A kirakat, a vakond és a hozzáférhető Isten (prédikáció, Szenteste, 2020.12.24.)

textus: Jn 7,28-29

„28 Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én nem önmagamtól jöttem, hanem igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. 29 Én ismerem őt, hiszen tőle való vagyok, és ő küldött el engem.”

A prédikáció háttérben hallgatható és letölthető formában:

A prédikáció a YouTube-on: https://youtu.be/cQJZHviraro

A teljes istentisztelet videója: https://youtu.be/ul-3m6Zq2Is

Ahányan vagyunk kb. annyiféleképpen képzeljük el az Istent. Ki így ki úgy. Van akinek az öreg kaporszakállú ül a félhő szélén, van akinek a kőkemény bíró néz le zordan az égi pulpitusról, van akinek egy könyvelő vezeti a jót és a rosszat külön oszlopban, van akinek a jóságos mikulás hozogatja az ajándékokat, van akinek pedig egy elvont fogalom, vagy egy életrendszer puszta megszemélyesítése. Nagyon izgalmas és megszívlelendő azonban az, hogy ezek az istenképek, amelyek MIBENNÜNK vannak, azok elsősorban RÓLUNK mesélnek, és nem az Istenről! Az ember ugyanis – helyzetéből és korlátoltságából fakadóan – nem képes „lefesteni” az Istent. Egyrészt olyan ez mint a bekötött szemű emberek és az elefánt esete. Biztosan sokan ismerik a történetet, de azért elmondom. Négy bekötött szemű ember áll egy elefánt mellett. Azt kérdezi tőlük valaki: „Milyen az elefánt?” A bekötött szemű emberek közelebb lépnek az állathoz és a tapintásukkal fedezik fel azt. Aki a lába mellett áll azt mondja: „Olyan az elefánt mint egy oszlop.” Aki a farka mellett áll azt mondja: „Vékony mint egy kígyó.” Aki az ormányánál áll azt mondja: „Az elefánt olyan mint egy hatalmas rugalmas tömlő”. A negyedik, amelyik meg az agyarát tapogatja váltig állítja, hogy „Olyan, mint egy görbe, sima karó.” Így vagyunk mi az Istennel, akit a maga teljességében soha nem tudunk megismerni. És másrészt (mert, hogy eddig tartott az „egyrészt”) szimplán tévedhetünk is…

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor vajon hogyan lehet valaki hívő, ha az Isten nem hozzáférhető. Olyan vajon a keresztény élet, mint a hatalmas áruház kirakata előtt állni: „Hogy, hát, igen van itt minden mi szem-szájnak ingere, csak éppen nekem nincsen rá pénzem. Ott van, csak számomra nem hozzáférhető.”? Hála Istennek, ez nem így van! „Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én nem önmagamtól jöttem, hanem igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, hiszen tőle való vagyok, és ő küldött el engem.”- írja a mai igénk. Alapvető tanítása a kereszténységnek, hogy Jézus az, akin keresztül leginkább meg lehet ismerni az Isten. (Erről lesz majd szó holnap.) Azonban Jézus által, nem csak, hogy megismerhetővé vált az Isten, de hozzáférhetővé is! Jézus nem titkos tudást akart a kiválasztottaknak átadni (bármilyen misztikus dolog is lenne), és nem is azért jött, hogy megmondja ki NEM lehet az Isten gyermeke, hanem azért, hogy megmutassa, és hozzáférhető tegye Őt mindenki számára. Erre pedig meglehetősen extrém módszert választott: emberré lett. Hát ez a Szenteste üzenete: az Isten emberré lett Jézus Krisztusban, és hozzáférhetővé tette magát!

Nagyon emlékszem, hogy nagyapámnak a kertben mindig sok gondot okoztak a vakondok. (Aki már hallotta/olvasta tőlem a sztorit, attól bocsánatot kérek.) Keresztül-kasul végigtúrták a kertet. Nagyapám mindennel próbálkozott, még ilyen elektromos riasztó kütyüvel is, de nagyon nem ment. Mindig azt mondta: „Nem baj, hogy túrnak, csak ne a paprika meg virágok között tennék!” Ja, és még nehezített a dolgon, hogy nagyapám úgy akarta – szó szerint – jobb útra téríteni a vakondokat, hogy közben nem bántja őket. Tehát kiöntés, méreg és agyoncsapás nem játszott. Mai napig élénken él bennem a sztori, hogy egy nap ezt mondta: „Olyan jó lenne vakonddá válni, hogy elmondhassam nekik, hogy nem zavarnak, csak ne itt túrjanak. Milyen jó lenne, ha tudnék vakondul.”- jegyezte meg mosolyogva a végén.

És íme, a karácsony rövid sztorija bálintgazda köntösben. Ugyanis az Isten Isten, és ő természetesen tud vakondul… akarom mondani, emberi nyelven. Hiszen emberré lett, hogy megértsük őt, hogy ne ott „túrjunk”, ahol nem kellene, és ahol soha nem találjuk meg Őt, a saját magunk által kreált istenképek fogságában! Mit tett? Nyilvánvalóvá tette, hogy hol, kinél van a megoldás, a megismerhetőség és a szabadulás: Jézus Krisztusnál, aki végigcsinálta az emberlétet, hogy megértsük és komolyan is vegyük őt!

És van még egy fontos dolog itt a végére. Jézus életének minden egyes mozdulata, pillanata direkt volt! Azért történt, mert így kellett lennie! Jézusnak nem kellett kicseleznie, vagy megnyugtatni egy dühös Istent, vagy éppen a vérszomját kielégíteni az élet-áldozata által! Nem. Mindez teljes szeretetben és harmóniában történt az Atyaistennel! „tőle való vagyok, és ő küldött el engem.”- mondja Jézus.

Fogadjuk hát most így ezt a törékeny kisgyermeket, egy zsákfalu végén lévő istállóban, mint a aki a Magasságos Isten küldötte, sőt, maga az emberré lett Isten! Aki nekünk szól, a mi nyelvünket beszéli, aki egészen hozzáférhető! A nagy karácsonyiajándéklázban ne próbáljuk meg mássá tenni, becsomagolni ezt, hogy másnak nézzen ki, mint ami! Nem tudunk olyan csomagolást készíteni, vagy olyan képet ráaggatni, ami felérne azzal a csodával, ami önmagában! Megváltó született értünk! Ámen