Kasztváltó Isten (prédikáció, Nagycsütörtök, 2021.04.01.)
A prédikáció háttérben hallgatható és letölthető változatban:
https://www.youtube.com/watch?v=QrledjQYjKc&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
textus: Jn 13,1-11
„1 Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, 3 Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, 4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, 5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. 6 Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? 7 Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. 8 Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. 9 Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! 10 Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. 11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.”
Kamaszkorom óta érdekel India. A világ legnépesebb demokráciája egy nagyon érdekes világ. Egyszerre van benne a jelen és a múlt a modernitás és a hagyomány, a technikai fejlődés és az elképzelhetetlen nyomor. Azt hiszem, hogy Indiát bátran nevezhetjük a végletek országának.
Az egyik legkülönlegesebb dolog, ami időről időre előkerül Indával kapcsolatban az a kasztrendszer. A kasztrendszer azt jelenti, hogy az indiai társadalomban van egy nagyon merev, szinte változhatatlan osztályrendszer. Mindenki beleszületik ebbe a rendszerbe és a maga szintjéből lehetetlen kilépni, úgy fölfelé, mint lefelé. Gyakorlatilag ez szöges ellentétben van a keresztény tanítással, amely azt hirdeti, hogy minden ember egyenlőnek születik Isten előtt. Az indiai többistenhit részeként a hinduizmus alapvető tanítása, hogy az emberek egyenlőtlennek születnek. Olyannyira igaz ez, hogy nem csak rangot, de pl. mesterséget sem válthat és választhat senki sem. Mindenki a szülei munkáját kell, hogy továbbvigye. Négy fő kaszt van az indiai kasztrendszerben: a papok, a katonák-hivatalnokok, a közemberek, és a szolgák. És persze ott vannak az un. kaszton kívüliek, az „érinthetetlenek”. Ők azok, akikkel jóformán még egy levegőt sem lehet szívni, és az összes alantas munkát velük végeztetik el. Ők még vallási szempontból sem számítanak teljes értékűnek. Úgy tartják a konzervatív hinduizmusban, hogy semmilyen spirituális bensővel nem rendelkeznek, őket a teljes megsemmisülés várja a fizikai halál után.
Volt egy időszak kamaszkoromban amikor nagyon „szemeztem” a hinduizmussal, ezen belül is a Krisna-tudattal. Sok mindent olvastam a dologról, alkalmakra jártam. Nagyon tetszettek azok a ősi indiai eposzok (pl. a Mahábhárata), amelyekben hősök és istenek küzdenek, és próbálnak szert tenni hatalomra, próbálják jobbá tenni, vagy éppen rosszabbá, a dolgokat. Sokszor beleképzeltem magam a történetekbe, és nagyon élveztem, és úgy gondoltam – hála Istennek nem sokáig – hogy ez lesz az én utam, mert milyen egyszerű és mégis milyen varázslatos ez a világ… Persze ebben az útban, ezekben a beleképzelésekben sohasem az alsóbb kasztok tagja voltam (és főleg nem kaszton kívüli), hanem mindig olyasvalaki, aki a hősök és istenek oldalán küzd és (idővel) maga is hőssé és istenné válik.
Ha jobban belegondolunk, szörnyű dolog a kasztrendszer. Nem véletlen, hogy ma már az alkotmány hivatalosan tiltja a kasztos besorolást, de hát a társadalom nem mozdul valami gyorsan…
A mai történetünk egy nagyon ritkán előkerülő, de annál gyönyörűbb történet. Azért is nagyon aktuális, és azért gondoltam, hogy beszéljünk róla, mert ez a történet, amelyet csak János evangélista jegyez le, az utolsó vacsora mellett, szintén nagycsütörtöki esemény. És ha már ebben a pandémiás helyzetben, nem élhetünk az oltári szentséggel, akkor fókuszáljunk arra a másik eseményre, amely ehhez a naphoz kapcsolódik.
Elsőre kicsit furcsának hathat, hiszen mi ez a lábmosás dolog. Főleg egy vacsorához kapcsolódóan. Rögtön beugranak olyan régi emlékek, mikor a nagymamám mondta gyerekkoromban, amikor náluk TV-t néztem, éspedig úgy hogy a lábam a dohányzóasztalon volt feltéve, hogy „Kisfiam, vedd le a lába az asztalról!”. Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, akinek olyan emlékei vannak, amely az asztalt és a lábat nem kezeli egy helyen… Most mégis itt van előttünk az asztal és a láb. Nem is egy vagy kettő, hanem mindjárt huszonnégy. Mármint láb.
Jézus vacsora közben nekivetkőzik, és el kezdi megmosni a tanítványainak a lábát. Ez akkoriban is nagyon furcsa dolog volt, de nem azért, amiért ma nekünk. Ma nekünk azért furcsa, mert mi az, hogy Jézus a tanítványokat „taperolja”! Hiszen mindenki maga mosakszik! Meg, nem mellesleg, miért kell egy vacsorához kapcsolódóan lábat mosni, hiszen nem a lábunkkal eszünk! Akkoriban a lábmosás egy teljesen hétköznapi aktus volt. Az emberek többsége ugyanis szandálban járt, ezért a poros (nem aszfaltos!) úton egy-két kilométer után mindenkinek szürke-fekete lett a lába. Így, amikor bementek egy házba, különösen is ha étkezésről, vendégségről volt szó, akkor nem csak a kezüket, de lábukat is megmosták. Azonban ezt a műveletet a módosabb házaknál nem maguk a vendégek végezték maguknak, nem is a házigazda, hanem szolgák, vagy még inkább rabszolgák! Olyan alantas munka volt ez, amely az abszolút hatalmi különbséget szimbolizálta a lábmosó és a lábmosott között.
Nos, akkor EZÉRT volt nagyon furcsa, hogy Jézus maga végzi ezt a műveletet a tanítványain. Még akkor is, ha már valószínűleg megtörtént a dolog egyszer, hiszen a lábmosást nem evés közben, hanem előtte szokták. De hát itt nem is a kosz, a por, meg a szag a lényeg, hanem, amit kifejez. Jézus szolgál. A legalantasabb munkát végzi, ő, aki a legnagyobb!
Nagyon különböző az, hogy hogyan gondolkodunk az Istenről. Milyennek képzeljük őt. De, amiben talán a legtöbben megegyezünk, hogy minden istenképűségünk (1Móz 1,26) ellenére, az Isten végtelenül más és végtelenül hatalmasabb, mint mi. És, hogy ez a különbség nem változik, mozdíthatatlan. Olyan mintha más kasztban lennénk: ő Isten, mi emberek vagyunk. És ez így is van. A különbség csak az pl. az indiai kasztok átjárhatatlansága, és az Isten és közöttünk lévő távolság között, hogy az Isten nem ember. Így, őt nem kötik a távolságok, az áthatolhatatlanság sem! Benne maradva ebben az indiai kasztos példában; az Isten nem csak, hogy emberré lett Jézus Krisztusban – pedig már ez is nagyon erős – de ráadásul még „több kasztot is váltott” lefelé: szolga lett! Nem uralkodó, nem félisten, nem hatalmasság, még csak nem is sima ember, hanem szolga! Olyan, aki nem fél megmutatni ezt a világnak, de elsősorban azoknak, akik hozzá tartoznak! Miért? „Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.”- írja az evangélista. Szeretet, mindvégig. És ez a „mindvégig” (az eredeti görögben: „telosz”), nem csak az időbeniségre utal, hanem a minőségre is: azaz, a „végsőkig”! Sőt azt is jelentheti, hogy „tökéletesen”. Erre a szeretetre mondja Jézus azt, hogy „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
És itt lépi meg Jézus – ha még eddig nem tekintettük annak – az abszolút lehetetlent! „Kasztot vált”, a megváltozhatatlant megváltoztatja, ember lesz, sőt szolga lesz,… Sőt! Életét adja, és a lehető legalantasabb módon végzik ki, és ezzel tulajdonképpen érinthetetlenné, „kaszton kívülivé” válik „Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ””- írja Pál a Galata levélben (Gal 3,13). Az átkozottságnak van egy olyan definíciója, hogy az az átkozott, akit sem az ég sem a föld nem fogad be. Jézus a kereszten pedig ég és föld között átkozottá, érinthetetlenné lett értünk! Micsoda váltás, amely már itt, a földön kuporgó, lábat mosó Krisztusban is felragyog nekünk!
Hát Ő van most a középpontban, és Ő lesz holnap is, Nagypénteken! Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése