Újjászülés (prédikáció, Ajka-Kerta-Öcs, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2017.05.07.)

textus: Jn 16,16-23a

„16 Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17 A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18 Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19 Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22 Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Meghallgatnád? Klikk, és görgess a poszt végére!

Kicsit furcsa ez a mai ige, legalábbis elsőre. „Egy kis idő...”, „egy kis idő...”, „egy kis idő...” annyit ismételi a szakasz a tanítványok kérdését, hogy a mai ember számára akár komikusnak is tűnhet a dolog. A Jézus korabeli ember számára ez egyáltalán nem volt furcsa. Akkoriban, ha egy (irodalmi) műben valamit fontosnak tartottak, akkor ismételték. Ha nagyon fontos volt, akkor még többször ismételték. S bár ilyen megoldást ritkábban használnak ma az irodalmi alkotásokban, de ez a lelkület ma is él. Ha valamit fontosnak tartunk, akkor azt sokszor elmondjuk. Például, ha valami jó történik velünk, akkor szívesen elmeséljük mindenkinek, akár többször is. Ha egy beszélgetésben valami lényegeset akarunk kiemelni, akkor ilyen fél mondatokat szoktunk hozzátenni: „nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy...”, vagy „nem lehet eléget ismételni, hogy...”, „nem baj, ha kétszer hangzik el, inkább, minthogy egyszer se...”, vagy „lehet, hogy már említette, de azért elmondom még egyszer...” stb. János evangélista nagyon fontosnak gondolta ezt a szakaszt, azért írta le ilyen részletesen. De mi ez a fontos?

„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül;ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul” - mondja. Mi az, hogy szomorúak vagyunk és majd örülni fogunk? A tanítványok sem értették. Vajon ez azt jelenti, hogy kicsit szomorúak vagyunk, aztán meg kicsit örülünk? Aztán esetleg újra? Biztos nem, mert aki ilyen lelkiállapot változást él meg újra és újra, annak segítséget kell kérnie szakembertől, mert az ilyen hangulatingadozás tünete lehet, valami komolyabb lelki problémának. Jézus nyilvánvalóan nem erre gondolt. De akkor mire?

Jézus a saját szolgálatáról beszélt. Arról, hogy őneki fel kell áldoztatnia a mi érdekünkben. És igen, akkor úgy tűnt, hogy a világ győzött, az Isten pedig, Jézussal együtt, elbukott. De egy kis idő, (egészen konkrétan: három nap) múlva kiderült az igazság, a valódi öröm forrása: Jézus feltámadt! Bármekkora is volt a fájdalom, bármekkora is volt az ára a megváltásnak, megtörtént! Vagy ahogyan Jézus mondta a kereszten: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30). És ne felejtsük, hogy Jézust mindezt előre megmondta!

Hoz Jézus egy példát is, hogy jobban megértsük azt, amit mondani akar. A példája pedig nem más mint a szülés eseménye. Nem tudom, hogy szándékos volt-e, hogy anyák napján pont egy ilyen igét kaptunk. Ha igen, akkor jó választás, ha nem, akkor (is) az Isten Szentlelkének munkáját érhetjük itt tetten...

Nem tudom, hogy ki volt már bent szülésen... Nos, az anyukák nyilván, nem is ez a kérdés, hanem az, hogy az apukák közül ki volt bent a gyermeke születése közben. Tegye fel a kezét. […] Én bent voltam, és azt kell, hogy mondjam, hogy döbbenetesen súlyos dolog szülni. Fájdalom, vér, meg még sok olyan dolog, amit nem szeretnék a szószékre felvinni… De, amikor megszületik a gyermek, akkor mintha az egész korábbi szenvedés és közdelem, ha nem is semmissé, de legalábbis felejthetővé válna. A fájdalom örömre fordul, hiszen gyermek született. Vagy ahogyan Jézus mondja az igénkben: „ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.” Számtalan oka lehet, annak, hogy sok család csak egy gyermeket vállal. Lehet anyagi, lelki, biológiai stb. oka. De azt nem hiszem, hogy van olyan anya, aki azért ne vállalna második gyermeket, mert szülés fájdalmas. (Minden tiszteletem az övék!)

Jézus nem véletlen hozza ezt a példát. Ő szenvedett és meghalt értünk. Mindent megtett a mi érdekünkben. Nem azért, hogy önmagát fényezze, vagy azért, hogy elmondhassa: én megettem. Kizárólag azért, hogy nekünk életünk lehessen. Nem véletlen az sem, hogy a hívő emberekre a Biblia sokszor az használja az újjászületett kifejezést! Mert a kereszt fájdalma és szenvedése, hovatovább vajjúdása(!), az ember újjászületésének érdekében történt, hogy a Mennyei Atya gyermekei lehessünk.

Jó, de feltehetnénk a kérdést, hogy miért beszélünk Jézus haláláról és feltámadásáról annyit, megint! Egy csomószor van szó erről a templomban. Pontosan azért, amiért ez a furcsa ismétlődő „még egy kis idő”-zés benne van a mai igénkben, és amiért a számunkra fontos, és örömteli dolgokról, eseményekről olyan sokat tudunk beszélni: mert ez a lényeg! Mert a szíve közepe a keresztény tanításnak, az Isten szeretetének.

És ahogyan az anya is, ha megteheti, vállalja a szülés fájdalmait másodjára, harmadjára, akár többször is, úgy Jézus is megtenné még egyszer, ha kellene. Hála Istennek nem kell, hiszen elvégezett mindent! És pontosan amiatt lehetünk biztosak abban, hogy ha legnagyobbat már megtette (amit nem kell  megismételni), akkor minden mást is megtesz értünk. Ma is. Holnap is. Holnapután is. Meg azután is. Újra és újra, ha kell!

Szomorú vagy? Keresd az Urat és szomorúságot örömre fordul. Kétségbeesett vagy? Keresd az Urat és kétségbeesésed békességgé válik. Aggódsz? Keresd az Urat és aggodalmad biztonsággá formálódik? Kérésed van? Mondd el neki. Örömöd van, boldog időszakot élsz meg? Adj hálát érte neki Ilyen reménységünk van ma testvérek! Ámen