"Szeresd ellenségedet!" Hogyan kérhet ilyet Jézus? - Mt 5,43-48 (Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2022.08.08.)

textus: Mt 5,43-48

“43 Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 44 Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, 45 hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. 46 Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? 47 És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? 48 Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Nagyon érdekes dolgok tudnak kisülni akkor, amikor egy gyerek két felnőttre van rábízva. A gyerekek, ha jól ismerik az adott felnőtteket, mint pl. a szüleiket, vagy éppen a óvó- vagy tanítónéniket, kitűnően ki tudják őket játszani. Vegyünk egy klasszikus esetet: 

- Játszhatok még egy kicsit? - kérdezi a gyerek.

- Nem. -  válaszolja az egyes számú felnőtt. - Még meg kell csinálnod a leckédet/össze kell pakolnod/stb.

Ekkor odamegy a gyerek a másik felnőtthöz.

- Játszhatok még egy kicsit?

A kettes számú felnőtt elgondolkodik.

- Végülis miért ne? Menjél csak!

A gyerek boldogan meg játszani, s mikor az egyes számú felnőtt (aki lehet szülő, vagy akár tanítónéni), észreveszi a dolgot, felháborodva kérdezi:

- Hát te mit csinálsz!? Nem arról volt szó, hogy tanulnod kell!

És rögtön jön a válasz

- De a “kettes számú” megengedte...

Nem azért csinálják ezt a gyerekek, mert gonoszak, hanem azért mert van egy elképzelésük, amit át akarnak vinni, illetve mindig reflexszerűen a könnyebb ellenállás felé mozdulnak el. Ha erre nem megy, akkor majd megy arra. 

Valami ilyesmi van a hívő emberrel is a “kétlakisága” miatt. Egyrészt ebben a világban élünk, ennek a világnak a része vagyunk, másrészt azonban van egy mennyei állampolgárságunk, hiszen Isten országának is része vagyunk. 

Azonban van egy (nem is egy, több!) nagyon nagy különbség a fenti példa a hívő ember léte között. Ugye, ha pl. szülőkről van szó, akkor ha gyakorlott az apa és az anya, egyeztetnek: “Játszani szeretnél? Mit mondott anyád/apád?” Másrészt a fenti példában - jóhiszeműen értelmezve - a kettes számú felnőtt valószínűleg információ hiányban szenvedett, és nem tudta, hogy a gyereknek ideje tanulnia. A mi esetünkben nincsen szó jóhiszeműségről. A világ (és itt világ alatt nem a Föld bolygót, vagy az univerzumot értjük, hanem az Isten nélküli részét a valóságnak), mint “kettes számú”, el akar választani bennünket az Isten szeretetétől. Nem azért “enged játszani”, mert nincsen tisztában a dolgokkal, hanem pont ellenkezőleg, azért mert tisztában van vele! 

És éppen ezért nincsen könnyű dolga a hívő embernek, mert - mint minden ember - a könnyebb ellenállás felé mozdulunk a legtöbbször, ugyanis ez tűnik természetesnek. Rendes étel helyett fagyi, tanulás helyett játszás, Krisztus követés helyett a világ törvényei!

Igen, mert Krisztus másképpen gondolja, és az őt követő ember(nek) másképpen (kellene) csinál(ni)a! Jézus ugyanis valami nagyon radikálisan mást hozott el a számunkra, valami nagyon más üzenetet, s ehhez kapcsolódóan valami nagyon más cselekvést. Ez a radikálisan más pedig, ha nem is összefoglalható, de nagyon jól leírható a mai igénkben található két szóval: “Szeressétek ellenségeiteket”. Na, ez egy olyan felszólítás, amely az egyház története során a lehető legtöbbször volt indokolatlan használatban! Mennyien akarták használni (és használták is) arra, hogy hamis békességet csiholjanak vele: “Ó, hát te keresztény vagy! Neked szeretned kell, még az ellenségeidet is!” Hányan akarták megúszni ezzel a felelősségre vonást, vagy letörni az ellenállást: “Te hívő ember vagy! Nem haragudhatsz! Tűrnöd kell!” És - sajnos e rossz PR miatt - mennyien voltak azok, akik pont e jézusi mondat miatt mondtak nemet a hitre: “Még hogy szeressem azt, aki bántott! Még mit nem!”

Ahhoz, hogy megértsük, Jézus mit érthetett ez alatt a két szó alatt, tisztáznunk kell valamit. Ez pedig az (amiről az előbb szóltunk), hogy Jézus nagyon másképpen gondolkodik, másmilyen cselekvésmódot ad elénk, mint amilyenek mi vagyunk. Tehát, ha azt várjuk, hogy a “szeressétek ellenségeiteket” felszólítása egy olyan értelmet fog most kapni, amely jól belesimul a hétköznapi gondolkodásba, akkor csalódni fogunk.

Nos, tegyük fel a kérdést: Amikor Jézus azt mondja, hogy “szeressétek ellenségeiteket”, vajon akkor arra gondol, hogy aki bánt bennünket, aki rosszat akar nekünk, aki tervez ellenünk valamit, azt öleljük a keblünkre, és kötődjünk hozzá érzelmileg úgy mint egy ismerőshöz, baráthoz, rokonhoz? Nem hiszem, hogy Jézus ilyet kérne! Nem hinném, hogy Jézus azt várná tőlünk, hogy úgy érezzünk az “ellenségeink” iránt, mint pl. barátaink iránt!

De akkor mégis mit jelenthet ez? A választ magában a jézusi magyarázatban leljük: “Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” Mit hallottunk/olvasunk ebben a részben? Azt, hogy ellenség szeretete munkálja az Istenhez való kapcsolódásunkat, “fiai” (és lányai) leszünk általa. Egy apa és a gyermeke közötti hasonlóság pedig két dolgon múlik: a genetikán és az utánzáson. Egyrészt azon, hogy mit hozunk tőle, “belül”, és mit tanulunk tőle “kívül”. Belül a hit, mint ajándék és motiváció (a gén, ha úgy tetszik), kívül pedig a cselekvés, ami ebből fakad. 

Általában azt szoktuk gondolni, hogy ha nincsen meg a kellő belső motiváció és úgy csinálunk valamit, hogy nincsen hozzá kedvünk, vagy nem is úgy gondoljuk, akkor képmutatóak vagyunk. És ez így is van, abban az esetben, ha az a célunk azzal a bizonyos cselekvéssel, hogy megtévesszünk másokat, előnyt, hasznot remélünk, esetlen meg akarunk úszni valamit. De itt nem erről van szó! Azt mondja Jézus: Isten “felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak”. Vajon ez azt jelentené, hogy Isten támogatja a gonosz cselekvést, a bűnt, az ő akaratának ellenállókat? Vagy azért ad esőt a gonoszoknak, mert neki tök mindegy? Nyilván nem. Hanem az, mert szeret. Ez nem azt jelenti, hogy támogatja a bűnt, hogy pártolja a gonoszságot, hanem két dolgot:

1. Egyrészt azt, hogy mindenkihez egyformán áll hozzá. 

2. Másrészt pedig, mindenkinek megadja az esélyt.

Tőlünk sem vár mást Jézus. Egyrészt azt, hogy mindenkihez egyformán álljunk hozzá, azaz lássuk meg az “ellenség” mögött is az embert. Ez nagyon nehéz tud lenni sok esetben, mégis ez a jézusi út. Másrészt pedig azzal, hogy ezt tesszük - tehát az isteni szeretetet gyakoroljuk - megadjuk az esélyt a “gonoszoknak”, hogy “jóvá” váljanak. Van egy olyan mondás, hogy “Jóvá verni még senkit sem lehetett.” És ez valóban így van. Jóvá tenni valakit, csak jóval lehet. Leginkább ezzel a krisztusi szeretettel. 

És persze tudom, sokkall egyszerűbb lenne támadni, és olyanná válni, mint a “ellenség”, mint a “gonoszok”. Ezt diktálja a világ. Viszont Jézus nem erre bíztat bennünket, hanem arra, hogy pontosan ennek ellenkezőjét tegyük. Ahogyan - ha vissza akarok térni a prédikáció eleji példához - a fagyi is jobb(nak), de mindenképpen finomabb(nak tűnik) a tökfőzeléknél. És valóban, jobban is esik! De nem ez az út! Ez nem lehet út! 

Beteg a világunk! És a gyógyulást csak ez a szeretet tudja csak elhozni. Nem a majomszeretet, de nem is az, amit “szigorú szeretet”-nek szoktak nevezni, mert egyik véglet sem az igaz! Hanem az a jézusi szeretet, amely meglátja a gonoszság és a bűn mögött is az embert, s esélyt ad neki a jobbulásra. Nem azért mert megérdemli, hanem mert belülről fakad, ezt indukálja bennem a hit, és ezt tanultam az Istentől, aki mindenkinek ad esőt! Ez a jézusi radikális szeretet az, amely gyógyír a világnak, ahol létezik igazság, létezik egyenlőség, létezik megérteni vágyás, és újrakezdés! Erre adjon erőt mindannyiunknak a Szentlélek! Ámen