Egyre közelebb
Textus: Lk 7,1-10
"1Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk.” 6Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. 7De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.” 9Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: „Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” 10Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták."
Milyen érdekes ez a történet. Úgy történnek az események, hogy valójában a főszereplők nem is találkoznak. Jézus és a százados lehet, hogy soha nem is látták egymást. Azonban ez a tény nem akadályozta meg a századost abban, hogy higgyen és Jézust sem abban, hogy gyógyítson. Az Úr kegyelme és a katona hite találkozik ebben a szakaszban. Milyen bátorító ez nekünk, akik sohasem találkozhatunk Jézussal fizikailag! Ő a kegyelmén keresztül a mi hitünk által is tud dolgozni, gyógyítani!
Az is nagyon különös, hogy hogyan jutnak el eddig. A százados követeket ("apostolokat"!) küldött Jézushoz. Először olyanokat, akik neki tartoztak és Jézusnak is kedvesek lehetnek: a zsinagógai elöljárókat, véneket. Jó taktika :) Aztán mikor megtudta, hogy Jézus vállalja a dolgot, akkor a barátait küldte. És ezt üzente: "Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj.De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám." Itt jövünk rá arra, hogy a százados nem taktikázott, hanem félt. Félt attól, hogy Jézus a személye miatt visszautasítja, mert katona, mert római. Ezért küldött maga helyett másokat. De nem ez volt a helyzet. Jézus azonnal felismerte, hogy mekkora hit van ebben az emberben és a félelem ellenére mekkora bátorság: rá meri bízni magát Jézusra és nem csak titokban, a "belső szobában" (mint Nikodémus, ld. Jn 3,1kk), hanem a zsidó vének előtt, akik (feltételezhetően) nem is hittek Jézusban, és a (feltételezhetően római) barátai előtt, akik talán őrültnek hitték! Mindezt pedig egy rabszolga (δοῦλος), értéktelen "tárgy" érdekében.
Jézus ezt jutalmazta gyógyulással (a rabszolga felé) és elismeréssel (a tömeg felé). Mert ő is így dolgozik: a (látszólag) értéktelenért elmegy a végsőkig. Felvállalja az emberiséget, mi több, felvállalja az emberséget is! Értünk. Ez csoda!
"1Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk.” 6Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. 7De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.” 9Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: „Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” 10Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták."
Milyen érdekes ez a történet. Úgy történnek az események, hogy valójában a főszereplők nem is találkoznak. Jézus és a százados lehet, hogy soha nem is látták egymást. Azonban ez a tény nem akadályozta meg a századost abban, hogy higgyen és Jézust sem abban, hogy gyógyítson. Az Úr kegyelme és a katona hite találkozik ebben a szakaszban. Milyen bátorító ez nekünk, akik sohasem találkozhatunk Jézussal fizikailag! Ő a kegyelmén keresztül a mi hitünk által is tud dolgozni, gyógyítani!
Az is nagyon különös, hogy hogyan jutnak el eddig. A százados követeket ("apostolokat"!) küldött Jézushoz. Először olyanokat, akik neki tartoztak és Jézusnak is kedvesek lehetnek: a zsinagógai elöljárókat, véneket. Jó taktika :) Aztán mikor megtudta, hogy Jézus vállalja a dolgot, akkor a barátait küldte. És ezt üzente: "Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj.De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám." Itt jövünk rá arra, hogy a százados nem taktikázott, hanem félt. Félt attól, hogy Jézus a személye miatt visszautasítja, mert katona, mert római. Ezért küldött maga helyett másokat. De nem ez volt a helyzet. Jézus azonnal felismerte, hogy mekkora hit van ebben az emberben és a félelem ellenére mekkora bátorság: rá meri bízni magát Jézusra és nem csak titokban, a "belső szobában" (mint Nikodémus, ld. Jn 3,1kk), hanem a zsidó vének előtt, akik (feltételezhetően) nem is hittek Jézusban, és a (feltételezhetően római) barátai előtt, akik talán őrültnek hitték! Mindezt pedig egy rabszolga (δοῦλος), értéktelen "tárgy" érdekében.
Jézus ezt jutalmazta gyógyulással (a rabszolga felé) és elismeréssel (a tömeg felé). Mert ő is így dolgozik: a (látszólag) értéktelenért elmegy a végsőkig. Felvállalja az emberiséget, mi több, felvállalja az emberséget is! Értünk. Ez csoda!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése