Böjti sorozat 4.: Titkos kegyesség (prédikáció, Bp-Kelenföld, 2014.04.02.)

textus: Mt 6,1-4

„¹„Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. ²Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. ³Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, ⁴hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.””

Böjti sorozat 1.
Böjti sorozat 2.
Böjti sorozat 3.

Mindenkinek vannak titkai. Nekem is. Vannak olyan titkos dolgaink, amik negatívak és nagyon ciki, nagyon kínos lenne ha kiderülne. Lejáratna bennünket, vagy éppen olyan színben tüntetne fel, amit nem igazán szeretnénk. Ezekre általában nagyon vigyázunk, sokszor azokkal sem osztjuk meg, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Vannak azonban pozitív titkok is, olyanok, amelyekre csak azért vigyázunk, hogy majd egy adott pillanatban derüljenek ki. Például mert valakinek személyesen akarjuk elmondani, vagy mert ajándék lesz az a valami, és nem szeretnénk ha idő előtt értesülne róla a megajándékozott.

És vannak olyan titkok is, amelyek egyszerűen csak azért titkok, mely olyan mértékben tárják fel a másik előtt a személyiségünket a lelkünket, hogy nagyon vigyázunk arra, hogy nehogy rossz kezekbe, fülekbe kerüljön. Sem nem pozitív, sem nem negatív a dolog, csak éppen mi ránk tartozik.

Ezzel nagyon szorosan összefüggnek olyan dolgok, amikre azt szoktuk mondani, hogy magánügy. Olyan ügy, amit magánosan/magányosan akarunk kezelni. Ami csak a mi fennhatóságunk alá tartozik, vagy kellene, hogy tartozzon.

De akármennyit is bölcselkedünk a „titkon” (vagy éppen a „magánügyön”), mint fogalmon szerintem, egészen egyszerűen, az számít titoknak, amit annak tartunk. Mert ha valamit titoknak tartunk, akkor azt akként kezeljük! Legjobban ezt azon lehet lemérni, hogyha egy negatív titkunk kiderül és már a huszadik embertől halljuk vissza, akkor is ugyanolyan kínosan és rosszul érint, mint az elsőnél. És éppen ezért is beszélhetünk nyílt titokról is, ami nem jelent mást, mint hogy valamiről mindenki tud, csak az nem tudja, hogy mindenki tud róla, aki titokban akarja tartani.

Ilyeneket ír ez az ige: „a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok”; „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, ⁴hogy adakozásod titokban történjék” Csináld titkosan a kegyességedet, illetve azokat a cselekedeteket, amik a kegyességedből fakadnak, mint pl.: az adakozás.

Ide tartozik a hívő élet? A titkokhoz? Azt hiszem vannak még itt egy páran, akik megélték azt, hogy milyen volt, adott esetben, titokban megélni a hitet. Az úgy jó volt? Az úgy normálisnak tűnt és életszerűnek? Nem hinném. Pedig Máté egész hatodik fejezete erről szól: „titokban cselekedj”; „menj a te belső szobádba és ott imádkozz”; „ha böjtölsz, akkor meg ne lássák rajtad”! Talán mégiscsak az az Isten, aki a megtört Krisztusban elrejtőzködött a kereszten, az most bennünket is rejtőzködésre kérne? Kényszerű anonimitásra?

Nem, közel sem erről van szó. Nem azt akarja, hogy az életünkön ne látszódjon meg az, hogy hozzá tartozunk. Akarja, hogy látszódjon, hiszen végtelen kegyelméből bennünket használ eszközként az evangélium hirdetésére, az ő végtelen szeretetének megismertetésére mások felé. Azt akarjuk, hogy látszódjon a hívő életünk? Nagyon helyes, kitűnő gondolat!

Mégis azt mondja ez az ige, hogy sokszor a háttérben, vagy ha úgy tetszik titokban kell maradnunk. De nem azért, mert valamiféle szégyellnivalónk lenne, vagy azért mert nem helyes pl. az adakozás, az imádkozás, a kegyesség. Dehogyis! Arról van itt szó, hogy a kegyességet, mint pl. az adakozást sokféleképpen lehet művelni. Nagyon kell figyelnünk arra, hogy a mi nagylelkűségünk, adakozásunk, amire az Isten indított bennünket, az ne más nyomorának mutogatásán keresztül valósuljon meg (1). És arra is, hogy nehogy az adakozás vagy éppen az imádság profitorientálttá váljon (2). Ne azért tegyük, mert akár anyagikban, vagy megbecsülésben, vagy vélt, vagy valós szeretetben fizetséget várunk az emberektől.

Van az a mondás, ami manapság viccként terjed és éppen annak a szinonimája, hogy nem kapsz semmit, így szól: „Isten fizesse meg.” Pedig kedves testvérek nem maradunk semmi nélkül, nem feneketlen kútba dobáljuk sem az adományokat, sem az imádságokat. Ezt mondja az ige: „a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” Az eredeti görög fogalom (ἀποδίδωμι) konkrétan „fizetség”-et jelent. Az Isten odafigyel ránk és javunkat akarja. Minden titkos, Isten szerint való kegyességnek meg van az eredménye, mert az Úr megáldja azokat, akik az ő útján járnak.

De ez természetesen nem automatizmus. Nem tekinthetjük egy italautomatának az Istent, ahol ha én kegyes vagyok, akkor ő dobja kifele a finomabbnál finomabb üdítőket. Nem. De azt bizton tudhatjuk, hogy a javunkat, s a legjobbat akarja nekünk. Hát nem ez a legjobb alap arra, hogy hálából kövessük az ő útját? Az evangélium útját? A Krisztus követés útját?

Ne emberektől várt kérészéletű dicsőség miatt tegyük, azt amit teszünk, hanem azért hogy Isten dicsőségét mutassa meg. Mutasson a keresztre, ahol az Isten küzdött és győzött az emberért. És nem csak úgy általában az emberért, hanem mindannyiunkért. Érted és értem is. És nem kell nekünk nyilvános és teátrális tetteket végrehajtani. Az Isten majd fellebbenti a fátylat erről a titokról és el fog jutni az üzenet mindazokhoz, akikhez kell, hogy eljusson.

Nehogy félreértsen senki, én nem az pl. nagy összegű adakozás, vagy buzgó imádság ellen beszélek, dehogyis, csak éppen nem csak "mit" számít, hanem az is, hogy "hogyan"!

Az Úr adjon nekünk bölcsességet, hogy megláthassuk a szükséget, és eszközei lehessünk annak enyhítésében, akár anyagilag, akár tettben, akár imádságban!

Ámen