Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)

1. rész

textus: Mt 28,1-8
1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2 És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. 3 Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 4 Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 5 Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6 Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. 7 És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek. 8 Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.


Biztosan a legtöbbünk szokott filmeket nézni, ez közös szerintem mindannyiunkban. Abban azonban már biztosan különbözünk, hogy milyen filmeket nézünk, milyen fajta filmeket szeretünk. Vannak akik vígjáték pártiak, vannak, akik a kosztümös filmeket, mások a krimit, vagy a sci-fit szeretik. És van egy jó nagy csoportja a filmkedvelőknek, akik pedig a horrorért, vagy a thrillerért rajonganak. Azok, akik nem szeretik az ilyen típusú filmeket, nem értik, hogy hogyan lehet megnézni olyan filmet, amiről biztosan tudja az ember, hogy lesz benne legalább egy olyan jelenet, amitől meg fog ijedni! És mindezt pedig nem kényszer hatása alatt, hanem önként és dalolva. Én a horrort alapvetően nem szeretem, számomra túlságosan önmagáért való a félelemkeltés benne, de ha van egy jó thriller, amiben a cselekmény megkívánja a félelmetes részeket, akkor én is vevő vagyok rá.
A modern pszichológia kikutatta, hogy miért van ez, hogy miért szeretik az emberek a félelmetes filmeket, vagy éppen a félelmetes cselekvéseket, mint pl. az extrém sportokat. Furcsának hathat, de valójában – nagyrészt – nem is a félelem miatt szeretik az emberek a borzongást, hanem a megkönnyebbülés érzése miatt! Ugyanis, a megkönnyebbülés kapcsán, az agyban és a vesében lezajlódó kémiai folyamatok, pontosan ugyanolyanok a valós félelem utáni megkönnyebbüléskor, mint a valótlan félelem utáni megkönnyebbülés kapcsán! Praktikusan ez azt jelenti, hogyha egy filmben a gonosz lopakodik a főhős után, a feszültség egyre nő, majd hirtelen ráront a sötétben, akkor megijedünk, de ugyanakkor eszünkbe is jut, hogy ez csak egy film, és megkönnyebbülünk, akkor ugyanaz a folyamat megy végbe a szervezetünkben, mintha a valóságban, velünk történne a dolog. De ettől még maga félelem egyáltalán nem kellemes dolog! Főleg ha valós…
Mai igénk a kereszténység központi üzenetét hordozza. És bár örömüzenetről van szó, hiszen a jó hír maga az, hogy Jézus feltámadt, mégis azt látjuk, hogy egy igen félelmetes eseménnyel kerül ez a bizonyos hír a világba.
Húsvét hajnalán asszonyok mennek, gyásztól lesújtva, Jézus sírjához. Szeretnének végtisztességet adni a Mesternek, aki bár nagyon nagy reménység volt, de meghalt. Arra talán nem is gondoltak, vagy gyászukban nem is tudatosították, hogy képtelenek lesznek végtisztességet tenni Jézusnak, két ok miatt is. Az egyik, hogy ott vannak az őrök, akiket a zsidó főpapok rendeltek ki Jézus sírjához, hogy őrizzék azt, nehogy a tanítványok ellopják a testét, és azt hazudják, hogy feltámadt. De még ha az őrök oda is engednék őket, akkor sem tudnak bemenni Jézus barlangsírjába, mert egy hatalmas kő van a bejárat elé hengerítve, a kor szokása szerint. Főleg a vadállatok és a sírrablók miatt. Csak, hogy érzékeljük, egy kisebb sír esetében is ezeknek a köveknek akkora súlyuk volt, hogy minimum egy tucat férfi kellett hozzá, hogy megmozdítsák! Ehhez képest itt van három asszony…
Eleve gyásztól sújtva mennek a sírhoz, ott pedig a következő történik, amint odaérnek: „íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.” El tudom képzelni, hogy micsoda félelem lehetett bennük. Hát ez nem egy filmes borzongás, az biztos. A földrengés, villámlás, mennyből leszálló angyal, aki egy tucat férfi erejével rendelkezik. Ilyen események és erő láttán méltán megijedtek az asszonyok. Meg persze az ott lévő, a sírt őrző katonák is. Az angyal így szólt az asszonyokhoz: „Ti ne féljetek!” Igen, félelmetes dolog történt, az Isten hatalma lett nyilvánvaló egy angyal megjelenésével, de nincsen ok a további félelemre, nincs baj! Miért? Mert a félelmetes megjelenés nem valami borzalmas dolgot előlegez meg, hanem a legjobbat, ami történhetett az emberrel, az emberiséggel: Krisztus feltámadt! „tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.”- mondja az angyal.
Micsoda hatalmas kontraszt van a húsvét hajnali események szemtanúi között! Ott vannak a sírt őrző katonák, akik szintén tanúi a dolognak. Így ír az ige róluk: „Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.” Annyira féltek az angyaltól, annyira rettegtek, hogy olyanok lettek mint a holtak. Rettegtek és cselekvésképtelenné, feladatuk ellátására alkalmatlanná váltak. Ezzel szemben az asszonyok, akik minden emberi számítás szerint nem lettek volna képesek Jézushoz bejutni (a kő és az őrök miatt), az Isten angyala által alkalmassá lettek arra, hogy bemenjenek a sírba. Sőt! Arra is, hogy elsőként vigyék el az örömhírt: Krisztus feltámadt!
Ugyanis miután tanúi lettek a világ legnagyobb eseményének, feladatot kapnak. „menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt [ti. Jézus] a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt.” Azt a feladatot kapják, hogy vigyék el a hírt, Krisztus feltámadt, azaz minden igaz, amit Jézus mondott. Pál apostol ezt írja: „Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.[…] Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül,…” (1Kor 15,13-14.20) És pedig, ha legnagyobb dolog, ami csak történhet, a feltámadás igaz, akkor minden más is! Hiszen az Atya Isten soha nem tenné le senki mellé a voksát a feltámadással, ha az illető nem lenne maradéktalanul igaz!
Az asszonyok mindezt néhány percbe sűrítve élték át húsvét hajnalán. Talán még annál is kevesebb idő alatt, mint ahogyan én most elmondtam. Majd „eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.” De ennek a félelemnek más semmi köze sincsen ahhoz a félelemhez, melyet akár az asszonyok, akár az őrök megéltek egy pár perccel ezelőtt! Mert ez már inkább az örömhír hatalmasságának, és az hírvivés felelőssége fölötti érzésre utal! „Igen, nekünk kell vinnünk a világ legfontosabb információját, hogy átadjuk a címzetteknek.” A címzettek, akik akkor a tanítványok voltak, és most pedig mi itt a 21. század Egyházában.
Ha egy filmes hasonlattal, vagy inkább példával éltem a prédikáció elején, akkor hadd zárjam egy másikkal. Mert, hogy arra kérdésre, hogy hogyan hat ez a hír ránk, és mit jelent ez a mindennapjainkban, holnap fogjuk megkeresni – és reménység szerint – meg is találni a választ, a mai történetünk folytatása alapján. Úgyhogy folytatása következik, a holnapi részben, húsvét másnapján! Ámen

***

2. rész

textus: Mt 28,8-15
8 Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. 9 És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. 10 Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
11 Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. 12 Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, 13 és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. 14 És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból. 15 Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.



Az emberiséget vizsgáló, pszichológiával, a lélek és az elme tudományával foglalkozó tudósok arra állapították meg, hogy az emberiség nagyon sokat változott az elmúlt tíz-tizenöt éveben. Biztosan hallottuk már azt a fogalmat, hogy individualizmus. Sokszor hangoztatjuk ugyanis azt, hogy az ember már mennyire nem szoros közösségekben, vagy éppen a másikra való tekintettel éli az életét, hanem csak a maga javára törekszik. És bizony – sajnos, vagy nem sajnos – de ez így van. Azonban nagyot tévednénk, hogyha ezt individualizmusnak neveznénk. Ugyanis az individualizmus azt jelenti, hogy én el akarok érni egy célt, (ezt vagy azt akarom, ilyen vagy olyan akarok lenni, ezzé vagy azzá válni, stb.) és ennek a célnak az elérése érdekében nem (feltétlenül) vagyok tekintettel másokra, de legalábbis magamat teszem a „legmagasabbra” ezen az úton. És ez igaz is volt, akár még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is. Azonban a ma embere (és akinek nem inge…), már nem egy célt akar elérni, hanem élményekre vágyik önmagával és a világgal kapcsolatban. Élményről élményre „szörfözik”, akár a való, akár a virtuális világban. Ez pedig nem individualizmus, hanem szubjektivizmus. Mondhatjuk, hogy ez rossz, mondhatjuk, hogy jó, de tény az biztos. És sokan mondják azt is, hogy kereszténység és annak üzenete egy letűnt kor maradványa, ma már, ebben a „felvilágosult” korban, nem hordoz értéket, nem hordoz igazi élményt! Reméljük ma kiderül, hogy ez egyáltalán nincsen így.
Tegnap ott fejeztük be, az asszonyok, akik Jézus sírjához mentek, (a sírt őrző katonákkal együtt) tanúi voltak egy angyal megjelenésének, aki azt a feladatot bízta rájuk, hogy vigyék el a feltámadásnak az örömhírét Jézus tanítványainak. Az asszonyok sietve el is indultak a tanítványokhoz.
Csakhogy ekkor történt valami. Megjelenik a Feltámadott Jézus! „És íme, Jézus szembejött velük”- írja Máté. Semmi körmönfontság, semmi kerülőút, vagy éppen titkos találkozás. Egyszerűen szembejött velük. És ez az első élmény, amit mai igénk ad az asszonyoknak, és amiben nekünk is reménységünk lehet: a megpillantás élménye. Mert Jézus olyan megváltó, akit meg lehet pillantani. Nem csupán egy eszmény, vagy egy történet hasábjain megjelenő figura, hanem valóság.
Az asszonyok pedig azonnal leborulnak leborulnak előtte. Nem viselkednek úgy, mint Tamás apostol, aki nem akart hinni még a szemének sem (Jn 20,24kk). Az asszonyok nem kutatnak bizonyítékok után, nem akarják megtapogatni őt, de még a szemüket sem dörzsölik meg, hogy biztosan jól látják-e. Nem. Hanem egyszerűen leborulnak előtte. Miért? Mert hittek. Sokan abba úgy gondolják, hogy a hitnek előfeltétele a bizonyíték. A „hiszem, ha látom” mondás is ezt sugallja. Azonban az ige és tapasztalat azt mondja és mutatja, hogy ez (a legtöbb esetben) pontosan fordítva van! A hitet fogják követni a bizonyító erejű tapasztalatok.
Gondoljunk az őrségre. Egy pár igeverssel ezelőtt azt olvasható, hogy Jézus sírja elé őröket állítottak a főpapok azért, hogy a tanítványok nehogy ellopják Jézusnak a testét, aztán azt híreszteljék, hogy feltámadt. Így az őrség végig ott állt miközben megtörtént a csoda, megjelent az angyal (földrengés és villám kíséretében), aki kijelentette az asszonyoknak, hogy Jézus feltámadt. Nem nagyon lehetett nem észrevenni a dolgot. Ők is tanúi voltak az eseményeknek. De hiába… Ott volt a minden kétséget kizáró bizonyíték előttük, a „bőrükön” tapasztalhatták az örömhírt, mégsem hittek! Sőt, azt olvassuk az igeszakaszunk végén, hogy jó pénzért még arra is hajlandóak voltak, hogy azt terjesszék hazugságként, amely hazugság ellenében álltak őrségben! Tudniillik, hogy a tanítványok ellopták Jézus testét. Pont azért küldték őket oda a főpapok, akik aztán fizettek nekik, hogy ezt a pletykát híreszteljék! Döbbenetes!
De ezek az viszont asszonyok hittek. Hitték, hogy igaz, és megélték a csodát: leborulhattak Jézus lába elé és megérinthették Őt! Ez a második, a megérintés élménye. Jézus nem távollévő megváltó, hanem olyan, aki egészen közel van. S bár ma nincsen testben közöttünk, de mégis megérinthető, hittel. Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki már érezte Jézus érintését az életében! Törődését, oltalmát, vagy éppen külső, vagy belső békességet teremtő erejét…
Ugyanis ez a harmadik élmény: a békesség élménye.Ne féljetek! ”-mondja Jézus. „Nincs okotok a félelemre.” Mert ő nem egy kísértet, vagy szellem, nem egy hallucináció, vagy fantázia terméke, nem. Ő élő személy, aki újra közöttük, s közöttünk van!
Ha össze akarnánk foglalni az eddig elhangzottakat, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a történet nem másról szól, mint a valódi találkozás élményéről. Megpillantás, megérintés és megérintettség, és békesség. Ezt kapjuk a Jézussal való találkozásban. Ez nem semmi! Ezek azt hiszem olyan élmények, amelyekért még a 21. században is érdemes nyitottnak lenni!
És ezek az élmények át fognak formálni bennünket. Az élet életszerűbb lesz, a kapcsolataink kapcsolat-szerűbbek, teljesebb lesz minden. És ekkor már nem is az élmény fog már számítani, nem a 21. század élményről élményre szörfölése. De még csak nem is individualista leszek, a magam érdekében mindenki átgázoló céltudatos ember. Hanem pont olyan leszek, amilyennek lennem kell! Nem varázsütésre, de a hiten alapuló, élő Krisztus kapcsolat nyomán, lépésről lépésre.
De jó lenne, ha mindezt mindannyian megélhetnénk! Ámen

Megjegyzések

  1. Ámen! :-)

    Azt hiszem, rá kellene szoknom arra is, hogy meg is hallgassam a prédikációkat - de olvasva is 10/10-es mindkettő! :-)

    És ha így a végén is, de szeretnék áldott húsvétot kívánni Önnek, kedves családjának és gyülekezetének egyaránt!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)