A hatalom csodája (prédikáció, Sikátor-Veszprémvarsány-Bakonytamási, Böjt 3. vasárnapja, 2017.03.19.)

textus: Lk 11,14-23
14 Egyszer Jézus egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott. 15 Néhányan közülük azonban így szóltak: Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket. 16 Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle. 17 Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik. 18 Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket. 19 De ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok. 20 Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. 21 Amikor az erős ember fegyverrel őrzi a maga házát, biztonságban van a vagyona. 22 De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. 23 Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.

Meghallgatnád? Klikk (Olvasok tovább>>), és görgess a poszt végére!


Az internetet böngészve, vagy egyes TV csatornák műsorait nézve sokszor belefuthatunk mindenfajta csodás, vagy annak tűnő dolgokba. Elsősorban én most az úgynevezett „csodaszerekre” gondolok. Olyanokra, amik vagy nagyon „bonyolult formulákat” tartalmaznak egy „nagyon titkos” összetételben, vagy olyan egyszerű dolgokra, amelyek elvileg(!) itt hevertek előttünk évezredek óta. És persze „mindent meggyógyítanak”, azokat a betegségeket is, amikre nincsen gyógyszer! Csak fizessünk értük egy hatalmas összeget, vagy szerezzük be, és minden helyre jön! Józan paraszti ésszel lehet tudni, hogy ezek mindig csak átverések, amik le akarnak „húzni” bennünket, vagy csak azért ilyen hatásvadászok, hogy minél többen nézzék, vagy rákattintsanak és így még több reklámbevételt generáljanak.
Nem csoda, ha az ember minden „csodás” dologgal szemben szkeptikus lesz. Higgyük el testvérek, ez régen is így volt. Sarlatánok, kuruzslók, rajtunk keresztül meggazdagodni vágyó csalók mindig is voltak, Jézus idejében is. Így hát az sem csoda, hogy sokan kételkedtek Jézus csodáiban, az ő szabadító hatalmában is. Ezt érhetjük tetten a mai történetünkben is. „Egyszer Jézus egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott. Néhányan közülük azonban így szóltak: Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket. Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle.” Jézus ördögöt űz és gyógyít, s bár tömeg csodálkozik, mégis számosan vannak olyanok, akik számára ez nem elég. Alapvetően két csoportra oszlanak a kételkedők. Az első csoport: Jézus a gonosz szövetségese, valahogyan magához a betegséghez, vagy okozójához tartozik, ezért sikerült neki a szabadítás. Azaz Jézus Belzebub szövetségese. Belzebub volt az ördög népies neve, a hozz való tartozás, hatalmas sértésnek számított, már csak azért is mert maga a név jelentése durva volt. Belzebub azt jelenti, hogy „trágya-úr”! A második csoport pedig újabb jelet, „mennyei jelet” követel tőle, azaz (mivel hát ez a szabadítás is meglehetősen mennyei jel volt), azt akarják, hogy ismételje meg a dolgot. Mert ugye, ha valaki meg tud csinálni valamit, akkor legyen olyan kedves és ismételje meg, mert akkor már tényleg elhisszük, hogy képes rá, és nem csak valami trükk van a dologban.
Jézus válasza azonban gyorsan lehűti a kedélyeket. Egy válaszban helyre teszi a kételkedőket. „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik. Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? […] Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” Jézus nagyon logikusan fejti ki, hogy mit és hogyan tett. „Semelyik ország nem támadhat maga ellen, mert az a végét jelenti.” - mondja, „Márpedig, ha nem az ördög segítségével teszem ezeket, akkor az Isten hatalma van velem! És akkor pedig itt van közöttetek az Isten országa. Ez legyen elég jel nektek.”
De mi az, ami számunkra üzenet ebből ezen a mai vasárnapon? Először is az, hogy Jézusnak van hatalma! Jézus nem egy néma bálvány, egy kitalált, vagy képzeletbeli barát, vagy valamiféle kozmikus erőnek a megszemélyesített mesefigurája, hanem az Isten Fia, a Szentháromság Isten egyik személye, aki hatalommal érkezett hozzánk, emberekhez! Olyan hatalommal, amit használ, olyannal, amit a mi érdekünkben használ. Mert figyeljük csak meg, mit tesz Jézus a hatalmával? „egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma” Jézus nem valamiféle emberfeletti erővel ruház fel valakit, de nem is valamilyen különleges képességet ad, hanem mit tesz? Megadja a némának a beszéd képességét. Világosan látszik, hogy az ember rá van szorulva Jézus hatalmára, mert Jézus munkája az életünkben nem valamiféle plusz, vagy extra, hanem „alapbeállítás”! Nem több leszek Jézussal, hanem tejes-kerek-egész! Ahogyan Pál apostol fogalmaz: „mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét”. (Róm 3,23)
Második üzenetünk pedig az, hogy ha ez így van, amit eddig lemondtunk (márpedig így van), akkor bizony ennek állásfoglalásra kell késztetnie bennünket ővele kapcsolatban. „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.”- hangzik Jézustól egy nagyon radikális mondat. Nem mehettek el ennek a csodának a tanúi úgy, hogy ne döntöttek volna: Jézussal, vagy nem Jézussal. És ma, mi sem mehetünk el anélkül, hogy döntenénk. „A majd még meglátjuk” most nem opció.

Mert, hogy ma Oculi vasárnapja, azaz a Látás vasárnapja van. A 25. zsoltár adja meg a mai témánkat is: „Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából.”- hangzik a 15. vers. Én azt szoktam mondani, hogy az egyetlen alkalom, vagy inkább helyzet amikor „fent lehet hordani az orrunkat”, és nem nézni a lábunk elé, az az, amikor az Istenre emeljük a tekintetünket. Mert akkor bármennyire is úgy tűnik, nem fogunk elesni, de ha mégis, akkor maga az Úr fog felsegíteni bennünket. Ha így teszünk, akkor ő maga fogja kimunkálni bennünk, hogy a megfelelő döntést meghozzuk: Én Jézussal vagyok!

Megjegyzések

  1. Jellemző sajnos az emberekre, amit a mai igében is olvashatunk: ha valami csodát látnak, de valamiért az irritálja őket (főleg akkor, ha urambocsá' - szerintük - nem az ő érdekükben történik), akkor az illető nem lehet más, mint csak és kizárólag Belzebub szövetségese, esetleg ő maga egyenesen az ördög. Bár az is igaz, hogy sokszor a szemünk előtt lévő dolgokkal sem tudunk mit kezdeni, nemhogy a csodákkal...

    Hála az égnek, Lukács odafigyelt a lényegre, és leírta azt - és ebből is lehet erőt meríteni a böjt közepén (is). És persze tekintetünket most is Jézusra emelni! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)