Analfabéta hit? (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 22. [Biblia] vasárnap, 2018.10.28.)

textus: Lk 7,20-23

„20 Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? 21 Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. 22 Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, 23 és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

Izgalmas és tanulságos rátekinteni arra, hogy hogyan is alakulnak az utóbbi időben az emberek olvasási szokásai. Sokat panaszkodnak az idősebbek, hogy a mai fiatalok (és fiatal felnőttek) mennyire nem olvasnak már annyit, mint régen. Pedig ez egyszerűen nem igaz! Sokkal többet olvasunk ma, mint régen.

Az írásbeliség körülbelül 5-6 ezer évvel ezelőtt jelent meg a Földön, a mély olvasás, azaz összefüggő hosszabb szövegek értelmezése, pedig még sokkal később. De persze az emberek nagy része, még nagyon sokáig egyáltalán nem tudott olvasni. Gondoljunk csak bele, hogy például egészen 1868-ig nem volt általános tankötelezettség Magyarországon. Eötvös József volt az, aki tető alá hozta a dolgot. És ez sem azt jelentette, hogy 1869-re mindenki tudott olvasni. Még a második világháború után sem volt ritka dolog analfabéta emberekkel találkozni. De, amikor tényleg általánosan, és tényleg mindenki járt iskolába, a 20. század második felétől, az emberek akkor sem olvastak annyit mint ma. Ötven-hetven évvel ezelőtt, amikor még az emberek többsége Magyarországon falvakban lakott vajon mennyit olvashattak? Nem sokat. Tudtak olvasni, de sok mindenre jutott idő, csak az olvasásra nem… Azt lehet mondani, hogy Magyarországon talán a hatvanas évektől kezdett általánossá válni az olvasás, mint szabadidős tevékenység, a szónak klasszikus értelmében, hiszen ekkorra lett olvasás-képes a társadalom nagyobbik része, és ekkorra lett a könyv és az újság tömegcikké. Ez tartott egészen a kétezres évek elejéig, mikor is a számítógép és egyéb eszközök „átvették” az időnk fölött az uralmat, és azóta a könyv, mint olyan mélyrepülésbe kezdett.

Tehát igen, bizonyos értelemben, kevesebbet olvasunk ma. De nem betűt, hanem könyvet! Gondoljuk csak végig, akik internetet használnak, számítógépet és okos eszközöket, más se csinálnak egész nap, mint olvasnak. Olvasnak posztokat, írásokat, cikkeket, bejegyzéseket, reklámokat, képaláírásokat, stb. Nem az olvasásunk mennyisége, hanem a szöveghez, szövegekhez való viszonyunk változott meg. Már nem folyamatos, egybefüggő szövegeket mély-olvasunk, hanem rövid, pár szavas, mondatos írásokat böngészgetünk! Ez önmagában nem rossz, csakhogy van két – nem biztos, hogy pozitív – hozadéka is. Az egyik, hogy az agyunk igencsak adaptív, azaz alkalmazkodik a körülményekhez. Magyarul az idegrendszerünk áthuzalozódik (szó szerint) erre az olvasási rendre, és ezek után nagyon nehéz mély-olvasni egy hosszabb és/vagy komolyabb szöveget! A másik pedig az, hogy az elektronikus olvasással kihúzzuk a látáson kívüli érzékelésünket az olvasás folyamatából. Hiszen amíg a könyvnek illata, tapintása és a lapozásnak hangja van, addig a számítógépnek, a telefonnak, a tabletnek, vagy az e-könyv olvasónak ilyen nincsen! Így jóval nehezebben fogadjuk be az olvasottakat, és sokkal nehezebben jegyezzük is meg.

A mai, Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapot, hagyományosan Biblia-vasárnapnak nevezzük. Mi, ma emlékezünk a Reformáció ünnepére is, amely nyilvánvalóan a Biblia olvasásának ünnepe, hiszen a reformáció egyik legnagyobb vívmánya a nemzeti nyelvű Biblia kézbevételének lehetősége, így a hitünk épülése ilyen módon is. 
De a fent említettek fényében igen érdekes arról beszélni, hogy Biblia a hitünknek az alapja. Hiszen a Biblia (bár lehet elektronikusan is olvasni, de akkor is) egy igen komoly és hosszú, összetett szöveg. Márpedig a mai olvasási szokások nem arra mutatnak, hogy egy ilyen, sokszor egészen komplex, szöveget értelmezni tudjunk. Mondjuk e mellett az sem nagyon segít, hogy a mai oktatási rendszer romokban hever. Egzakt számok és kimutatások bizonyítják, hogy pl. a nyolcadikos gyerekek legalább 20%-a funkcionális analfabéta, azaz tud olvasni abban az értelemben, hogy egymás után tudja rakni a betűket, szavakat, de az egész szöveg értelmét nem fogja fel. És ez nem a pedagógusok hibája a legtöbb esetben, hanem a rendszeré, amelyben dolgozni kénytelenek!

De nehogy azt higgyük, hogy ezzel a helyzettel unikális lenne a korunk. Egyáltalán nem az. A mai igénkben egy nagyon hasonló helyzetről van szó. Keresztelő János tanítványai mennek Jézushoz. János, aki már Jézus előtt hirdette Isten igéjét (és ebben nagyon népszerű volt), azt mondta, hogy majd el kell jönnie valakinek, aki nagyon lesz nála, aki a Messiás lesz, a Megváltó. János aztán szembesül egy csomó élménnyel, ami azt mutatja, hogy ez Jézus. De mégis ő is és tanítványai is elbizonytalanodnak. Ott vannak nekik az Írások (a mi Bibliánk Ószövetsége), ott vannak a jelek és szavak, de egyszerűen nem értik meg az összefüggést, vagy ha úgy tetszik, a helyzet mély olvasata nem nyílik meg előttük. „Te vagy-e az Eljövendő [azaz a Megváltó], vagy mást várjunk?”- teszik fel kérdést Jézusnak. Mi meg csak csóváljuk a fejünket, hogy „Hát nem nyilvánvaló! Hiszen ott van minden az Ószövetségben, és szemetek láttára történik meg.”

Jézus azonban nem szégyeníti meg őket, hogy „nem veszitek észre?!”. Miért? Mert nem érdemlik meg. Mert ők nem az elit. De amikor, pl. Nikodémus, aki farizeus és tanító volt, (akinek amúgy az lenne a szakmája, hogy értelmezzen) és ő nem érti a lényeget, akkor neki azt mondja Jézus: „Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod?” (Jn 4,10) De nekik, Keresztelő János tanítványainak nem. Miért? Mert nem képesek rá, hogy megértsék, megragadják, ráébredjenek Jézus személyére.

Tegyük fel a kérdést: Ha azok, akik ott voltak Jézussal egy légtérben, és nem tudtak olvasás után Jézusban hinni, de legalábbis bizonytalanok voltak, akkor (és akinek nem inge…)  az elsősorban digitálisan olvasó, mély olvasásra már biológiailag nem képes, sokszor funkcionális analfabéta mai társadalom hogyan tudna? Sehogy. […] De akkor mit lehet tenni? Menjünk haza, mert úgyis mindegy, hiszen a klasszikus értelemben vett olvasással, véget ért a kereszténység kétezer éves története?

Hála Istennek, nem. Merthogy a történetünk folytatódik. Milyen érdekes, hogy Jézus nem azt mondja, hogy „na, menjetek haza, olvassátok át légyszi még egyszer Ézsaiás próféta könyvét, meg még Zakariást is, és vegyétek már észre, hogy rólam van szó benne!”. Nem ezt mondja, hanem azt, hogy „Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium.” „Nézzétek meg, halljátok meg, tapintsátok meg, hogy mi történik itt! Az én erőteremben, az én munkám által emberi éltek jönnek helyre, hiányok töltődnek be, az élet győzedelmeskedik a halál felett, és mindez ti értetek való jó hír, evangélium! Na, ezt mondjátok meg Jánosnak!”

Mit tesz Jézus? A már olvasott Írások (Biblia) mellé bevonja a személyes tapasztalatot is. Majd hozzárak még egy dolgot: a szót, az élő szót; „vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok”. „Tegyétek hozzá a ti tapasztalatotokat! Meséljétek el, hogy mit láttatok és hallottatok”

Pál írja a római levélben: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10,17) Nem olvasásból, hanem hallásból. Félreértés ne essék, én nem buzdítok arra senkit, hogy ne olvassa a Bibliát, amely evangélikus egyházunk legnagyobb értéke! Dehogyis nem! Tessék olvasni, nap, mint nap! Tessék "megküzdeni" vele! Éppen csak azt teszem hozzá, amit maga a Biblia is mond, hogy az ige szó volt, amely – Krisztus beszéde és a vele való kapcsolat történései, ajándékai által – embertől emberig, szívtől szívig ért, és ma is szóvá akar válni, pontosan ugyanígy! Ugyanis analfabéta és olvasás-szegény korok jönnek és mennek, olvasási szokások változhatnak, alakulhatnak, de az ige örök! Ahogyan a 119. zsoltár is írja: „Uram, igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég.” (119,89)

Reformáció üzenete Isten igéjén alapul. És meg vagyok győződve arról, hogy ez nem „csupán” az olvasott ige. Nem lehet „csak” az! Hanem bizony a tapasztalt és hirdetett ige! Nem csak a szószékről, nem csak lelkésztől, hanem minden egyes keresztény hívő embertől, „vigyétek hírül, amit láttatok és hallottatok”. Ne várjuk azt, hogy tömegek fognak beesni az egyházba, és olvassák majd buzgón a Bibliát. Bárcsak megadná az Úr, de ma nem ezt látjuk. Nekünk viszont világos feladatunk van: vigyük hírül életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel, minden érzékszervre hatóan, hogy Jézus a Krisztus, Jézus a Megváltó! Hogy jó hozzá tartozni, hogy az egyház nem egy régi történetekkel foglalkozó klub, hanem az élet helye! Ahol a feltámadott Krisztus ma is cselekszik, ahol az ő erőterében az ő munkája által emberi éltek jönnek helyre, hiányok töltődnek be, az élet győzedelmeskedik a halál felett, és mindez ti értetek való írott és hirdetett jó hír, evangélium! Na, ezt mondjátok meg mindenkinek! Ámen