Előtte-utána (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2020.07.12.) - vendégposzt: Kovácsné Sterczer Rita

textus: 1Pét 2,9-10

"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok."

Tulajdon

Van egy könyvem, illetve kettő, Marie Kondo japán hölgy tollából, amik a rendteremtésről szólnak – az első inkább az elméleti háttér, a második a gyakorlati útmutató. Az első kötet címe: Rend a lelke mindennek. Talán néhányan ismerik is a könyvet, illetve a hölgy munkásságát – KonMari néven lehet vele találkozni az internet világában. Valójában nem a rendrakás miatt hoztam elő ezt a könyvet, hanem a tulajdonlás miatt. Marie Kondonak az az alaptétele, hogy azért telepszik ránk a rendetlenség, és tér vissza minden nagyobb elpakolás után újra, mert túl sok olyan dolog vesz minket körül, amik nem okoznak örömöt.

Tulajdonunkban van rengeteg olyan dolog, amiket egyszer kiválasztottunk, megvásároltunk vagy ajándékba kaptunk, esetleg örököltünk, de már nem keltenek bennünk jó érzéseket. Csak valahogy itt maradtak…. Talán azért, mert nehéz nekikezdeni az átnézésüknek, a lomtalanításnak, vagy nem akarunk megválni tőlük, mert sokba kerültek, talán ajándékba kaptuk, nem illik kidobni, jó lesz még valamire….. és különben is van hely, elfér, így könnyebb nem foglalkozni velük, mint ráfordítani azt a nem kevés időt, energiát, lelki erőt arra, hogy szembe nézzünk ezekkel a tárgyakkal és azokkal az érzésekkel, amiket keltenek bennünk. Gondoljunk akár csak a ruháinkra, amiből ma a legtöbb embernek rengeteg van. Természetesen én is azt mondom, hogy nincs egy rongyom, de azért mégis mindenem megvan, amire szükségem van. Talán több is, mint elég….

Péter korában az emberek nagy többsége nem szembesült ilyen problémával. Nem telepedett rájuk a végtelen sok tulajdonuk, amikhez már nem kapcsolódtak jó érzéseik. Kevés dolguk volt, és azoknak is a nagy részét naponta használták. A tulajdonnak sokkal nagyobb jelentősége és méltósága volt akkoriban, és ezért a mi hétköznapi tulajdonainkkal nem tudjuk jól párhuzamba állítani az igei képet, vagyis hogy mi vagyunk Isten tulajdonba vett népe. Ez a tulajdonba vétel, amiről Péter beszél, sokkal nagyobb horderejű, mint amit mi teszünk napi szinten a tárgyakkal. Sokkal inkább közelít ez a kép a mi nagy értékű tulajdonainkra. Amire évekig spórolunk, vagy akár évekig fizetjük a hitelt, amiről sokáig álmodozunk, tervezgetjük. Olyan tulajdon, aminek a megléte nem természetes, nem magától értetődő.

A tulajdonba vétel eredeti görög kifejezése, ami az igénkben szerepel, egyszerre jelenti a megszerzést és a megőrzést. Nem egy impulzus vásárlása vagyunk mi az Istennek, a megszerzésünk nem egy munka utáni shoppingolás, hanem mindennél drágább kincsek vagyunk. A Fiát adta oda értünk – a legnagyobb árat, amit adni lehet. És mégis biztos vagyok benne, hogy nem csak a magas ár miatt tart meg, őriz meg minket, hanem azért, mert végtelen szeretettel tekint ránk.

Három dolgot szeretnék ma kiemelni az igénkből, amik össze is kapcsolódnak. Az első volt a tulajdon, a második a változás, a harmadik pedig egyenlőre legyen meglepetés.

A tulajdonnak és a változásnak egy érzékletes képe látható a kivetítőn, egy előtte-utána párosítás, ahol a tulajdonos megvált azoktól a tárgyaktól, amikhez már nem kapcsolódott számára öröm. Ez is egy nagy változás az ember életében, Péter apostol viszont egy ennél sokkal nagyobb horderejű változásról ír.

Változás

Azt írja Péter: Egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok. Azt gondolom, Péter apostol az egyik legalkalmasabb személy arra, hogy változásról beszéljen nekünk, hiszen az ő élete teli van változásokkal – oda-vissza. Az oltár előtt felolvasott igeszakasz róla mond el egy eseménysort nekünk, ezután pedig évekkel később ő szólal meg. Az első igeszakaszban azt mondja Péter (illetve akkor még Simon néven) Jézusnak, hogy „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” és tudjuk, hogy milyen események történtek vele ekkor és ezután: ahogyan Jézus szavára mégis kivetette a hálót, mégis követte Jézust, mégis a tanítványaként mellette volt éveken keresztül. Jézus adta neki a Péter, vagyis kőszikla nevet. Aztán ez a kőszikla Péter megijedt, és letagadta mindezt. Majd visszatért, és Krisztus halálát és feltámadását hirdette apostolként. Micsoda ambivalens, ellentmondásos figura! Micsoda görbe, kacskaringós életút! És mégis, vagy talán éppen ezért tökéletes példakép lehet a számunkra, hiszen ez az ambivalencia az egész kereszténységünket átszövi. Elég ha csak a kereszt szimbólumára gondolunk: a megváltásunknak, Krisztus halál feletti győzelmének, a legnagyobb győzelemnek a jelképe – egy kivégző eszköz, a kereszt.

Péter a levelében még a textusunkat megelőző részben arról ír, hogy Krisztus a sarokkő, mi pedig, mint élő kövek, épüljünk fel lelki házzá – akik pedig nem hisznek, elbotlanak ebben a sarokkőben. Péter életének a példája azt mutatja meg nekünk, hogy időnként mi is, ő is megbotlunk ebben a sarokkőben, de ez nem akadálya annak, hogy mégis ráépüljünk. Isten pontosan tudja, milyen is az ember, milyen népet vett ő a tulajdonába. Úgy tudunk mi az ő választott népe és királyi papsága lenni, mint ahogy Péter apostol: botladozva, néha elesve, de mindig az ő kezében. A keresztény élet nem egy szép egyenes, egyenletesen növekvő sikersztori, ami szuperül mutat a grafikonokon. Ugyanolyan esendő élet, mint bármelyik.

Nagyon különös számomra ez a változás, amiről Péter beszél, hogy nem voltunk Isten népe, most meg azok vagyunk. Mindnyájan máshogy találunk Istenhez, különböző utakon jutunk el hozzá. De hadd mondjam el, hogy én nem ismerek más életet. Evangélikus nagyszülőkkel, evangélikus szülőkkel csöppentem erre a világra, kicsi koromtól jártam hittanra és ismerkedtem meg Istennel. Biztosan nem vagyok egyedül ezzel. Nem volt pálfordulás az életemben. Mit jelent akkor nekem ez a változás?

A hullámvasút állomásait, amit megélt Péter apostol is. Ő is és én is megéltük a mélységeket, nehézségeket, fájdalmakat. Ténylegesen, igazán ott voltunk időnként a gödör alján, és onnan emelt fel az Isten. Ő ott volt velünk mindvégig, de nekünk meg kellett és meg kell ragadnunk Őt ahhoz, hogy fel tudjon emelni. Soha nem hagy minket magunkra. Emlékezzünk vissza a tulajdonba vételre: Ő nem csak megszerzett, hanem meg is őriz minket. Ézsaiás könyvében így olvashatjuk a Károli fordítás szövegezésében: „Markaimba metszettelek”. Péter pedig azt írja: akik számára nem volt irgalom, most irgalomra találtatok. Az irgalom a fáradhatatlan, segítő szeretet, lehajló jóság. Nem Isten irgalma hiányzott eddig, hanem olykor-olykor mi találunk rá nehezen.

Isten a tulajdonába vett, saját népévé választott minket, akik eddig még csak nép sem voltunk, csak egyes különálló emberek, de a Krisztusban egy nép és egy test lettünk. Megtart minket az életünk minden napján, és a hullámvasútjaink minden állomásán. Megtart akkor is, ha lomtalanítás van, és körbe néz, hogy mi az, ami már nem okoz örömet. És most jön a harmadik dolog, amiről beszélni akartam, a meglepetés!

Ez pedig az, hogy minket nem porfogónak vásárolt az Isten. Nem csak a polcra akart tenni dísznek, mert szépek vagyunk, hanem feladatot szánt nekünk.

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

Az ebben az igében szereplő hirdetni szó eredetije a hirdetés mellett ünneplés jelentéstartalmat hordoz; a nagy tettek pedig, amikről itt szó van, a kiválóság, erény, nemes cselekedetek összefoglalása. A kiadott feladat tehát nem egy nagy hadvezér véres hódításának híradása, hanem a mindenható Isten végtelen szeretetének a hirdetése.

Hirdetni nem csak szóval lehet. Isten nagy tetteinek hirdetése minden jó szó, amit a másik embernek mondunk; minden jóság, amivel a másik felé fordulunk; minden dicsőítő ének, ami elhagyja a szánkat; minden imádság, amit kimondunk. Nagyon szépen írja le Péter a felolvasott szakaszunk után néhány verssel, hogy úgy éljünk a világban, hogy akikkel kapcsolatban vagyunk, ők a mi jó cselekedeteinket látva dicsőítsék az Istent. Hirdessük hát szívvel, szájjal és lélekkel, hogy a sötétségből az Ő csodálatos világosságára vezetett minket! Ámen.