A megváltás éneke (Prédikáció, Csengőd, Nagypéntek, 2014.04.18.)

textus: Zsolt 22,15-18

„¹⁵Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. ¹⁶Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. ¹⁷Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. ¹⁸Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám.”

Az ember sok esetben énekel. Énekelhet örömében, dudorászhat ha boldog, vagy munka közben, hogy a teendők jobban menjenek. Énekelhet, a gyermekének, a kedvesének, a barátjának. Van akik ezzel keresik a kenyerüket, vannak akik ezzel akarnák, de nem tudják. Az ember, azonban, énekelhet akkor is ha bánata van: amikor elhagyták, vagy éppen elvesztett valakit az ének segít. A zsoltárok könyvéből olvastam fel az alapigét. Tudnunk kell, hogy a zsoltárok mind-mind énekek voltak egykor, saját dallammal, ritmussal. És ez a 22. is az volt.

Valaki valamikor sok ezer évvel ezelőtt énekelte, amikor nagy szenvedése volt. Mégis talán ezer évvel azután, hogy megírták újra aktualitást nyert. „átlyukasztották, kezemet lábamat” - írja a zsoltáros. Hát kiről másról szól ez, mint Jézusról, mint a keresztről? Hiába a sok-sok év különbség, az Úr felhasználta a zsoltár íróját arra, hogy most itt nekünk is szóljon! Az Isten felhasználta a zsoltárost, hogy Jézusról írjon nekünk! Ez a fantasztikus az Isten kegyelmében, hogy nem ismer sem időkorlátát, sem a távolság nem akadályozhatja.

Az Úr prófétát csinált a zsoltárosból. Tudjuk-e, hogy mi a próféta? Sokan úgy gondolják, hogy a próféta az, aki megmondja a jövőt. De ez nem igaz a próféta az Isten akaratát közvetíti a jelenben. És hogy ennek vannak a jövőre vonatkozó részei? Vannak, de nem ez a cél.

De mi az Isten akarata, mi az, amit ma üzen nekünk a zsoltáros által? „Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat.Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám.” Kedves Testvérek, az az Istennek az üzenete, hogy ez a szenvedés, ez a sok baj ne bennünket érjen. Hogy mindez ne valósuljon meg az életünkben a bűn következményeképpen! Az Istennek az volt az akarata, hogy Jézus ezeket mind magára vegye, hogy elhordozza. Helyettünk. Hogy lehetőségünk legyen ezeket mind letenni, mindazt ami bennünket terhel, mert nekünk ezeket nem kell cipelni, mert ezeket mind Krisztus elhordozta.

Úgy tűnhet, hogy ez ilyen könnyű dolog lenne, mintha könnyű lenne letenni dolgokat, terheket, megszabadulni tőlük? De nem az. Nehéz tud lenni, nagyon. Mégis kedves testvérek, az Isten nem csak a megoldást adta meg, a célt, hogy „nosza, futás juss el odáig, ahogyan tudsz”, hanem ő velünk van ezen az úton. Krisztus nem csak egy helyen és időben volt jelen a világban, hanem jelen van mind a mai napig is. És velünk jár, velünk vándorol ("Velem vándorol utamon Jézus"; Evangélikus Énekeskönyv: 459).

Hiszen hogyan is lehetne értelme az egésznek, ha a Krisztus nem lehetne ma is valóság, valós személy és kapcsolat az életünkben? Akkor nem lenne értelme az egésznek. Pál így ír ezzel kapcsolatban: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,14) De bátran mondjuk ki Pállal együtt: „Ámde Krisztus feltámadt” (1Kor 15,20a)

A keresztben az a legcsodálatosabb testvérek, hogy nem ott van vége a történetnek. Ott történik bűneik elhordozása, a megváltás, de a koronát a húsvét, a feltámadás teszi fel. Az, ami lehetővé tette, hogy életünk lehessen, Krisztussal közösségben ma is.

Az ember akkor amikor valami baj vagy veszteség éri, akkor énekelhet is, de legtöbbször csak csöndben van és maga elé néz, „lógatja az orrát”. Ez az ige arra hív bennünket, hogy bármekkora is legyen a szenvedés, a baj, vagy akár a kereszt borzalma, de fel kell emelni a fejünk, nem szabad, hogy lógassuk az orrunkat, hogy lefelé bámuljunk! Emeljük fel a tekintetünket a keresztre és lássuk meg benne a megváltást, a fényt, a szeretetet, a kegyelmet, a jóságot, az alázatot: egyszóval az új életet, az üdvösségünket.

Ebben is segíteni fog bennünket a Krisztus! 

Imádkozzunk!