Mit mondhatnék? (ünnepi beszéd, Somlószőlős, községi ünnepség, 2015.03.14.)

Mit tehet egy evangélikus lelkész, ha megkérik arra, hogy mondjon beszédet egy március 15-i ünnepségen? Mit mondhat úgy, hogy ne lépje át a saját maga és hivatása határait... 

...hogy ne legyen politikus, mert abból még semmi jó sem származott, ha az egyház politizál. És hogy ne legyen történész sem, mert ugyan szeretem a történelmet, de nem vagyok a tudósa, és nem mellesleg, oly sokszor ráfogták már az egyházra, hogy nem több egy hagyományőrző egyesületnél, így tehát nem szeretném még csak véletlenül sem ezt a hamis nézőpontot megtámogatni.

Mit tehet, miről beszélhet egy evangélikus március 15-én? Mert arról már beszéltünk, hogy mit nem mondhat, de arról még mindig nem, hogy mit igen!

Egy evangélikus, március 15-én, büszke lehet, háromszorosan is! Először is büszke lehet arra, ha megkérik, hogy nyilvánosan beszéljen, mert mindig nagy megtiszteltetés önök előtt/előttetek beszélni! Sokszor olyan magától értődőnek tartjuk azt, hogy beszélhetünk és mások meghallgatnak. Pedig egyáltalán nem egyértelmű! Maga az intézmény, a szólásszabadság is egy vívmány, egy ajándék, amely különösen is aktuális március 15-én!

Másrészről, egy evangélikus büszke lehet hőseire! Petőfi, vagy eredeti nevén Petrovics Sándor Kiskőrösön keresztelt tót evangélikus volt. Ő az a költő, akitől szerintem mindenki ismer legalább egy sort. És Kossuth Lajos Monokon született evangélikus államférfi, akit az egész világ a legnagyobb korabeli politikusként tart számon. Két olyan alak, akikre magyarként és különösen evangélikusként nagyon büszkének lehet lenni. Mert olyan múlhatatlan érdemeket szereztek, amelyek méltán öregbítik egyházunk nevét és megbecsülését!

Végül, de nem utolsósorban, pedig egy evangélikus büszke lehet  a szabadságára. Arra, hogy szabadon élhet. Szabadon az elnyomástól – legyen az külső vagy belső – szabadon az ésszerűtlen korlátoktól – legyen az külső vagy belső – amely nem kis részben érdeme a márciusi ifjaknak és a márciusi bölcseknek. És büszke lehet arra, és hálás lehet érte, hogy ezzel a szabadsággal élni is tud, vagy legalábbis meg van a lehetősége, hogy a szabadságával jól éljen.

Mert az igazi szabadság, amely az ember alapvető szükségletei között szerepel, belül a szívben és a lélekben van. A külső szabadság, az, hogy demokrácia, a szólásszabadság, vagy éppen a vallásszabadság intézménye, mind-mind csak külső jelei, megnyilvánulásai annak a vágynak, amely belül, legmélyebben, formálódik minden egyes emberben! Meggyőződésem, hogy a minket formáló-teremtő Isten ujjlenyomata ez bennünk! Mert neki az az akarata, hogy szabadok lehessünk és ezt a szabadságot igazán meg tudjuk élni!

Mert nagyon sok minden akarja ma is elvenni szabadságunkat! Félelmek, szorongás, betegségek, rossz szokások, függőségek, rossz irányok és célt tévesztések. De Isten, a jó utak Istene, aki így szól Pál apostol által: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

Mert erről szól a hit, ez a lényeg, hogy a szabadság végső, tökéletes legbensőbb formáját Krisztus hozta el! Aki nem szolgákat, hanem barátokat akar magának.

Büszke vagyok arra, hogy magyar lehetek! Hálás vagyok azért is, hogy itt most megszólalhattam. Büszke vagyok azokra, akik 167 évvel ezelőtt oly sokat tettek a szabadságért. De legbüszkébb és leghálásabb azért vagyok, hogy Isten Krisztusban a legmélyebb szabadságot készítette elő, amelyért ő harcolt és nekünk ajándékozott, mindannyiunk nagy lehetőségeként.