Győztes vagy! (prédikáció, Padragkút-Ajka, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2017.04.23.)

textus: 1Jn 5,4-10

„4 Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

6 Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. 7 Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: 8 a Lélek, a víz, a vér, és ez a három egy. 9 Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. 10 És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról.”

Az ünnepek utáni vasárnap mindig egy kicsit mostoha. Eltelve az ünnepel, mind gyomori, mind lelki értelemben, az ember nehezen mozdul. Az ünnepkor többen vagyunk, akkor sokan olyanok is itt vannak, aki máskor nem nagyon szoktak. És ez jó. Mármint az, hogy ilyenkor jönnek, nem az, hogy máskor meg nem. Ilyenkor kicsit azt érezzük, hogy visszarendeződünk. Egyrészt az úgymond „rendes kerékvágásba”, másrészt pedig a „hétköznapi” vasárnapokba.

Pedig azt kell mondanunk, hogy ez duplán nem igaz. Az egyik ok, amiért ez nem igaz, az a kereszténység központi üzenete: Krisztus meghalt és feltámadt értünk. És ezért minden vasárnap feltámadás ünnep. Minden vasárnap azért vagyunk együtt mert ő ezt megtette értünk. Ha ez nem így van, akkor nagy baj. Erre akart rávilágítani (többek között) János apostol is, amikor megírta ezt a szakaszt. Hogy Jézusról sok mindent lehet tanítani, hiszen nagyon nagy mélységek vannak az ő szolgálatában, de a központi gondolat Isten bizonyságtétele, azaz Isten bizonyító tette Krisztus mellett, ti. feltámasztotta őt a halálból. És ez a bizonyságtétel mindennél nagyobb. Mert mi bizonyítgathatunk, magyarázhatjuk, hogy Jézus ilyen, vagy olyan nagy tanító volt, próféta volt, stb., de a feltámadás minden emberi magyarázaton kívül és felül álló tény.

És bizony ennek a ténynek összekötő és elválasztó ereje is van. Összekötő, mert az Isten bizonyságtétele az, ami folyamatos erőt ad a feltámadásnak. Mert ez nem csupán egy múltbeli, történelmi tény, hanem egy mai napig ható erő. Krisztus feltámadásában van nekünk is reménységünk, Krisztus feltámadása vezet bennünket újra és újra az Istenhez. Ez az, ami lehetőséget biztosít az Isten ölelő karjaiba való belefutásunkra. De a feltámadás el is választ. Egyfelől elválasztja a világ folyását két részre, hiszen a feltámadással kezdődött a kegyelem ideje, ami mind a mai napig tart, és az Isten várja, hogy minél többen forduljanak őfelé. Másfelől pedig elválasztó, mert ahogyan János írja: „ És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról.” A feltámadásba vetett hit, vagy abban való „nem hit” két részre osztja az embereket.

De ez nem fenyegetésként lebeg minden ember feje fölött, hanem inkább meghívásként arra, hogy a jó oldalra álljunk. Arra, amelyik mellett az Isten bizonyságot tett. Mert, hogy az a győztes oldal. Belegondoltunk már abban, hogy a sokszor fogyatkozó, vagy csak ünnepkor felduzzadó templomi közösség a maga sajátosságaival, bajaival és örömeivel, a győztes oldal? Mert, hogy az. Isten világosan megmutatta, hogy a számok és esélyek az ő számára nem jelentenek akadályt. Megmutatta, hogy nem logikailag, vagy matematikailag győz, hanem azért mert kegyelmes Isten. Tudunk-e úgy templomba jönni, felkaptatni minden vasárnap a templomdombra, hogy feltámadás ünnepre érkező győztesek vagyunk? Én senkire nem akarok indokolatlan terhet rakni, vagy lelkiismeret-furdalást kelteni ezzel a kérdéssel. De egy alternatív utat szeretnék felvillantani: győztesek vagyunk Krisztusban. A hit ami bennünk van, amit ajándékba kaptunk a Szentlélektől, az győzelmi zászló, az legyőzi a világ minden akadályát.

Győztesek vagyunk, de nem a többi ember felett, ebben a már eldőlt harcban. Nem a hívő emberek és nem hívő emberek harcolnak egymással, hanem az Isten harcol értünk, az övéiért,… de azokért is, akik még nem jutottak hitre. És mi Őmellette állunk ebben a harcban. Nem a másik ember ellen, hanem pontosan érte!

És – ebben a harcban – az Isten bizonyságot tesz. Ahogyan bizonyságot tett Krisztus mellett a feltámadás által, úgy az őt (ti. Krisztust) követők élete mellett is leteszi a voksát. Meg fogjuk látni, hogy megerősít bennünket, hitünket és másokat is az Isten bizonyságtétele, ha hajlandóak vagyunk beállni és harcolni az emberekért, hirdetve nekik az evangéliumot. Ez nem az én megérzésem, vagy hurrá optimizmusom, hanem konkrét ígéret Isten igéjében: „Azok (ti. a tanítványok) pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16,20) És ezek közül a legnagyobb jel az, hogy a feltámadott Krisztus együtt munkálkodik velünk. Ott van mindenütt, ahova csak megyünk, és ő vezet majd át minket az örök életbe. Ámen