Krisztus zseblámpája - Lk 8,16-18 (Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2022.07.17.)

textus: Lk 8,16-18

“16 Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. 17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. 18 Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Nagyon emlékszem az első zseblámpámra. Egy citromsárga Energizer zseblámpa volt. Már anno, akkor annyiba került, amiből ma is lehetne venni egy jó zseblámpát, pedig annak már 25 éve is. Nagyon sokáig spóroltam rá, benne volt egy karácsonyi és egy locsolkodós pénz is. Bár a fényereje nem volt a legnagyobb, de nagyon menő volt, mert három állása is volt. Lehetett vele simán zseblámpaként világítani, de szét lehetett húzni és akkor kvázi steklámpaként működött. Sőt, mivel téglaalakú volt és nem pedig henger, ezért volt egy harmadik állása is. Amikor steklámpaként szét volt húzva, akkor az egyik oldalára egy tükröt lehetett kicsúsztatni a lámpatestből, és így amikor az ember maga elé tartotta, akkor 3 irányba világított, de nem “sütötte ki” a szemet. 

Miután megvettem, hónapokig szinte minden nap magammal hordtam a zseblámpát, ha csak a legkisebb esély látszódott arra, hogy besötétedik útközben. Minden kortársam a csodájára járt a zseblámpának, és sokszor kölcsön is kérték sátrazáshoz, ilyesmihez. Egy jó zseblámpa aranyat ér a sötétben. 

A mai igénk is a világosság és egy lámpás képe köré szerveződik. “Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” - így kezdődik a mai szakasz, Jézus szava. “Hát persze!” - mondhatnánk - “Nyilván nem azért gyújtok lámpást, kapcsolok villanyt, vagy kapcsolom be a zseblámpámat, hogy aztán letakarjam és ne lássak semmit!” Annyira evidens ez a kijelentés, hogy már-már banális! De ha ez tényleg ennyire egyértelmű, akkor miért csináljuk sokszor mégis ezt? Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Jézus ezt hasonlatként mondta el, nem pedig világítástechnikai tanácsot akar adni… Itt nem fotonokról, luxról, vagy éppen fénysebességről, hanem valami belső, lelki, de mégis, kívülről is nagyon látszó állapotról és folyamatról van szó! 

Az az izgalmas a mai textusban, hogy mint oly sokszor máskor, Jézus a végkövetkeztetést, végeredményt (amit ő maga tapasztal másokon) mondja előre, majd szépen visszafelé lépkedve fejti ki, hogy ez miért is történhet meg, mi az eredője, oka, ennek a viselkedésnek, emberi működésmódnak vagy állapotnak. Nekünk azonban - egy igehirdetés keretein belül - érdemesebb inkább sorban haladni előrefelé, és eljutni a végkövetkeztetésig. Szóval ezt fogjuk tenni, és a mai igénket sorrendileg a végéről kezdjük, de így fogunk tudni tartalmilag az elejéről indulni. 

“Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”- sokat idézett jézusi mondat ez, amely valóban - tágabb értelemben - sok mindenre igaz. De Jézus, az eredeti értelemben, sokkal szűkebben használja ezt az mondást. Mi az ami “adataik”? Nem más, mint az evangélium, amelyből a hit fakad. Jézus arról beszél, hogy akiben ott van az evangélium, az bizony hitet fogan, és ebből következik a gyakorlat: azaz a vallás. A vallásosság, vagy vallásgyakorlás, tulajdonképpen a hitnek a megélése és gyakorlata a mindennapokban. Magyarul: ha valaki hit nélkül vallásos, akkor annak nem sok értelme van, sőt inkább káros. 

Sőt! Jézus tovább is “gördíti” a dolgot és azt mondja: “Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!” Vigyázzunk az evangélium hallgatójaként, mert az evangélium hallgatásával felelősség jár. Tehát nem csak a lehet probléma, ha hit nélkül vagyunk vallásosak, hanem az is, ha hívőnek mondjuk magunkat, de közben ez nem jelenik meg a mindennapok (igen: A MINDENNAPOK) gyakorlatában! Mert, ha valaki csak magában tartja a hitét, de ez nem jelenik meg “kívül” az életében, akkor egy idő után talán arra ébred, hogy valójában nincs, vagy nem is igazi a hit, amije van…

És ezzel át is lépünk a következő pontra, hiszen Jézus ezt mondja: “Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.” Nagyon hasonló ez a mondta is az elsőhöz abban az értelemben, hogy ezt is sokféleképpen lehet értelmezni. Általában ezt a fajta rejtettséget, majd nyilvánossá válást Jézus a bűnre szokta érteni, de - véleményem szerint - itt most nem csupán erről van szó. Jézus egy másik mondata így szól: “Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6,45) Azaz, ami az emberben odabent igazán fontos és lényeges helyet foglal ez, az minden esetben a felszínre tör. A kérdés az, hogy a mi életünkben mi tör a felszínre, mi az ami nyilvánvalóvá válik, mi az, ami belülről kijőve látszik? A hitünknek (is) kellene ennek lennie! Bár valami nagyon különleges és titkos folyamat odabent az evangélium szülte hit, de mégis nyilvánossá kell válnia. Mert a hit nem magánügy, hanem a legszemélyesebb közügy! 

És itt érkezünk vissza a sorrendben kezdő, de tartalmilag végső igéhez, a lámpához. “Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” Tehát ha valaki hallgatja és befogadja az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló örömhírt, akkor abban megszületik a hit, amely a felszínre akar törni, mert ha valaki igazán megérti (megérzi?), hogy mi is az örömhír, akkor annak szükségszerűen indíttatása lesz arra, hogy továbbadja.

De akkor mégis miért “takarjuk el a fényt”? Miért kerül egy fazék a zseblámpára? [...] Hát azért, mert soha nem tudunk egy olyan tökéletes állapotot elérni ebben az életben, amelyben a maradéktalan evangéliumi lelkület megvalósul! Erre mondta Luther azt a latin mondatot, amely mind a mai napig az egyik leglényegesebb antropológiai megállapítás és egyben az egyik legfontosabb evangélikus tanítás: “simul iustus et peccator”, az ember egyszerre igaz és bűnös. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy bár az evangélium ébresztette hit megszenteli az embert, húzza az Istenhez, egy más minőséget teremt az életben (2Kor 5,17), de ettől még nem tudunk kibújni a bőrünkből, s csak majd az örök életben lehetünk teljesen az evangéliumé! Így hát óhatatlan, hogy a hit mellett a gyengeségek is feljöjjenek a felszínre. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy “úgyse megy, akkor minek erőlködjek”. De, igenis igyekezni kell, mert ez az Isten akarata és embertársaim java, de mindig azzal az alázattal kell ezt tenni, hogy ebben is csak Jézusra számíthatok, “aki megerősít engem” (Fil 4,13). 

Elő hát a lámpásokkal, zseblámpákkal, de reflektorokkal és az alig pislákoló mécsesekkel is! A világnak, az embereknek fényre van szükségük, és ezt a fényt csak a Krisztus tudja elhozni nekik, s bizony ebben a munkában bennünket is használni akar! Ámen