Mire számíthatok Jézustól? - Jn 5,31-38 (prédikáció, Advent 3. vasárnapja, 2021.12.12.)

textus: Jn 5,31-38

„31 Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz. 32 Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik. 33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról. 34 Nekem azonban nincs szükségem embertől való bizonyságtételre, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek. 35 Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni. 36 Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a tettek, amelyeket átadott nekem az Atya, hogy teljesítsem azokat, ezek a tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött el. 37 Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, 38 és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek.”

Mi mutatja meg azt, hogy milyen is tulajdonképpen valaki? Hogyan tudjuk megállapítani, hogy kiben mi lakozik? […] Nagyon érdekes, hogy az embernek milyen nagy igénye van arra, hogy módszereket dolgozzon ki annak érdekében, hogy valakit igazán megismerjen, „megállapítsa”, hogy mi van belül. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy tele van a magyar nyelv olyan szólás-mondásokkal, amelyek ilyen módszereket hivatottak bemutatni. Pl.: „A szem a lélek tükre.” (ez speciel a Bibliából származik – Lk 11,34), „Lakva ismerszik meg az ember.”, „Madarat tolláról, embert barátjáról.”, „Amilyen az anya olyan a lánya.”, stb.

Az advent a várakozásról szól. Arról, hogy várjuk – nem (csak) a karácsonyt, hanem – Jézus eljövetelét. Persze nem a Megváltó megszületését várjuk, hiszen az már megtörtént cirka 2000 éve, hanem azt, hogy hozzánk, s szívünkbe, a tetteinkbe, az életünkbe, az emberi kapcsolatainkba is megérkezzen!

Amikor pedig valakit (pl. vendéget) várunk, akkor két lehetőség van. Az egyik, hogy ismerjük azt aki jön, így tudjuk, hogy mire számíthatunk, vagy pedig nem ismerjük azt akit várunk, így nem tudjuk, hogy mi fog kisül a találkozásból. Ennek mentén, az adventi időszak egyik nagy kérdése az, hogy vajon milyen Jézus? Hogyan tudjuk megismerni azt, aki várunk. Milyen ő? És… Mire számíthatunk, ha megérkezik hozzánk?

A mai igénkben Jézus szavait hallhattuk, ahogyan a „zsidók”-hoz beszélt. Amikor János evangéliumában azt olvassuk, hogy „a zsidók”, akkor ott nem a zsidókat kell úgy általában érteni, hiszen Jézus is zsidó volt, a tanítványok is, meg a Jézus körül lévő emberel 99%-a is, szóval ez így nem lenne túl konkrét. János ez alatt a megfogalmazás alatt a Jézus korabeli vallási vezetőket, vallási elitet kell értette. Nekik beszél Jézus, mégpedig arról, hogy kicsoda is ő, és… hogy honnan tudjuk megismerni őt.

Ennek a megismerésnek a kulcsfogalma a mai szakaszban a „bizonyságtétel”. De mit is jelent ez a szó? A bizonyságtétel tanúságtételt, tanúvallomást jelent. Azaz olyan bizonyító erejű vallomást, amelyet valaki mond, valakiről vagy valamiről, mégpedig úgy, hogy maga (aki mondja) tanúja, szemtanúja volt az eseményeknek, történéseknek, cselekedeteknek, amikről vallomást tesz. „Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz. Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik.”- mondja Jézus. Nos, az a kérdés, hogy ki az a más, aki hitelt érdemlően meg tudja mutatni azt, hogy kicsoda is Jézus?

Három „tanút” sorol fel Jézus. Az első Keresztelő János. Keresztelő János széles körben népszerű volt akkoriban és sokan hallgattak rá, prófétának tartották és az is volt. És ő egészen nyíltan és egyértelműen szólt Jézusról: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29).

A második tanú, aki Jézus felsorol az nem egy személy, hanem a tettek, amiket tesz. „a tetteim maguk tanúskodnak”-mondja. És bizony azt kell mondanunk, hogy ha Jézus tetteit nézzük, akkor egészen egyértelmű képet kapunk, hogy milyen ő. Már csak ha abból a két történetből indulunk ki, ami közrefogja a mai textusunkat. Jelen fejezet elején Jézus egy sok-sok éve beteg embert gyógyít meg (Jn 5,1-15), a következő fejezet elején pedig 5000 embert vendégel meg pár kenyérből és halból (Jn 6,1-15). Ez utóbbit szoktuk a kenyérszaporítás történetének nevezni.

És végül az utolsó tanú, akit Jézus említ az az Atyaisten maga. „Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam.” Ez pedig számtalan formában megtörtént az evangéliumban, de talán legerősebben akkor, amikor az így szólt az éppen megkeresztelkedő Jézusról: „És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,17)

Igen erős tanúskodások ezek Jézus mellett. De vajon mi mit tudunk meg Őróla ezekből? Először is megtudjuk – Keresztelő János szavai nyomán – hogy ő az, aki által mi bűnbocsánatot kaphatunk (1). Magyarul azok a rossz dolgok, amik bennünk vannak, letehetők és nem tudnak megakadályozni abban, hogy eljussunk az Istenhez. Aztán azt is megtudjuk – Jézus tettei nyomán – hogy ő képes arra, amire mások nem (2). Tud gyógyulást hozni és életet teremteni még a reménytelenségben is! És végül – de nem utolsó, hanem inkább első sorban – maga az Atya van vele, hiszen Jézus Krisztusban maga az Isten lett emberré (3).

Ez utóbbinak jelei pedig az Isten arca, hangja és igéje, ahogyan Jézus mondja. A korabeli hallgatóság számára ez a három paraméter teljesen egyértelmű utalás volt az Isten legteljesebb jelenlétére. Mózes könyörgött az Istennek, hogy maradjon velük és a néppel, akkor ezt kérdezte Isten: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33,14) Mózes így válaszolt: „Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.” (2Móz 33,16). A hang: „Felharsan az Úr hangja a magasból, mennydörög szent hajlékából” (Jer 25,30) És persze az előbb idézett Jézus keresztségét leíró szakasz. És végül az ige, azaz az isteni szó és üzenet. „Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 7,28-29) Amikor valaki Jézust hallgatta, egészen nyilvánvalóvá vált az, hogy ő nem a levegőbe beszél, hanem úgy ad át üzenetet, hogy annak ereje van, úgy beszél, mint akinek hatalma van.

Bűnbocsánat, cselekvő emberfeletti szeretet, és az Isten teljes jelenléte – azt hiszem ez jól hangzik. Ilyen vendégre érdemes várni és ilyen vendéget érdemes beengedni. Erre adjon nekünk készséget a Szentlélek. Ámen