A Kisjézus komfortzónája (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Ötvened vasárnap, 2018.02.11.)

textus: Jn 4,25-30
25 Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. 26 Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek. 27 Ekkor megérkeztek a tanítványai, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, mégsem mondta egyikük sem: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele? 28 Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: 29 Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus? 30 Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.




Minden bizonnyal mindenki került már kapcsolatba kicsi gyermekkel. Van/volt saját gyermek, vagy unoka, ismerős, keresztgyerek, szomszéd, ilyesmi. Szóval most mindenki képzeljen el egy másfél, de inkább már kettőhöz közelítő kisgyermeket. Hogy fiú, vagy lány, az mindegy. Mit tudunk róla elmondani? […] Cuki, az biztos. Van már hangja is. De mégis, mi legjellemzőbb? Hogy megy! Nem régen tanult meg járni, és az új felfedezés, miszerint egy ember képes viszonylag könnyen helyet változtatni, teljesen felpörgeti, a már stabila(bba)n járó piciket! És ha egy gyerek megindul, akkor aztán… Mindent el kell tenni, amit elér, csukni az ajtókat, zárni a szekrényeket, de legfőképpen résen lenni! Tudjuk ugyanis, hogy abban a pillanatban mihelyt szem elől tévesztjük a picit, abban a minutumban valami iszonyatosan veszélyes helyzetbe küzdi magát. Csak egy percre nem figyelünk, de már a kanapé háttámláján egyensúlyozik, vagy felmászott az ebédlőasztalra, vagy az az erkélyen próbálja a padló és korlát közti résen átnyomni magát az ötödiken, vagy már a kutya szájában turkál… Azt hiszem vég nélkül tudnánk sorolni a sztorikat, ilyen és hasonló helyzetekről, amiket magunk is átéltünk gyermekünkkel, vagy máséval,… vagy éppen rólunk mesélték.
A mai szakaszunk egy történet befejezése. János apostolra nagyon jellemtő, hogy szereti dokumentálni Jézus nagy találkozásait, beszélgetéseit. Hát a mai ige az egyik legnagyobb beszélgetésének a vége. Jézus egy samáriai asszonnyal beszélget. Csak, hogy megértsük ennek a jelentőségét: egy samáriai asszony nagyjából – a kor társadalmi megítélése szerint – a legalja volt. Ez egyrészt abból adódott, hogy nő volt, tehát a kor férfiközpontú szemléletét tekintve eleve nem volt túl magas a társadalmi megítélése. Ráadásul samáriai volt, akiket pedig a zsidók árulóknak és félpogányoknak tekintetettek. Samária Izrael egy olyan szakadár néprésze volt, amely – a többség szerint – nem tartotta meg tisztán a hagyományt és az Isten törvényét (amiben azért volt igazság). Csak, hogy érzékeljük a dolog súlyosságát. Egy zsidó ember, ha el kellett jutnia „A”-ból „B”-be és a legrövidebb út a samáriaiak földjén át vezetett, akkor hajlandó volt akár napokkal többet gyalogolni, megkerülve az egész tartományt, nehogy akárcsak egy lépést is kelljen tennie a samáriaiak földjén! És ráadásul ez az asszony még a saját népe körében sem volt túl népszerű, tekintve, hogy (ez a Jézussal való beszélgetésükből kiderül) 5 férjet elfogyasztott és most egy hatodik férfival él, aki pedig nem a férje.
Szóval Jézus ezzel az asszonnyal beszélget. Ketten vannak csupán egy kút kávájára telepedve a déli hőségben. A tanítványok, akik számára (rendes zsidó férfiként) már a helyszín is embert próbáló volt, nincsenek itt, mert éppen bevásárolnak. Jézus és az asszony beszélgetnek, vallási, majd hitbeli dolgokról. Nagyon mély a beszélgetés, az asszony egyre jobban meg van győződve róla, hogy Jézus nem csupán egy vándor. Ki is mondja: „Uram, látom, hogy próféta vagy.” (4,19) De még ennél is tovább mennek (most nem feladatunk a beszélgetés tartalmának a bővebb kifejtése), és végül szóba kerül, hogy Messiás, akinek majd el kell jönnie. „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” - mondja az asszony. Erre Jézus válaszol neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.
Mondhatni erre a végszóra a tanítványok is befutnak a bevásárlásból, és ha eddig nem voltak már a plafonon, hát akkor most már biztosan. „csodálkoztak” -írja János, de nem merték megkérdezni Jézustól: „Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele?” Azt hiszem, ez igen csak eufemisztikus leírás. A tanítványok valószínűleg teljesen ki voltak borulva. „Hogyan tehet ilyet Jézus? Pedig csak egy rövid időre hagytuk magára! Nem elég, hogy ezen az átkozott területen kell átmenni, de még le is áll dumálni valakivel, aki idevalósi, sőt… idevalósi asszony! Ezzel nem csak a vallási tisztaságunkat sodorja veszélybe, hanem árt az ügynek is. Hiszen ha tényleg az Istenről akar beszélni a népnek, akkor hogyan várja, hogy bárki tisztességes ember szóba álljon vele, ha ilyen alja népséggel kokettál?” Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ilyen és hasonló gondolatok cikáztak a tanítványok fejében. Az asszony pedig csapot-papot otthagyva rohant vissza a városba és szólt az ismerősöknek: „Gyertek nézzétek meg! Szerintem ő a Messiás, de győződjetek meg róla ti is!”
Nagyon nagy mélysége és sok-sok tanulsága van ennek a történetnek. Én csak egyet szeretnék röviden kiemelni. Ötvened vasárnapja van ma, a böjtelő utolsó vasárnapja. A farsang végével, jövőhéten szerdán, hamvazószerdával indul a böjti. Ezzel a karácsonyi ünnepkör(nek mondható időszak) utolsó szakaszait is magunk mögött hagyjuk. A jászol már mögöttünk van és kereszt felé tart az út. Emlékszünk még másfél-két éves gyerek példájára a prédikáció elejéről? A tanítványok valahogyan úgy érezhettek mint a szülők a példámban. „Csak egy pillanatra hagytuk magára Jézust, és máris oda megy, és olyat csinál, amit nem kéne!” Milyen önkéntelen ez a reagálás és milyen tipikus! És pontosan ettől akar megóvni bennünket a mai ige!

Tudom nem könnyű elfogadni, de Jézus nem a mi szájunk íze szerint jár el! Nem ő idomul hozzánk, hanem nekünk kell átformálódni általa. Az egyházi év lehetőséget ad, hogy (a szó nemes értelmében): Felejtsük már el a „Kisjézust”! Mert, igen, lesz még lehetőségünk Isten Fiának földre születésével, és újszülött csodájával foglalkozni a következő advenben és karácsonyban, de most nem ez a feladat! Mert ne essünk abba a hibába, hogy megállunk „csupán” a jászolnál, és gyermek Jézusnál. Ahogyan a földi ittléte alatt Jézus is felnőtt, úgy a mi Jézus-képünknek is fel kell nőnie. Jézus nem egy kisgyerek, akinek nekem kell megszabni, hogy mit tegyen, hogy milyen legyen, hogy meddig mehet. Jézus felnőtt, sőt Isten Fia! És most (sok minden más mellett) azt kell elfogadnunk: Jézusnak, a Megváltó Felnőtt Úrnak a komfortzónája nem egyenlő a miénkkel! Nem mi vagyunk jogosultak eldönteni, hogy ő mit tegyen, mondjon, hogyan és kivel, hanem ő az, aki majd utat mutat, teremt nekünk, és kísér rajta minket! És igen, ha alakulunk és formálódunk a Mester jelenlétében, akkor bizony lesznek kényelmetlen, szokásunktól, hagyományainktól, rendszereinktől eltérő, azt felülíró pillanatok! Bőségesen. És akkor dönthetünk így is, úgy is. De ha vállaljuk Jézussal az utunkat árkon-bokron át, akkor olyan tapasztalatokban lesz részünk, amelyek nem a bizonytalanság, a talajtalanságot fogják eredményezni az életünkben, hanem örök életre visznek. Ámen

Megjegyzések

  1. E remek predikacionak most csak az utolso ket bekezdeset emelnem ki, hiszen jo, ha emlekeztetjuk magunkat, hogy:
    1) "A jászol már mögöttünk van és kereszt felé tart az út."
    2) Ha Őt valasztjuk, akkor az orok eletet is valasztjuk!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)