Az ajándék legyen ajándék (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, 2018.09.30.)
textus:
Mk 2,23-3,6
„23
És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és
tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. 24 A
farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton
olyat, amit nem szabad? 25 Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem
olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és
megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26 Miként ment be
az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a
szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a
papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 27 Majd hozzátette
Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 28
tehát az Emberfia ura a szombatnak is.
1
Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű
ember. 2 Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy
vádat emelhessenek ellene. 3 Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű
embernek: Állj ki középre! 4 Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e
szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy
kioltani? De azok hallgattak. 5 Ekkor haragosan végignézett rajtuk,
szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az
emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a
keze. 6 A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt
azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.”
Ha az ember a Bibliát olvassa, akkor rádöbbenhet arra, hogy mennyi mindent köszönhetünk magának a Bibliának, és a kereszténységnek. Gondolok itt most nem csupán az örömhírre, az evangéliumra, Isten üzenetére – bár nyilvánvalóan, messze ez a legfontosabb – hanem olyan kulturális, társadalmi gondolatokra, megoldásokra, melyek behálózzák a mindennapjainkat. És nem csak a miénket, de mindenkiét, függetlenül attól, hogy hívőkről van szó vagy sem. Esetleg tudunk-e ilyenekről? Tudunk-e példát mondani? […] Van például rengeteg olyan szólás mondás, amely megtalálható a Bibliában, vagy onnan eredeztethető. Szemet szemért, fogat fogért; a szem a lélek tükre, a karddal öl kard által vész el; aki nem dolgozik ne is egyék; amilyen az anya olyan a lánya; jobb adni mint kapni; minden hajaszála az égnek áll, mindennek meg van a maga ideje stb. Már, önmagában, ebből is látszik, hogy mennyire beágyazódott társadalmunkba a kereszténység. De mondhatnánk példának a jogrendszert, amely minden nyugati demokráciában (ahova kicsit fellengzősen magunkat is sorolom) nyilvánvalóan a Tízparancsolatra épül. Vagy éppen az ünnepeket, hiszen – a nemzeti ünnepeinket leszámítva – szinte minden ünnep valamilyen formában a kereszténységhez tartozik, és végső soron a Bibliából származik.
De
nem tudom azt tudtuk-e, hogy – a fent felsoroltakon túl – a
rendszeres szabadnap is először a Bibliában szerepel? Első renden
a teremtéstörténetből származik, ahol Isten „megpihent” a
hetedik napon, aztán pedig a mózesi törvények rendelték a
szombatot, mint olyan szabadnapot. (Azért a szombat, mert a sok
helyen, pl. zsidóknál, de az angoloknál is, a hét első napja a
vasárnap.)
A
mai történetünkben, egy ilyen szombati helyzetbe csöppenünk
bele, mindjárt kettőbe. Az egyikben Jézus tanítványai, miközben
gyalogoltak, az út menti gabonatábla kalászaiból téptek párat,
mert éhesek voltak, a másikban pedig Jézus meggyógyít egy beteg
embert. Mindkettő szombaton történt, ami teljesen kiborította a
korabeli vallási-társadalmi elit prominens tagjait. De hát mi
ebben a rossz?- kérdezhetnénk joggal. Ahhoz, hogy ezt megértsük,
hadd hozzak egy mai példát.
Általában,
amikor új emberekkel találkozom és kiderül, hogy keresztény,
hívő ember vagyok, sőt, amikor az is kiderül, hogy ráadásul
lelkész, akkor az első kérdések mindig ezek: „Akkor te nem
házasodhatsz? Akkor neked nem szabad megvédened magad? Akkor te
semmi mást nem csinálsz, csak imádkozol? Akkor neked ezt sem
szabad, meg azt sem, meg amazt sem?” Gondolom nem én vagyok az
egyetlen, aki kapott már ilyen kérdéseket, és azt hiszem,
mindannyian tudnánk még egyet-kettőt hozzátenni a felsoroláshoz.
Vajon
miért van ez? Miért van az, hogy ha egy egyházhoz nem közeli
ember templomról, egyházról, hitről, vallásról gondolkodik,
akkor a keresztesháború, az inkvizíció és a pedofil papok után
közvetlenül mindig az következik, hogy „mit nem szabad”! A
válasz benne van a mai történetünkben (is).
Az
Isten az ember iránt érzett szeretetében már a teremtése
pillanatában irányt adott, és megteremtette a szabadnap
lehetőségét. Ez aztán egészen kikristályosodott az
Ószövetségben, mózesi törvényekben. Jézus korára pedig be is
betonozódott, de úgy, hogy „mozdíthatatlanná” vált! Mit
jelent ez? Azt, hogy az Isten egy ajándékot adott az embernek,
amiből aztán az ember törvényt csinált. És innentől kezdve
vége lett az ajándék jellegnek, vagy akár a belső motivációnak,
hajtóerőnek, és maradt a „mit nem szabad”! Oké, hogy a
szombaton ne a munka legyen a középpontban (az viszont, hogy mi
legyen a középpontban, arról majd később), de azért megtiltani,
hogy valaki, ha éhes, akkor kaját szerezzen magának?! Oké, hogy
szombaton ne az elvégzendő feladatok legyenek a középpontban, de
hogy egy beteg embert ne lehessen meggyógyítani, aki szenved?!
De
mielőtt még nagyon felháborodnánk, azelőtt söprögessünk a
magunk háza táján! Ma is pontosan ugyanennyire hajlamosak vagyunk
jó dolgokból, építő lehetőségekből, gúzsba kötő
törvényeket kreálni! Volt egy ismerős család, akik minden
szombaton fél egykor ebédeltek, családilag. Ez egy jó dolog, mert
összetartotta a családot, fix pont volt a hétben, lehetőség az
asztalközösségre. De egy idő után a családfő egyre szigorúbban
vette a dolgot. Először még csak megszólta a feleséget, ha nem
tudtak leülni az asztalhoz időben. Utána – már erősen
tinédzserkorú – gyerekek kaptak, ha csak egy percet is késtek az
ebédről. És észrevétlenül az egész egy baromi nagy teher lett
mindenkinek, és már mindenki arra vágyott, hogy bárcsak ne
kellene együtt ebédelni. Az egész pont az ellenkező hatást
váltotta ki, mint amilyen céllal született, kontra-produktívvá
vált. Ugye, mi is tudnánk példákat mondani…? És bizony az
egyház is bőséggel oka annak, hogy ma az emberek a hitet, a
vallást, a „mit nem szabad” keretein belül értelmezik. Az
Isten szabadságra hívott el minket, amely akarva akaratlanul
sokszor pont egészségtelen törvényeskedésbe vált át: „Így
lehetsz rendes, jó keresztény. Ha nem ilyen vagy, akkor mehetsz
ahová akarsz!”
Mert
mi is volt a szombatnak a lényege? Vagy, ahogyan a mi számunkra is
fontos Tízparancsolat harmadikja fogalmaz: „Szenteld meg az
ünnepnapot!”. (Éppen ezért mondhatnánk, itt ebben a körben,
akár vasárnapot is a szombat helyett.) Nem az a lényeg, hogy ne
dolgozzunk, nem a nem-dolgozás a cél. Hanem az, hogy legyen a
hétben egy védett idősáv, amikor az ember szabad lehet, de nem
csupán a munkától szabad, hanem szabad arra, hogy időt töltsön
az Istennel! Mert minden kapcsolatnak, így az Istennel való
kapcsolatnak is a minőségi idő az egyik tartópillére, azaz, hogy
egészen az Istenre figyelek. Hogy legyen egy nap, amikor sok
tennivaló között is, jut idő arra, hogy Istennel foglalkozzak, a
kapcsolatunkat ápoljam. Erre van az istentisztelet, de erre vannak
azok a csendességek is, amikor egészen odafigyelek az Istenre.
És
ebből a fantasztikus lehetőségből csináltak törvényt a Jézus
korabeli vallási vezetők, és ebből csináltak oly sokszor büntető
törvényt az egyházban is. Pedig, ha mindez csupán a kényszer
hatására történik, akkor pont annyit is fog érni…! Ez persze
nem azt jelenti, hogy gyermekeinket ne hozzuk el magunkkal az
istentiszteletre, és persze azt sem jelenti, hogy ne hirdessük ezt
másoknak, ne próbáljuk őket meggyőzni, hogy itt egy élő
közösségre találhatnak másokkal és Istennek egyaránt!
Dehogynem. Csupán azt mondom, hogy az ajándék és a lehetőség
maradjon ajándék és lehetőség, és ne csináljunk belőle
törvényt.
Tudom,
hogy a törvény sokkal egyszerűbb, mint Jézusban kapott örömhír
szabadsága. A törvény ugyanis nem kíván gondolkodást, nem kíván
egyéni megharcolást, csupán engedelmességet. Ezzel szemben
azonban Jézus úgy mutatta be nekünk az Istent, mint aki
párbeszédben van az emberrel, aki kapcsolatban van az emberrel. Az
emberrel, akinek döntéseket kell hoznia a hétköznapokban, akinek
meg kell harcolnia a döntéseket. És bár ez nem egyszerű, és
sokszor nem is kellemes, de mi szabadságra hívattunk el, nem pedig
vallási törvénybetartásra.
Kedves
Testvérek! Használjuk az Isten ajándékait, azért vannak. Éljünk
vele és buzdítsunk másokat is hogy éljenek vele. Nem üres
fenyegetéssel, gúzsba kötő törvénykezéssel próbáljunk
meggyőzni másokat, hanem személyes életpéldánk legyen számukra
világítótorony: Milyen jó az Istenhez tartozni! Milyen jó
keresztény közösségben együtt lenni! Ámen
Remek prédikáció. Sokmindent érint, mégsem kesze-kusza.
VálaszTörlésCsak pár gondolat:
1) Talán nem is az a fura, hogy mennyi mindent köszönhetünk a Bibliának, hanem hogy ebbe sokszor milyen ritkán gondolunk úgy igazából bele!
2) Egy ismerősöm egy evangélikus középiskolába nyert felvételt még az ezredforduló környékén. Az első kérdések egyike így hangzott: "Pap leszel?" "Azok azért nősülhetnek, ugye, az evangélikusok?" Hm...
3) Amikor az ajándékból kvázi törvény, abból pedig kontraproduktivitás keletkezik... na igen...
4) "És bizony az egyház is bőséggel oka annak, hogy..." Igaz...
5) És hogy mi az ünnepnap lényege, igazi lényege - az feljebb elolvasható. 100%-ban igaz!