, ezt olvassuk: „Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.”

Nem tudom, hogy ismerjük-e azt a játékot, vagy inkább csak szófordulatot, hogy „Volt időd!”? […] Főleg kamasz korunkban csináltuk ezt, vicc volt, de mindig volt alapja. Nézzünk egy példát… Amikor például valaki körbekínált egy zacskó csipszet, vagy éppen a doboz cigarettát egy társaságban, akkor ha valaki olyan volt, akit annyira nem bírt, vagy tudta, hogy ővele lehet viccet csinálni, mert ő olyan, akivel ezt meg lehet tenni, akkor, amikor a kínálandó dolgot nyújtott felé nyújtotta, a megkínált éppen nyúlt felé, de a kínáló az utolsó pillanatban elrántotta a kínált dolgot, és ezt mondta: „Volt időd!”. (A többség persze csak viccelt, és végül adott, de voltak olyanok, akik… Nos, ők nem vicceltek.)

A mai igénk – első olvasatra úgy tűnhet – pont egy ilyen szakasz. Jézus felhívja a figyelmet arra, hogy már nincsen sok idő a szolgálatából, ideje lenne hinni benne, aztán elmegy és elrejtőzik! „Volt időd!”- tehetné hozzá. De ha ez így lenne, akkor nem egy marék csipsz, vagy egy szál cigaretta múlna rajta, hanem az örök élet! Márpedig, amíg az előbbiek, bár kellemesek (lehetnek), de károsak, addig az örök élet az ember legnagyobb szükséglete!

De hála az Úrnak ez nem így van! Ha közelebbről megvizsgáljuk a szakaszt, az eredeti görög szöveget, akkor szembetűnő, hogy amíg az „elment” kifejezés aktív cselekvést fejez ki, addig az „elrejtőzött” pedig passzívat, azaz szenvedő szerkezetben van! Szóval helyesebb lenne így fordítani: elment és „elrejtetett”. És ezzel meg is érkeztünk a lényeghez! Jézus nem elrejtette magát a hallgatói elől, hogy ne higgyenek, hogy ne kövessék őt, hogy ne legyen övék a világosság és az örök élet, hanem a hallgatóság számára nem vált világossá Jézus személye, hogy kicsoda is ő valójában! És mi ebben az üzenet érték számunkra? Az, hogy nem Jézus távozása akadályozta a hitüket, hanem saját maguk! Ugyanis a Jézusban való hithez nincsen szükség fizikai tapasztalatra. Ahogyan Jézus mondja Tamás apostolnak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (Jn 20,29)

És ez micsoda jó hír nekünk! Hiszen így megtudhattuk, hogy Jézus követéséhez, a világosságban való járáshoz nem szükséges Jézus fizikai jelenléte! Miért? Mert ő akkor is ott tud lenni, ha nincsen ott! Mert ő akkor is jelen tud lenni, ha fizikailag nem tartózkodik mellettem! Őt nem kötik a fizika törvényei. Nem véletlen, hogy evangélikus egyházunk egyik különleges, egyedi és sarkalatos tanítása az „ubiquitas”, azaz Krisztus mindenütt jelenvalóságának ténye! Mert attól még, hogy „fölment a mennybe, és ott ül az Atyaisten jobbján” (ahogyan az Apostoli Hitvallásban mondjuk), attól még ő itt is itt van, most közöttünk, velem és veled. És pontosan ezért van lehetőségünk követni őt, és az ő fényében a világosság gyermekeinek lenni, mert Őt követjük, Aki Itt Van!

Így hát az idő sürgetése nem Jézus oldaláról sürgető, hanem a mi oldalunkról. Mert ahogyan Óév mutatja, iszonyatos tempóban szalad az élet! Nem tudhatjuk, hogy meddig tart a világ (úgy általában), vagy a nekünk kiszabott idő. És ebben a helyzetben, minden perc számít.

Óévben a tegnapból megyünk át a holnapba, de Jézus felkínálja számunkra a mát, a mostot. Mert még tart a kegyelemnek az ideje, amikor Jézushoz lehet térni. Jó ez a mai nap arra, hogy szembenézzünk a múló idővel!

Gondolom ismerjük azt a mondást, hogy „Élj a mának!”. Ezt általában arra szokták használni, hogy „Ne gondolj semmire és senkire, csak a ma számít és csak saját magad!” Pedig a mondás (Carpe Diem) elsődleges jelentése nem ez, hanem az, hogy „Ragadd meg a napot!” Azaz élj a ma adta lehetőségekkel! Jézus Krisztus egy lehetőséget ad nekünk, ami a tegnap és a holnap közé ékelődik be. Fogadd el Őt, mert még van időd! Higgy benne, mert van lehetőséged! Ahogyan Pál apostol írja a mindenkori máról: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2)

Ámen!

*

Imádság Óév estéjére

Örök Isten, mennyei Atyánk, az óesztendõ utolsó óráiban hálával magasztalunk minden tõled kapott testi-lelki ajándékért, és bár méltatlanok vagyunk kegyelmedre, mégis bizalommal könyörgünk hozzád.

Könyörgünk mindazokért, akiket ebben az esztendõben veszteség ért, akiket elhagytak; akik elhibázták életüket, vagy akiket mások felelõtlensége sodort kilátástalan helyzetbe. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

Könyörgünk szeretetre éhezõ testvéreinkért: a betegekért, a megfáradtakért, a szomorkodókért és azokért, akik keresték a hozzád vezetõ utat, de még nem találtak rád. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

Könyörgünk az örvendezõkért, az életükben, hivatásukban sikeresekért: nyisd meg szívükben a minden tiszta örömöt megszentelõ hála forrását! Könyörgünk az erõsekért, hogy mindig emlékezzenek rá: erejüket neked köszönhetik. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

Könyörgünk egyházadért, amely a szeretetben gyakorta erõtlen volt, és a véget érõ esztendõben is sokaknak maradt adósa az evangéliummal. Add, hogy ezért ne mások felelõsségét kutassuk, hanem láttasd meg velünk azokat az alkalmakat és lehetõségeket, amelyeket mi magunk mulasztottunk el! Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

Könyörgünk a világért, hazánkért, városunkért. Köszönjük, hogy mindeddig irgalmad hordozta az emberiséget, és ha bûnei miatt nem is hagytad egészen büntetés nélkül, kegyelmed mindig határt szabott haragodnak. Kérünk, adj még kegyelmi idõt, hogy teljesüljön akaratod, és minden ember hozzád térjen, megismerje az igazságot, és üdvözüljön. Könyörülj mindnyájunkon atyai szereteteddel! Jézus Krisztusért kérünk, Urunk hallgass meg minket!

Hallgass meg minket, Urunk, amikor nyugtalan szívünk benned keres békességet! Vezess mindnyájunkat a múló idõben az örök élet felé, és add meg nekünk az üdvösséget, amelyet országodban készítettél a téged szeretõknek szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek nevében így imádkozunk: Mi Atyánk, aki…

Ámen