A Jézus-lista (prédikáció, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2019.05.12.)

textus: Lk 10,17-20

„17Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel mondta: Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk! 18Ő pedig ezt mondta nekik: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. 19Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek. 20De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.”

Mindenkinek a munkájában van egy olyan eszköz, ami elhagyhatatlan. Olyan, amit ha elvennének tőle, akkor, ha nem is omlana össze minden, de szinte ellehetetlenülne a munka. A kertésznek a metszőolló, az informatikusnak a számítógép, a sofőrnek a kormány, a szakácsnak a fazék… nekem a határidőnapló. Ha nem lenne határidőnapló, vagy valamilyen más fajta naptáram, akkor nekem annyi lenne. Ilyen sok tennivalót, adatot, nevet, időpontot, helyszínt, feladatot egyszerűen nem lehet fejben tartani. Nekem legalábbis nem. De azt hiszem, hogy a naptár/határidőnapló, mint univerzális munkaeszköz, nagyon sokunknál fontos szerepet játszik. És ma már végtelen a lehetőségek tárháza abban a tekintetben, hogy ki hogyan jegyzi fel a tennivalóit. Papírra, vagy akár elektronikusan. Szükség van ezekre a feljegyzésekre, hogy észben tudjunk tartani mindent és mindenkit, amit és akit kell.

A mai igénk egy igen érdekes ténnyel kezdődik. „Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért” Ebből két dolog is kiderül. Az egyik, hogy a mai szakaszunk egy történet vége, hiszen a tanítványok visszatérnek. És nyilván ahhoz, hogy valaki visszatérjen, ahhoz el is kel menni. A másik pedig az, hogy hetvenkét tanítványról van szó. Ez utóbbi talán a meglepő. Alapvetően mindenkinek az van a fejében, hogy Jézusnak tizenkét tanítványa volt. És ez igaz is, de nem teljesen, ugyanis Jézus tanítványa volt a tizenkettő is, de rajtuk kívül is voltak még. Gyors fejszámolással, minimum hatvanan. Máshol azt olvashatjuk, hogy Jézus, a feltámadása után, megjelent több mint ötszáz „testvérnek” (1Kor 15,6). Szóval Jézus és tanítványi köre nem csak tizenhárman voltak, de akár ötszázegyen is lehettek.

Szóval Jézus kiküldött hetvenkét tanítványt és azt a feladatot adta nekik, hogy prédikáljanak, gyógyítsanak, hirdessék az Isten országát. Ezt ők megtették és (gondolom) a megbeszélt időpontban, visszatértek Jézushoz, és ujjongva mesélték neki: „Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk!” Micsoda siker! Még a gonosz is megfutamodott a tanítványok elől, ha Jézus nevében cselekedtek! Micsoda örömhír ez a számunkra, mai tanítványoknak! Annyi gonoszság, annyi rossz van a világban, mégis legkisebb lángocska is kioltja a sötétséget. Főleg, ha maga Jézus táplálja azt a lángot. Ez nagy reménység nekünk, akik nap, mint nap küzdünk a krisztusi úton való megmaradáson!

Jézus azonban meglehetősen ünneprontó, vagy ahogyan ma mondjuk, „party killer” módon nyilvánul meg a tanítványok örömét hallva: „ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek”. „Már ugyan miért ne örülnénk?”- kérdezhették volna a tanítványok. Ez a megnyilvánulás – úgy tűnik – nagyon is beleillik a világnak azon véleményébe a kereszténységgel szemben, hogy „minden jónak elrontója a vallás”! De megnyugtatok mindenkit, ez, természetesen, nem igaz!

Jézus ezzel a félmondattal (amit később be is fogunk fejezni) két dologra akarja felhívni a figyelmet.

1. „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.”- mondja a visszatérő hetvenkettőnek. Egészen pontosan a hetvenkedő hetvenkettőnek. „Nagyon jó, hogy a gonosz megfutamodik előletek, de ezt a képességet és hatalmat nem ti szereztétek, hanem én adtam nektek!” Rá kell döbbenünk arra, hogy a sikeres keresztény élet nem érdem, hanem kegyelem! És nagyon jó az öröm, legyünk büszkék is, de nem állhatunk meg itt, mert az örömből automatikusan hálának kell fakadnia! Isten iránti hálának. Jézus ebben is példát mutatott, így adott hálát a történtek után: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.” (Lk 10,21). A tanítványok, mind a hetvenkettő, önmagukban abszolút alkalmatlanok lettek volna a feladatra, de az Úr alkalmassá tette őket.

2. Jézus így fejezi be ünneprontó mondatát: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” És így már nem is ünneprontó a dolog. Jézus azt akarja, hogy tanítványai (az akkoriak és a maiak is) fókuszt váltsanak. Amíg a hit nélküli ember úgy gondolkodik, hogy az élet elszalad felettem, és retteg a végétől, amely a teljes megsemmisüléssel fenyeget, addig a keresztény tanítvány, a Krisztus követő, a vége felől értelmezi saját magát. Mert a fizikai lét végének tudata ugyan valóban félelmetes, de nem teljes megsemmisülés árnya, hanem a beteljesülés ígérete! Sokan – tévesen – úgy gondolják, hogy a kereszténység valamiféle cukormázba bújtatott halálkultusz, hiszen a Megváltó szenvedett és meghalt, és a templomokban oly sokszor esik szó a halálról. Pedig éppen az ellenkezője igaz! A hívő keresztény az életet ünnepli, amely a fizikai valóság után az öröklétben teljesedik ki! És ahogyan a tanítványoknak, úgy nekünk is meg kell tanulni, hogy ez nem érdem, nem a mi képességünk, hanem kegyelem és ajándék!

„a nevetek fel van írva a mennyben.”- mondta Jézus. Mi azért írunk határidőnaplót, naptárt és listákat, hogy ne felejtsük el azokat, amik vagy akik rajta vannak. Jézus pont fordítva. Ő azért írja a listát, hogy azok, akik a listán vannak el ne felejtsék a lista készítőjét! Ne az legyen a szemünk előtt, hogy (vélten vagy valósan) mennyire vagyunk sikeresek vagy sem. Az is fontos, hiszen Jézus „hatalmat adott”, de az igazi öröm forrása bizony a lista! Nem egy párt-lista, nem egy fekete- vagy éppen fehér-lista, nem egy bőséges és gazdag bevásárló-lista, hanem a Jézus-lista! Hogy nem csak ebbe a világba tartozunk, hanem egy másikba is. „a nevetek fel van írva a mennyben” Bárcsak így lenne! Ámen