Ébresztő! (prédikáció, Padragkút-Ajka, Advent első [Filadelfia-] vasárnap, 2016.11.27.)

textus: Róm 13,11-14

„11 Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. 12 Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. 13 Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, 14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.”

Manapság egyre többet lehet hallani az alvás – és az ezzel kapcsolatos dolgok – fontosságáról. Mennyit alszunk, hogyan aszunk, mikor alszunk. Csináljunk egy rövid közvélemény kutatást. Most megkérdezném a jelenlevőket, hogy általában mennyit szoktunk aludni. Tegye fel a kezét, aki hat órát vagy kevesebbet… Aki hat és hét óra között… Aki hét és nyolc óra között… Aki nyolc óránál többet… Remélem a gyerekek mind ez utóbbi csoportba tartoznak, mert számukra igen fontos a sok alvás. Azonban, ahogyan egyre idősebbek leszünk egyre kevesebb alvásra van szükség, de persze mindez nagyon személyfüggő.

Igen sokat beszélünk arról, hogy hogyan lehet jól aludni, könnyen elaludni és az alvással kapcsolatos beszélgetések jó része is ezek körül forog. De nagyon keveset beszélünk az ébredésről, ami legalább olyan fontos. Egyrészt persze, hogy felébredjünk, de a felébredésnek a módja is. Nem tudom, hogy hallottunk e már az alvási ciklusokról. Az ember nem úgy működik, hogy elalszunk, alszunk, aztán valamikor felébredünk, hanem az alvásnak nagyon szigorú menete van, különböző szakaszokra és folyamatokra oszlik, és ez az ébredéssel is így van. Olyannyira fontos ez, hogy ezt a meghatározott menetet akkor is végigjárja a szervezetünk ébredés előtt, ha az éjszaka közepén felráznak bennünket! Persze korán sem ez ideális. A legjobb, ha a napszakokhoz viszonyítva élünk és alszunk. Ugyanis például a napfény hatására az agyunk leállít olyan enzimtermelés, ami elősegíti a jó és természetes ébredést. Milyen jó, hogy az Isten ennyire kreatívan és jól rakta össze az emberi biológiát. Ebben is az ő hatalmas szeretetét fedezhetjük fel!

A „biológia” szóról jut eszembe. Tudtuk, hogy a „biológia” kifejezés szerepel a Bibliában, a görög „biosz” szóból származik, és „életet” jelent? Nagyon izgalmas, hogy van egy másik görög szó a éltre, a „dzóé”. S bár ez is életet jelent, de egy teljesen más összefüggésben. Amíg a „biosz” a biológiai, fizikai létet jelenti, addig a „dzóé” az egész létezést, a maga, testi, de főleg lelki, szellemi, spirituális egészében, teljességében. Nem véletlen, hogy két fogalom létezik az életre, hiszen nagyon erős analógiákat, párhuzamokat tudunk a testünk, biológiai létünk és egész lelki-szellemi-spirituális életünk között. Ennek oka az Isten teremtő szándéka, miszerint az ember test és lélek összetartozó, szét nem választható, egységes egésze.

„ideje már az álomból felébrednetek” - írja Pál apostol. És ő itt most nem az alvási szokásainkat akarja boncolgatni. „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van.” - folytatja, és itt sem a napszakok szerinti egészséges életre akarja fordítani a figyelmünket. Hanem egy példát hoz, egy párhuzamot a fizikai, biológiai létből. Természetesen ő még nem tudta, hogy a napfény elősegíti bizonyos enzimek által az ébredés, de azt tudta, érezte, hogy az a természetes, ha reggel ébredünk fel, ha eljön a nappal világossága.

És ez bizony így van az egész létezés kapcsán. Ugyanis a világ nagy része „egészségtelen” álomba van merülve. Pál azt mondja, hogy nem csak fizikailag lehet aludni, hanem lelki szinten is. De ebből az álomból is fel kell ébredni, amikor eljön a fény, mert így természetes, ez az ember élet legmélyebb mozdulata. És itt „fény” alatt nem valami ezoterikus humbugot, vagy titkos tudást kell érteni, hanem Jézus Krisztust. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12) – ezt Jézus mondja magáról.

Mert az egész világ egy egészségtelen álomkórban alva jár. Létezik a szó biológiai értelmében, eszik, alszik, dolgozik, családot alapít (vagy nem), nyugdíjba megy (ha megéri) és meghal. Tud, vagy tudni vél, érez, szeret, gyűlöl, simogat, vagy háborúzik… de alszik. Aludni kell, de nem így! Az alvás jó, de nem így!

Betört a fény a világba, Jézus Krisztus eljött értünk. A Fény, aki utat mutat, aki nyilvánvalóvá tesz dolgokat, és… felébreszt! Teljes életre ébreszt bennünket. Egy olyan életre, amely az Úrhoz kapcsolódik, amely felránt a mélységből, abból az álomkóros mélységből, amiben mindannyian benne vagyunk/voltunk. Mert mindenkinek szüksége van erre az egészséges ébredésre, különben sötétben marad, aminek a vége halál, és a szónak nem biológiai értelmében.

Mert ez a bizonyos ébredés legfontosabb dolog az ember életében. Az „álomból felébredni” kifejezés így hangzik az eredeti szövegben „hüpnon egerthénai”. Felfedezünk egy általunk is ismert szót ebben? Hüpnon? Hipnózis. Ezt a kifejezést úgy is fordíthatnánk – szabadon – hogy „hipnózisból feltámadni”! Döbbenetesen erős kifejezés. Annak is kell lennie, hiszen a Krisztus fényébe való kilépés fogja minden és mindenki másnak is megadni az igazi helyét és értelmét az életünkben. A családnak, a munkának, a tanulásnak, a hobbinak, s minden másnak is. Hiszen mindezeknek csak ébren van értelmük, nem igaz?

Advent első vasárnapján meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Milyen jól szimbolizálja ez az egész folyamatot. Ahogyan az egyre növekedő, egyre jobban ragyogó fény betölti templomteret, vagy otthon a szobát, kell, hogy egyre jobban betöltse a Krisztus az életünket. Hogy helyreállítsa, megváltoztassa, kitakarítsa belőle azt, ami nem odavaló, hogy ne „pizsamában” alva járjunk egész életünkben, hanem igazi, valódi életet élhessünk, „magunkra öltve” (14.v.) a Krisztust, s végül helyet kapjunk az ő örök országában. Ámen