Bejegyzések

ok címkéjű bejegyzések megjelenítése

Illés vagy (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2019.10.06.)

Kép
textus: 1Kir 17,17-24 „ 17Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. 18Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat? 19Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És kivette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. 20Majd az ÚRhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, URam! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! 21Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az ÚRhoz: Istenem, URam! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! 22Az ÚR meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. 23Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! 24Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szád...

Válogatott módszerek (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2016.08.14.)

Kép
  textus: Mk 7,31-37 „ 31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! 35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. 36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek! ”

Okkal (prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök-Rigács, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2014.08.10.)

Kép
textus: Jn 8,37-45 „ Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de ti meg akartok ölni, mert az én igémnek nincs helye bennetek. 38 Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. 39 Ezt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Jézus így szólt hozzájuk: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. 40 De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna. 41 Ti ugyanazt cselekszitek, amit atyátok. Ezt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten. 42 Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. 43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. 44 Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embe...