Nem lezárás (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Örök élet vasárnap, 2016.11.20.)
textus: Ézs 65,17-25
„17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is
emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. 18 Ezért örvendjetek és
vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet
vigasságra teremtem, népét pedig örömre. 19 Vigadozni fogok
Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé
sírás és jajkiáltás hangja. 20 Nem lesz ott olyan csecsemő, aki
csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne.
Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz
évet, átkozottnak számít. 21 Házakat építenek, és ők laknak
majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak
gyümölcsét. 22 Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem
úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly
hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim
maguk élvezhetik. 23 Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre
szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik. 24
Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már
meghallgatom. 25 A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán
szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere.
Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr.”
Az egyházi év utolsó vasárnapja van, Örök élet vasárnapja.
Az utolsó három vasárnap (ítélet, reménység, örök élet)
záróakkordja. A végső dolgok felé fordultunk ezen a három
vasárnapon, az egyházi esztendő, a világ és saját életünk
vége felé. Amikor a végről gondolkodunk, akkor mindig valami
megváltoztathatatlan, lezáró, szálakat elvarró és folytatás
nélküli dologra, helyzetre gondolunk. Ez persze jogos, hiszen a
valaminek a vége, az mégiscsak valaminek a vége. Arra azonban
ritkábban, vagy egyáltalán nem gondolunk, hogy valaminek, vagy
valakinek a vége, az egy új kezdet (lehetősége) is egyben! Hiszen, ha valamit lezárunk, valaminek vége, akkor értelemszerűen minden
folytatás (amennyiben van) csakis valami új, valami más lehet.
És milyen jól példázza ezt a mai igénk. „új eget és új
földet teremtek” - mondja az Úr. A teremtésről általában
mint valami megtörtént eseményről szoktunk beszélni. Igen, Isten
létrehozta a világot, megteremtette azt. Készen van. A Bibliában
is olvasunk erről szóló bizonyságtételt, rögtön az elején.
Persze ettől még nem tudjuk, hogy, hogyan tette meg ezt az Úr,
milyen módon, milyen folyamatokon, vagy eseményeken keresztül, de
hogy Ő volt az biztos. És a teremtés története sem elsősorban egy lezárásnak, valami befejezésének a története, hanem valami
újnak és különlegesnek a kezdete. Isten kreativitásának és
életre szerető akaratának a megnyilvánulása ez.
És pontosan ez a lényeg az egészben, hogy ez az akarat és
teremtő erő azóta sem pihen. Valami új kezdődött a teremtéssel,
hiszen a világ létrejött és azóta sem állt meg ez a folyamat.
Bármennyire is szeretem Madáchot és az Ember tragédiáját (egyik
kedvenc kötelező olvasmányom volt), de nincs igaza az író
géniusznak. „A gép forog az alkotó pihen” - írja az azóta is
nagyon népszerű deista gondolatot miszerint az Isten megteremtette
a világot, aztán magára hagyta. Ez a mai igén megmutatja, hogy
ez mennyire nincsen így. Mert az Isten teremtő munkája nem áll
meg a Biblia első lapjain, hanem tovább folyik és történik mind
a mai napig.
Azonban Ézsaiás új teremtésről beszél, és amikor ezt teszi, egy teljesen másképpen működő
világot ír le, mint amilyennek mi tapasztaljuk. Ilyeneket ír: „Nem
hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. 20 Nem lesz
ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki
magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és
aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. 21 Házakat
építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők
élvezik majd azoknak gyümölcsét. 22 Nem úgy építenek, hogy más
lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert
népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért
megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. […]
25 A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik,
mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere.” Kicsit
utópisztikusnak hangzik nem? Egy olyan világ, ahol a biztos
békesség az úr. Az Isten végső teremtő tervében szerepel ez a
világkép. Bárcsak mihamarabb elhozná ezt.
„új eget és új földet teremtek” - írja Ézsaiás az
Úr szavait, „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a
régi elmúlt, és íme: új jött létre.” - rímel Ézsaiás
gondolatára Pál apostol (2Kor 5,17). Nem kevesebbet állít Pál,
minthogy ez a fentebb felvázolt, kissé naivnak és utópisztikusnak
tűnő helyzet nem „csupán” egyszer, majd, valamikor a világban
és a világgal fog megtörténni, hanem a mi életünkben, személyes
valóság lehet, akár már ma is. „ha valaki Krisztusban van,
új teremtés az”, ha valaki Krisztusban bízik, ha életét az
Ő kezébe helyezi, akkor az megtapasztalhatja ezt a békességet
belül, amit az Úr egyszer az egész világ számára el fog hozni,
valamilyen formában.
És ez a békesség bizony nem egy kiszámítható békesség, ami
kikövetkeztethető lenne a körülményekből, a világ folyásából,
vagy jelekből, de nem is egy beetető mesebeszéd, aminek oly
szívesen hinnénk, márha a hihető lenne. De nem is egy irreális, a
földtől elrugaszkodott várakozás, olthatatlan vágy a jövő
megismerésére, mint amilyenek a jóslatok és jövendölések,
látók és látnokok pénzünktől megszabadítani akaró
hókuszpókuszai. Nem. Ez élő reménység, amely az Istenbe vetett
bizalomból fakad. Annak az alázata, hogy van egy felsőbb, emberi
értelemnél és erőnél nagyobb akarat, hovatovább személy, ami
ezt meg tudja tenni bennem és értem.
És hogy mi erre a bizonyíték? Az, hogy Krisztusban az Isten a
legnagyobbat, saját magát, adta értünk, már azelőtt, mielőtt
megszülettünk volt. Krisztus áldozata a legnagyobb biztosíték,
az Isten újjáteremtő szeretetének jele a számunkra. Márpedig
Krisztus keresztjének legnagyobb üzenete az, hogy a teremtésnek, az
újjáteremtésnek nincsen sem testi, sem lelki, sem időben, sem
térben, sem semmilyen akadálya. Még a fizikai lét vége sem
akadálya. Mert ha máskor nem is adatik lehetőségünk, de az e
világi létünk után, mint Isten gyermekeinek osztályrészünk
lehet az a csodálatos világ, amiről Ézsaiás ír. És ez az a
perspektíva, ez az a látószög, ami alapján, amin keresztül
értelmezni tudjuk azt a pár évtizedet, ami ezen a földön adatik
nekünk.
Mert az Úr Krisztusban örök életre teremt bennünket, egy olyan
életre, ami sohasem záródik le, sohasem lesz vége, mert az Isten
folyamatosan teremtő ereje dolgozik benne és tartja fent. Ezzel a
reménységgel zárjuk le ma, Örök élet vasárnapján, az idei
egyházi esztendőt, és ez legyen a reménységünk majd utolsó
napunkon is! Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése