Fenntartható lelki fejlődés (prédikáció, Hetevened vasárnap, 2021.01.31.)

Az igehirdetés háttérben hallgatható éés letölthető formában:

Az igehirdetés a YouTube-on: https://youtu.be/-fPn1aRygso

 textus: 1Pét 2,1-5

„1 Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, 2 mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, 3 mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. 4 Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; 5 ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.”

„Növekedés vagy halál” – talán így tudnánk leírni legrövidebben a globális kapitalizmus gazdasági ökölszabályát. Ha gazdasági híreket olvasunk, nézünk, hallgatunk, akkor rendszerint azt halljuk, hogy „ennyi és ennyi GDP növekedéssel számolnak”, „ennyit csökkent a részvények árfolyama”, „ekkora profitnövekedést prognosztizálnak”. Olyat soha nem hallunk, hogy az adott „állam/cég köszöni szépen jól van és éppen elég annyi, amennyi van”. Ennek az oka, hogy az egész rendszer a növekedésre van beállva. A bővülés a gazdasági lakmuszpapír. Ha valaki növekszik (és megfelelő ütemben), akkor oké, ha nem akkor mehet a „levesbe”.

Azonban évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy ez így nem túl jó, mert, ahhoz, hogy valaki növekedni tudjon, ahhoz „elő kell állítani” valamit, vagy valamilyen terméket, vagy szolgáltatást. De bármit is csináljon az adott vállalat vagy cég, ahhoz nyersanyag kell. Szén, olaj, kő, fa, hús, stb. vagy emberi nyersanyag, azaz humán erőforrás (ez is milyen súlyos, „erőforrásként” tekinteni az emberre…!). Márpedig nem lehet a végtelenségig kihasználni sem a természetet, sem pedig az embert, mint erőforrást. Ezért aztán kitaláltak egy olyan fogalmat, hogy „fenntartható fejlődés”. A probléma csak az, hogy ilyen nincsen. A bolygónk erőforrásait olyan ütemben használjuk el, ami már nem csak fenyeget katasztrófával, de már éljük a katasztrófát (A COVID pandémia egyik kiváltó oka az, hogy az ember benyomult olyan állatok élőhelyére, akik beköltözve a városba elterjeszthették a vírust.) Észre kellene venni, hogy bolygónkon már nincsen olyan fenntartható fejlődés! Abba kellene hagyni a fejlődést, mert már nincsen miből! Sokan eljutottak erre, az amúgy ékegyszerűségű, következtetésre, de közel sem elegen.

Érdekes, ennek mentén, hogy mai szakaszunk és növekedésről, fejlődésről beszél: „Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre” és „magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá” Nem is egyféle, hanem mindjárt kétféle növekedésről van szó. Egy egyéni-személyesről és egy közösségi növekedésről. Péter apostol levelét alapvetően frissen hitre jutott embereknek írták, olyanoknak, akik nem olyan régen váltak kereszténnyé. (Nyilván ez a többségre igaz volt akkoriban.) Az első fejezetben Péter arról beszél, hogy mit tett értünk az Isten, a másodikban pedig már arról, nekünk mi a feladatunk, ami nem más, mint a növekedés. Na, nem gazdasági szempontból, itt nem a tőzsdére, vagy a GDP-re céloz az apostol, hanem lelki növekedésre. Azt világítja meg a mai szakaszunk, hogy a keresztény ember lelki élete hasonló a gazdasági társaságok ökölszabályához: Növekedni kell! A hívő lét nem egy statikus állapot, hanem egy folyamatosan, az Isten erőterében változó élet. Csakúgy, mint a biológiánk, úgy a lelki dolgaink is időt, energiát követelnek és ennek fényében növekednek (vagy sem).

Lassan megkezdjük a valódi böjti időszakot. A mai (és még két vasárnap) egyfajta előszobája, bemosakodó helyisége a böjtnek, az un. böjtelő vasárnapok. A böjt elsősorban a takarításról szól, nem csak a tavaszi nagytakarításról a házban vagy a lakásban, hanem belső, lelki takarításról: „Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást”- írja Péter. Ezek kitakarítása az életünkből is hozzátartozik a növekedéshez, az egyéni fejlődéshez. De emellett pedig szó van egy közösségi fejlődésről is. „magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá” A feladat tehát az, hogy egyéni, személyes életünkben is fejlődjünk, épüljünk szépüljünk, és a közösségben, a gyülekezetben is tegyük ugyanezt együtt. E kettő nem megy és nem is lehet egymás nélkül!

Csakhogy! Ez bizony önmagában bizonyosan nem fog menni! Hiába akarok én fejlődni, hiába van minden erőlködésem. A lelki fejlődés kulcsa ugyanis nem bennem van, hanem valakiben másban. „mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”” Krisztus az, akihez újra vissza kell térni ahhoz, hogy magunkhoz vegyük a lelket tápláló „tejet”, azaz az evangéliumot, és ő az, aki által fel tud épülni a sok-sok hívő élet egy egységes egésszé, amit itt az apostol „lelki ház”-nak nevez! Ő a forrás, a habarcs és tervező is egy személyben.

Azonban feltehetjük a jogos kérdést: Lehetséges ez? Lehetséges folyamatosan, egy életen át fejlődni? Hiszen pont az elején beszéltünk arról, hogy nem létezik olyan, hogy fenntartható fejlődés, legalábbis gazdasági szempontból. És igen, gazdasági szempontból valóban nincsen fenntartható fejlődés. Lelki szempontból viszont nagyon is van! Ugyanis, amíg a bolygónk egy zárt rendszer, és nem kell sok ész hozzá, hogy rájöjjünk, hogy egy zárt rendszeren belül, ahol adott mennyiségű erőforrás van, ott nem lehet a végtelenségig fejlődni. És valóban, mi is végesek vagyunk, egy ember sem tud a végtelenségig fejlődni. De Jézus Krisztus, a Végtelen Fiúisten, a forrás, az „élő kő”, ahogyan Péter nevezi, nem csupán jó alap, de végtelen erőforrás is lehet az életünkben! Nem nekünk kell a hátteret és erőforrást biztosítani a lelki növekedéshez, ahhoz az „üzemanyagot” Krisztus adja!

A kérdés már csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e ezt elismerni és a gyakorlatba átültetni! Vágyunk-e arra, hogy újra és újra visszatérjünk a Forráshoz, az Élő Kőhöz? De jó lenne…