Nem lezárás (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Örök élet vasárnap, 2016.11.20.)

textus: Ézs 65,17-25
17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. 18 Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. 19 Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. 20 Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. 21 Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. 22 Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. 23 Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik. 24 Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. 25 A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr.

Az egyházi év utolsó vasárnapja van, Örök élet vasárnapja. Az utolsó három vasárnap (ítélet, reménység, örök élet) záróakkordja. A végső dolgok felé fordultunk ezen a három vasárnapon, az egyházi esztendő, a világ és saját életünk vége felé. Amikor a végről gondolkodunk, akkor mindig valami megváltoztathatatlan, lezáró, szálakat elvarró és folytatás nélküli dologra, helyzetre gondolunk. Ez persze jogos, hiszen a valaminek a vége, az mégiscsak valaminek a vége. Arra azonban ritkábban, vagy egyáltalán nem gondolunk, hogy valaminek, vagy valakinek a vége, az egy új kezdet (lehetősége) is egyben! Hiszen, ha valamit lezárunk, valaminek vége, akkor értelemszerűen minden folytatás (amennyiben van) csakis valami új, valami más lehet.
És milyen jól példázza ezt a mai igénk. „új eget és új földet teremtek” - mondja az Úr. A teremtésről általában mint valami megtörtént eseményről szoktunk beszélni. Igen, Isten létrehozta a világot, megteremtette azt. Készen van. A Bibliában is olvasunk erről szóló bizonyságtételt, rögtön az elején. Persze ettől még nem tudjuk, hogy, hogyan tette meg ezt az Úr, milyen módon, milyen folyamatokon, vagy eseményeken keresztül, de hogy Ő volt az biztos. És a teremtés története sem elsősorban egy lezárásnak, valami befejezésének a története, hanem valami újnak és különlegesnek a kezdete. Isten kreativitásának és életre szerető akaratának a megnyilvánulása ez.
És pontosan ez a lényeg az egészben, hogy ez az akarat és teremtő erő azóta sem pihen. Valami új kezdődött a teremtéssel, hiszen a világ létrejött és azóta sem állt meg ez a folyamat. Bármennyire is szeretem Madáchot és az Ember tragédiáját (egyik kedvenc kötelező olvasmányom volt), de nincs igaza az író géniusznak. „A gép forog az alkotó pihen” - írja az azóta is nagyon népszerű deista gondolatot miszerint az Isten megteremtette a világot, aztán magára hagyta. Ez a mai igén megmutatja, hogy ez mennyire nincsen így. Mert az Isten teremtő munkája nem áll meg a Biblia első lapjain, hanem tovább folyik és történik mind a mai napig.
Azonban Ézsaiás új teremtésről beszél, és amikor ezt teszi, egy teljesen másképpen működő világot ír le, mint amilyennek mi tapasztaljuk. Ilyeneket ír: „Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. 20 Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. 21 Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. 22 Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. […] 25 A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere.” Kicsit utópisztikusnak hangzik nem? Egy olyan világ, ahol a biztos békesség az úr. Az Isten végső teremtő tervében szerepel ez a világkép. Bárcsak mihamarabb elhozná ezt.
új eget és új földet teremtek” - írja Ézsaiás az Úr szavait, „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” - rímel Ézsaiás gondolatára Pál apostol (2Kor 5,17). Nem kevesebbet állít Pál, minthogy ez a fentebb felvázolt, kissé naivnak és utópisztikusnak tűnő helyzet nem „csupán” egyszer, majd, valamikor a világban és a világgal fog megtörténni, hanem a mi életünkben, személyes valóság lehet, akár már ma is. „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az”, ha valaki Krisztusban bízik, ha életét az Ő kezébe helyezi, akkor az megtapasztalhatja ezt a békességet belül, amit az Úr egyszer az egész világ számára el fog hozni, valamilyen formában.
És ez a békesség bizony nem egy kiszámítható békesség, ami kikövetkeztethető lenne a körülményekből, a világ folyásából, vagy jelekből, de nem is egy beetető mesebeszéd, aminek oly szívesen hinnénk, márha a hihető lenne. De nem is egy irreális, a földtől elrugaszkodott várakozás, olthatatlan vágy a jövő megismerésére, mint amilyenek a jóslatok és jövendölések, látók és látnokok pénzünktől megszabadítani akaró hókuszpókuszai. Nem. Ez élő reménység, amely az Istenbe vetett bizalomból fakad. Annak az alázata, hogy van egy felsőbb, emberi értelemnél és erőnél nagyobb akarat, hovatovább személy, ami ezt meg tudja tenni bennem és értem.
És hogy mi erre a bizonyíték? Az, hogy Krisztusban az Isten a legnagyobbat, saját magát, adta értünk, már azelőtt, mielőtt megszülettünk volt. Krisztus áldozata a legnagyobb biztosíték, az Isten újjáteremtő szeretetének jele a számunkra. Márpedig Krisztus keresztjének legnagyobb üzenete az, hogy a teremtésnek, az újjáteremtésnek nincsen sem testi, sem lelki, sem időben, sem térben, sem semmilyen akadálya. Még a fizikai lét vége sem akadálya. Mert ha máskor nem is adatik lehetőségünk, de az e világi létünk után, mint Isten gyermekeinek osztályrészünk lehet az a csodálatos világ, amiről Ézsaiás ír. És ez az a perspektíva, ez az a látószög, ami alapján, amin keresztül értelmezni tudjuk azt a pár évtizedet, ami ezen a földön adatik nekünk.

Mert az Úr Krisztusban örök életre teremt bennünket, egy olyan életre, ami sohasem záródik le, sohasem lesz vége, mert az Isten folyamatosan teremtő ereje dolgozik benne és tartja fent. Ezzel a reménységgel zárjuk le ma, Örök élet vasárnapján, az idei egyházi esztendőt, és ez legyen a reménységünk majd utolsó napunkon is! Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)