Alkalmatlan örömhír - 1Tim 1,12-17 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2022.07.03.)

textus: 1Tim 1,12-17

“12 Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 13 Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 14 De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

Ki az, aki tudja, hogy mit jelent a HR? [...] Humán erőforrás (human resources). Aki pedig ezzel foglalkozik az a humán erőforrás manager vagy szakember: “A humán erőforrás területén képzett szakember ahhoz ért, hogy a gazdasági vállalkozásokban, szervezetekben, intézményekben az egyes feladatokra hogyan válasszák ki az arra legalkalmasabb embereket. Átlátja, hogyan gazdálkodjanak vállalatok a leghatékonyabban a munkaerővel, amely a gazdasági tevékenység sikerének fontos tényezője, illetve felelős azért, hogy a vállalatokban dolgozók a lehető legjobban szervezve, harmonikus viszonyok között dolgozzanak a maguk és a vállalat javára.” - írja egy egyetemi képzés ismertetője. Manapság egy nagyon fontos és divatos szakma ez. De engem igencsak megrémít! És, hogy miért? Belegondoltunk már abba, hogy mit jelent ez a kifejezés, hogy “humán erőforrás”? Azt jelenti, hogy a kapitalizmus, amely megalkotta ezt a fogalmat, úgy tekint az emberre, mint erőforrásra. Kis túlzással (de tényleg csak kicsivel), pontosan ugyanazokkal a “szemekkel” néz az emberre, a munkavállalóra, a dolgozóra, mint a más erőforrásokra, pl. a gázra, a vízre, az elektromos áramra, a területre, az anyagiakra, az árukészletre és a többi más erőforrásra, amely arra való, hogy működtesse a rendszert, az adott vállalatot, céget, társaságot! És ez nagyon durva! Félreértés ne essék, én nem bántani akarom azokat, akik ezzel foglalkoznak, hiszen egy HR-es lehet emberséges is, és tényleg olyan, aki a dolgozók érdekeit is nézi - meg nem mellesleg az öcsém is humán erőforrás manager -, de a lelkület, a hozzáállás, amit már maga az elnevezés is sejtet, tényleg nagyon rémisztő! 

Persze nem csak árnyoldala van a humán erőforrás tudományának, hanem pozitív hozadéka is. Ez pedig a racionalizáció. Ez alatt azt értem, hogy a humán erőforrás gazdálkodás mentén a gazdasági szereplők is rájöttek arra, hogy nem lehet a végtelenségig kiszipolyozni az embereket, mert akkor nem tudnak majd dolgozni és profitot termelni. Így hát, a felelősen gazdálkodó cégek esetében, ha nem is optimális, de legalább viselhetők lettek az állapotok. 

Semelyikünk sem tud kibújni a bőréből. Korunk gyermekei vagyunk, és magunkból indulunk ki. És magunkból indulunk ki akkor is, amikor az Istenről gondolkodunk, és hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rá, mint aki olyan mint mi, olyan mint én, csak sokkal nagyobb, sokkal ilyenebb, vagy olyanabb… És amikor a csapból is a “humánság, mint erőforrás” folyik, akkor önkéntelenül is tekinthetünk úgy az Istenre, mint aki ilyen, csak még nagyobb. A legnagyobb. Nem is tévedhetnénk nagyobbat!

A mai igénk Pál apostol tollából származik. És ez a gyönyörű pár sor nem más, mint egy bizonyságtétel. Mit jelent a bizonyságtétel? Személyes hitvallást. Pál apostol elmondja, megvallja, hogy kicsoda az Isten, kicsoda Jézus Krisztus. De nem csak a “száraz tényeket” közli, hanem egy történetbe, a saját történetébe ágyazva meséli. A saját élettörténetén, át mondja el kicsoda az Isten, és, hogy ő mit tett érte, személy szerint érte. 

Pál - mielőtt még apostol lett - egy különleges különítmény vezetője volt. Egy olyan csapaté, amelyik az volt a feladata, hogy a keresztényeket felkutassa, elfogja és elszállítsa Jeruzsálembe, ítéletre. Nos, azt hiszem ennél messzebb nem nagyon lehet lenni Krisztustól! Pál önvallomása így szól: “őt [ti. Krisztust] káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam”. De a Krisztus csodálatos módon megszólította Pált, és apostollá, azaz a saját követévé tette. Így ír erről az apostol: “bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.“, mert “Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” és “azért könyörült rajtam, hogy [...] énrajtam mutassa meg végtelen türelmét”.

Mi következik ebből? Az, hogy a Krisztus (és az Atya) nem humán erőforrás manager! Ugyanis a HR-es megpróbálja megtalálni a legalkalmasabb embert a megfelelő pozícióra, mégpedig - a kapitalizmus fő törvénye - a profitmaximálás érdekében. Magyarul: jó ember, jó helyre, minél olcsóbban. Ezzel szemben mit tett Krisztus? A lehető legmesszebb lévő (legrosszabb?) embert szólította meg, akinél alkalmatlanabb már nem is lehet volna senki! De még csak olcsó sem volt, hiszen Krisztus az életét adta érte (is)! Alkalmatlan ember, mindennél drágábban! 

És igen, ebben csodálatos örömhír van! Csodálatos örömhír mindannyiunknak, mert Krisztus nem az alkalmasokat gyűjti össze, hanem mindenkihez szól, és alkalmassá teszi őket! Nem néz életrajzot, szakmai előéletet, családi állapotot, bőrszínt, nemzetiséget, stb., hanem ennyit mond: “Kövess engem!” Tizenegyszer hangzik el a “Kövess engem!” felszólítás az evangéliumban (Mt 8,22; 9,9; 19,21; Mk 2,14; 10,21; Lk 5,27; 9,59; 18,22; Jn 1,43; 21,19; 21,22). És mind-mind olyan embereknek, akik nem voltak alkalmasak, de Krisztus azzá tette őket! És mindegyikért adta az életét!

A történet pedig folytatódik. Ma is hangzik milliárdnyi “Kövess engem!”. Mert ez nem csupán egy egyszeri (vagy tizenegyszeri) alkalom volt, hanem ma is szól és ma is hat! Folyamatosan. “De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.” - írja az apostol. Számunkra is nyitva áll a Krisztus átformáló szeretete. Megszólít és alkalmassá tesz. 

És Pál ezt a bizonyságtételt beágyazza egy hálaadás és egy dicséret közé. Így kezdi: “Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.” És így fejezi be: “Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké.” Ilyen nagy szeretet és nagy kegyelem láttán és hallatán, mi sem tehetünk mást, mint hálát adunk és dicsérjük az Istent.