Én vagyok a felelős? (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2019.09.01.)

textus: Jóel 4,12-17a
12Induljanak, vonuljanak a népek Jósáfát völgyébe, mert ott tartok ítéletet minden szomszédos nép fölött. 13Eresszétek rá a sarlót, mert megérett az aratnivaló! Gyertek, tapossatok, mert tele van a taposókád, csordultig vannak a sajtók, mert nagy a gonoszságuk. 14Hatalmas tömeg van az ítélet völgyében, mert közel van az ÚR napja az ítélet völgyében! 15A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket. 16Felharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből, megrendül az ég és a föld. De népét megoltalmazza az ÚR, és erőssége lesz Izráel fiainak. 17Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom.






Az emberiség fejlődésében kulcsszerepet játszik az ingerküszöb, hogy mi az/ki az ami/aki eléri az adott ingerküszöböt. Alapvetően az „ingerküszöb” mint fogalom a biológiából származik. Az ingerküszöb annak a legkisebb ingernek a mértéke, mely az érzékszervekben érzést, észlelést, az izmokban összehúzódást, a mirigyekben kiválasztást okoz. Például a látás tekintetében az ingerküszöb a fény azon legkisebb foka, mely mellett az, ha szemünkbe esik, már fényérzést okoz és amelynél gyengébb fényt nem látunk meg. Azonban az ingerküszöb nem csak fizikailag-biológiailag lehetséges, hanem lelki-szellemi-mentális szempontból is. És bizony ez a fajta ingerküszöb nem csak egyénileg, de kollektívan is meglátszik, úgy általában az emberiségen. Gondoljunk csak mondjuk arra, hogy mit tartunk viccesnek, mik azok a viccek, vígjátékok, poénok, amiket humorosnak tartunk. Amíg pl. a 20. század első felében mindenki kacagott Charlie Chaplin csetlésein-botlásain, ma már közel sem olyan vicces, mint akkor volt. Vagy hiába készültek fantasztikus filmek mondjuk a kilencvenes évek első felében, egyszerűen ma már unalmasnak tűnnek, nem érik el az ingerküszöbünket, hiszem ma olyan technikával készülnek a filmek, amikkel semmilyen régi tartalom nem tudja felvenni a versenyt. Amíg régen egy-egy lövöldözős jelenet alatt a nézők többsége eltakarta a szemét, addig ma gond nélkül nézünk végig olyan filmeket, sorozatokat, melyekben másfél-két óráig mást sem csinálnak, csak mészárolnak…
A kollektív emberi ingerküszöb kitolódása megváltoztat. Annyi biológiai és információs inger ér ma bennünket, hogy az megváltoztatta testi és lelki-szellemi fejlődésünket. Ma az ételekben található adalékok miatt az gyerekek hamarabb fejlődnek biológiailag, és rengeteg információ miatt pedig hamarabb találkoznak sok szellemi-lelki tartalommal, mint anno. A tizenévesek huszonévesek akarnak lenni, úgy is néznek ki, úgy is viselkednek, de mégis sokkal nehezebben állnak saját lábra, függetlenednek szüleiktől, az előző generációtól. Mindez azért van, mert a szellemi és a testi fejlődést lehet siettetni, de lelki és főleg a spirituálisat nem. Éppen ezért az újabb és újabb generációk hatalmas ismeretanyaggal és széles spektrumú készségekkel rendelkeznek az élet egy-egy területén és gond nélkül néznek meg szörnyűbbnél szörnyűbb filmeket, de a magukért/magamért és másokért való felelősségvállalás, az arra való hajlandóság egyre gyérebb… Az felelősség elhárítása egy idős az emberiséggel (gondoljunk csak az Ádám és Éva történetre), és ma új virágkorát éri.
Abban az időben, mikor Jóel próféta élt, bizony akkor is virágkorát érte a felelősségtől való tartózkodás. Izrael népe, akiket az Isten kiválasztott magának, úgy érezték, hogy a sok nyomorúság után, ami (vélten vagy valósan) érte őket, itt az idő, hogy az Isten megbüntesse azokat, akik mindezt okozták, elsődlegesen más népeket. Mert ez az ő hibájuk… És úgy tűnik, hogy az Isten mindezt meg is támogatja: „Induljanak, vonuljanak a népek Jósáfát völgyébe, mert ott tartok ítéletet minden szomszédos nép fölött.” És akkor, ahogyan ma is, az ember, Isten népének tagja, hajlamos arra, hogy itt abbahagyja az olvasást és azt mondja: „Hát igen. Ők az okai mindennek. A másik: a szomszéd, a szülő, a gyerek, a tanár, a főnök, a pap, a kormány vagy az ellenzék, az idegen, a férfiak vagy a nők, a rendszer, a társadalom, a kor, a vallás vagy éppen hitetlenség, az egyház, az állam, az únió, az oroszok, az amerikaiak, a kínaiak…” stb., stb., stb. Egy valaki szokott rend szerint kimaradni, aki amúgy soha nem marad ki, csak akkor, ha a felelősségről van szó… Én. Pedig akár tetszett, akár nem az Isten ítélete nem csak a másikra, más népekre vonatkozott, Jóel próféta szavai szerint, hanem magára a választott népre is. A próféta így indít az már az első fejezetben: „Halljátok meg ezt, ti, vének, figyeljen az ország minden lakója! […] Jajgassatok, kik az oltárnál szolgáltok! Gyászruhában töltsétek az éjszakát, Istenem szolgái […] Gyűjtsétek össze a véneket, az ország minden lakóját Isteneteknek, az ÚRnak a házába, és kiáltsatok az ÚRhoz! Jaj, micsoda nap! Közel van már az ÚR napja” (Jóel 1,2.13b.14b-15a) És bizony akár tetszik, akár nem, ránk is vonatkoznak ma ezek a szavak: „Eresszétek rá a sarlót, mert megérett az aratnivaló! Gyertek, tapossatok, mert tele van a taposókád, csordultig vannak a sajtók, mert nagy a gonoszságuk. Hatalmas tömeg van az ítélet völgyében, mert közel van az ÚR napja az ítélet völgyében! A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket. Felharsan az ÚR hangja
„De rossz ezt hallgatni! Miket beszél már megint ez a pap!” Miért van az, hogy egy horrorfilmet meg tudunk nézni, annak minden szörnyűségével együtt, de ez utóbbi mondatokat hallva legszívesebben kiszaladnánk a templomból? Miért érik el ezek a szavak a mindenkori ember ingerküszöbét? Azért, mert ez bennünket érint! Ez rólunk szól! Ez az ige szembesít bennünket a felelősséggel, amely annyira nem divatos manapság! Hogy felelősséget vállajak a tetteimért, a szavaimért, a megnyilvánulásaimért a valóságos és az online térben egyaránt! Mert én vagyok az! Mert el kell majd számolnom velük az ítélet napján! Ez nem gonoszság, ez nem az Isten igazságtalansága, hanem következetesség. Amit teszek, mondok, annak következménye van. Vagy ha nincs, majd lesz.
Amikor ezzel szembesülünk, belegondolunk és még ráadásul jól is akarunk cselekedni, amikor nem hárítjuk, de vállaljuk a felelősséget önmagunkért, tetteinkért, szavainkért, akkor rá kell döbbennünk arra, hogy egyszerűen nem lehet mindig mindent jól csinálni! Egyszerűen nem megy. „Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor?” (Zsolt 130,3)- teszi fel a kérdést a 130. zsoltár. A válasz nagyon radikális és végtelenül egyszerű: senki. Akármennyire is igyekszem, akármennyire is vállalom a felelősséget, nem fog menni. Nem tudunk, nem tudok úgy élni, hogy az olyan legyen, mint amilyennek lennie kell. És ez nem a „senki sem tökéletes” közhelye, hanem tragédia.
De milyen jó, hogy nem itt van vége a történetnek. Így fejezi be a próféta: „De népét megoltalmazza az ÚR, és erőssége lesz […] Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek”. Mi az, ami segíthet, ami által megállhatok az Isten előtt, ami megugorja az isteni igazság mércéjét? Hát mi biztosan nem. Erre egyedül csak a kegyelem, az isteni kegyelem képes. Pál apostol ezt írja: „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. […] és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára” (Fil 1,6.9-10) Végtelen szeretetétől vezérelve Isten maga ugorja meg – Jézus Krisztus által – azt a lécet, amit maga állított fel! Jézus Krisztus által, aki nem csak a maga, de az egész világ, a teljes emberiség tetteiért, szavaiért, offline és online megnyilvánulásaiért vállalta a felelősséget és a büntetést! Micsoda hatalmas kegyelem! És a miénk!
És mire kell, hogy ez indítson bennünket? Arra talán, hogy úgyis mindegy, mert nem tudok tökéletes lenni? Vagy arra, hogy azt csinálok, amit akarok, hiszen Jézusban úgyis utam van az Istenhez? Dehogyis! Egyáltalán nem. Ez arra kell, hogy indítson, hogy még inkább felelősséget vállaljak elsősorban magamért, de másokért is! Ez nem kell, nem is szabad, hogy változzon! Aminek viszont változnia kell az a motiváció. Mert már nem azért vállalok felelősséget, nem azért kerülöm a rosszat és teszem a jót, legjobb tudásom és képességeim szerint, mert félek az Istentől, félek a büntetéstől. A motivációm innentől kezdve szeretet és a hála. Az Isten szeretete, amely arra indította őt, hogy a Fiát elküldje értem, még a megszületésem előtt, és a hála, mert ezáltal fogadott engem is gyermekévé úgy, ahogyan vagyok! Hát ezért teszem a jót! Ezért vállalok felelősséget magamért! Nem kényszer alatt, hanem szabadon, mert megtehetem, és mert az ha Úr így látja jónak, akkor én is így!
Ezt a felszabadult életet adja meg nekünk az Úr! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)