Jézus és a sajtos-tejfölös tészta - Jn 12,44-50 (Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap, 2022.07.31.)

textus: Jn 12,44-50

“44 Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; 45 és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. 46 Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. 47 Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. 48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. 49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. 50 Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”

Vannak sajátosan magyar ételek. Nem magyaros, hanem magyar ételek. Ilyen például a grízes tészta, a rántott sajt, vagy a rántott párizsi - és a nagylányom nagy kedvence - a sajtos-tejfölös tészta. Ki szereti ez utóbbit? [...] Én is szeretem, de gyerekkoromban nekem is nagy kedvencem volt. Nem tudom, hogy mi ez a tésztamánia a gyerekeknél. Én is oda meg vissza voltam a tésztától, amikor kicsi voltam. Nem mondom, hogy elmúlt, de már lényegesen mérséklődött. Ja, és amúgy nem tudom, hogy tudtuk-e, de ezeknek a sajátosan magyar ételeknek a többsége a 50-es 60-as évek hiánygazdaságának a szüleménye, amikor nem volt elég hús a népnek… Velünk maradtak. 

Mi kell a sajtos-tejfölös tésztához? Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy tészta, sajt, meg tejföl. Nyilván. Amennyiben az egyik kimarad, úgy a keletkezett ételt, már nem lehet sajtos-tejfölös tésztának nevezni, hanem vagy tejfölös tésztának, vagy sajtos tésztának, vagy sajtos tejfölnek, illetve tejfölös sajtnak - ez nézőpont kérdése. Nem elválaszthatóak egymástól. “Csomagban” vannak. 

A társadalom és a kultúra időről időre felfedezi magának Jézust. Ma is van egy reneszánsza annak, hogy sokat beszélnek a kereszténységről és Jézusról. (Persze, hogy ez mennyiben őszinte és igaz, az megint más kérdés…) Ennek elsőre örülhetnénk is, csakhogy általában ezek az egyházon kívüli fellángolások Jézust önmagában nézik, elválasztva a korától, kontextusától, és - ami a legrosszabb - az istenségétől. “Jézus nagy ember volt.”; “Jézus nagy tanító volt.”; “Jézus kultúra teremtő volt.”; “Jézus forradalmár volt.”; “Jézus nagy aktivista volt.” És, lehet, hogy ez mind igaz valamilyen értelemben, de közel sem a teljes kép, a teljes valóság, a teljes személy! Ugyanis Jézust nem lehet leválasztani istenségéről, nem lehet leválasztani az Atyáról, meg úgy általában kirángatni a Szentháromságból! Ha elvesszük ezt a “részt”, akkor már nem Jézusról beszélünk, hanem valaki másról. Olyan ez mint a sajtos-tejfölös tészta. Ha a három összetevőből valamelyiket elvesszük, akkor is értelmezhető táplálékot kapunk, de azt ne nevezzük sajtos-tejfölös tésztának, mert nem az! És távol álljon tőlem, hogy a Szentháromságot bármilyen szinten is a sajtos-tejfölös tésztához hasonlítsam, de az analógia ettől még érvényes szerintem. Jézus, az Atya és a Szentlélek együtt az Isten, akik nem elválaszthatóak. 

És a mai igében Jézus az Atyával való egységéről tesz bizonyságot. “Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. [...] Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. [...] Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”- mondja Jézus. Ha Jézussal akarunk igazán foglalkozni, róla érvényes állításokat tenni, akkor egyszerűen nem maradhat el az, hogy az Atyával egy Isten! Enélkül nem lehet őt megérteni! Egy akarat, egy beszéd, ők egyek (“aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem”). Lehet Jézusról és kereszténységről mindenfélét mondani, de amennyiben ennek nincsen természetfeletti, a fizikai valóság túlmutató, transzcendens, isteni hozadéka, akkor veszett fejsze nyele az egész! Nem véletlen mondja Jézus: “Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet.” Amit mond, és tesz Jézus, az mind-mind végső soron az örök életre mutat! Ahogyan János apostol fogalmazza meg az evangéliuma végén: “Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20,31)

Nem véletlenül állítja Jézus: “Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” Itt nem az értelem, az elme világosságáról van szó (az is fontos, de ez nem erről szól), hanem arról, hogy Jézus a fényével utat tud nekünk mutatni az Atyához. Pontosan azért, mert ő és az Atya egyek. De ez nem az “alagút végén a fény”, hanem a tisztánlátás, a lényeglátás adománya, hogy lássuk mi az igazán fontos és mi az ami számít! Mert az örök élet nem csupán a jövőnek, hanem jelennek szóló reménység is! Hogy nekem itt és most örök életem van, amit most ebben a fizikai valóságában élek, de ez majd változni fog! És ennek csak akkor van értelme, ha Jézus valóban Isten! Ellenkező esetben bár sok szépet és jót lehet állítani, de nem lesz több, mint egy fejezet a történelemkönyvekben! 

Tudniillik Jézus nem kultúrát teremtett, nem erkölcsi-viselkedési kódexet adott, nem társadalmi struktúrát fektetett le. Ezek csupán jól-rosszul alkalmazott melléktermékei a szolgálatának! Az Ő elsődleges üzenete nem volt más, mint az, hogy az Isten szeret, hogy hozzá el lehet jutni, a terheket le lehet tenni, és hogy az élet több, mint biológia!

És ezt nehéz elfogadni, mert nem a mi, emberi rendszerünknek a része, hanem nekünk kell belehelyezkedni az ő rendszerébe. Ehhez pedig erő és bátorság, felfedező kedv és alázat is szükségeltetik. Nem véletlen az, hogy igen kevesen vannak, akik hittek Jézusnak, és még kevesebben, akik hittek Jézusban! Dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe, tett egy csomó csodát, mégsem hittek benne (Jn 12,37kk). 

Azt hiszem, hogy nem olyan régen tettük az a megállapítást istentiszteleten, hogy a csoda nem teremt hitet, hanem csak megerősíteni tudja a már meglévő hitet! Hiába minden csoda hit nélkül! Hitet pedig a Szentháromságon kívül senki sem tud teremteni! Így tekintsünk hát Jézusra! Nem önmagában, nem leválasztva róla isteni mivoltát, mert akkor soha nem értjük és soha nem érjük el őt! Bízzuk rá magunkat az ő erejére és szeretetére és akkor jó helyen leszünk! Ámen