Az Isten határai? - Zsolt 95,1-7 (Hatvanad vasárnap, 2023.02.12.)




textus: Zsolt 95,1-7

1 Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! 2 Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! 3 Mert nagy Isten az Úr, nagy király minden isten fölött. 4 Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. 5 Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta. 6 Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt! 7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk.


Meg tudja-e nekem mondani valaki azt, hogy mit jelent az a szó, hogy “kompetencia”? [...] A Bakos-féle Idegen Szavak és Kifejezések Szótára három fogalommal magyarázza a kompetenciát: illetékesség, jogosultság, szakértelem. De mit jelent ez praktikusan? Azt jelenti, hogy minden szakmának, munkának, személynek, illetve hivatalnak megvannak a határai. Pl. egy magyar rendőrnek Magyarországon van kompetenciája, azaz, mondjuk Ausztriában már nem kompetens. Miért? Mert a jogosultsága oda már nem terjed ki. Vagy… Ha elmegyünk az adóhatósághoz és TB ügyeket akarnánk intézni, akkor átküldenének bennünket mondjuk a Kormányablakba, hogy ott intézzük, mert ők az illetékesek, azaz a kompetensek. Vagy… Ha megkérnénk egy vízvezeték szerelőt, hogy javítsa meg a TV-t akkor nyugodtan mondhatja azt, hogy ez nem az ő dolga, tekintve, hogy nincsen meg a feladathoz a szakértelme. Nem kompetens. De nem csak a különböző szakmáknak, hanem minden embernek az élet minden területén mérlegre kell tennie a kompetenciáját. Mi az, amit megtehetek? Mi az, amit meg tudok tenni? Mi az én dolgom? Mert lehet, hogy meg tudnám tenni, vagy ki tudnám mondani, de nem az én dolgom. Mihez értek? Mihez van közöm és mihez nem? Ha ezeket a kérdéseket valamilyen formában feltesszük, akkor ott bizony a kompetencia területén járunk.

A Biblia történeteinek idejében a legtöbb istenség, akit az emberek tiszteltek, territoriális isten volt. Szinte minden kultúrában megvolt a termékenységnek az istene, akinek azonban semmi köze nem volt mondjuk az építkezésekhez. Ott voltak a vizek istenei, akiknek már nem volt illetékessége a szárazföldön. De minden mesterségnek, munkafolyamatnak, az élet minden területének megvolt az istene. Az ókori emberek mondhattak ilyet, hogy “én megteszem amit kérsz, te megadod azt, amit kérek, de ez vagy az már nem a te dolgod”. Ha úgy tetszik, akkor az ókori isteneknek megvoltak a kompetencia határai. Most anélkül, hogy követ vetnék sokezer évvel ezelőtti társadalmakra, de azért elképesztő, hogy milyen emberiek voltak ezek istenképek… Napjainkban ezt nyugodtan lehet vizsgálni tudományosan, akár történeti, akkár vallástudományi szempontból, vagy simán csak lehet rajtuk mosolyogni, hogy “igen, aranyosak voltak akkor, de ma már bezzeg…!”. 

De azért, annyira ne mosolyogjunk. Mert bár a mi számunkra adott az egyetlen igaz Isten, hiszen kinyilatkoztatta magát, legfőképpen Jézus Krisztus által, de mi, mint emberek nem nagyon változtunk az évezredek alatt. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az Úrra is úgy gondoljunk, mint egy régi territoriális Istenre. “Igen, az Istené az imádság, de a munkámba ne szóljon bele!”; “Igen, az Istené a vasárnap, de hétfőtől szombatig hagyjon békén!”; “Igen, az nagyon tetszik, amit Jézus mondott, de a Tízparancsolattal hagyjanak békén!”; “Ó, minden szuper, ezt el tudom fogadni az Istentől, de AZT biztosan nem!” 

Ezzel szemben a mai igénk egészen egyértelműen kijelenti, hogy az Istennek nincsenek kompetenciahatárai, nincsen sem az “illetékességének”, sem a “jogosultságának”, sem pedig a “szakértelmének” határa, korlátja. “Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta.” Minden az Isten kezében van. És “minden” alatt nem csak “minden vagy mindenki más”-t értek, hanem mindannyiunkat szőröstül-bőröstül. 

A mai szakaszunk ezt a fajta egész világra, s benne minden emberre (ránk is) kiterjedő isteni hatalmat az egyik legnépszerűbb, Isten és ember viszonyát jellemző, tévedés lebontásával szemlélteti. Ez a tévedés pedig nem más, mint hogy az Isten illetékessége a lélekre terjed ki, te a testre nem. Ugyanis a test és lélek bármilyen jellegű szembeállítása, vagy elválasztása nem keresztényi tanítás. A mai zsoltár tele van a testünkre - főleg mozgásra - utaló kifejezésekkel. “Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” Döbbenetesen mozgalmas csak ez az egy mondat! És ezzel együtt, gyönyörűen megmutatja, hogy az Istenhez való kapcsolódásnak, hovatovább az istentiszteletnek, eszköze és csatornája, nem csupán a lélek, de a test is! És nem csak kicsit, hanem ugyanúgy. Mert, ha az Istenhez tartozónak mondjuk magunkat és Krisztus követőjének, akkor bizony ez az állapot az élet minden területére ki kell, hogy terjedjen, nem csupán teoretikusan, elméletben, szavakban, vagy éppen bizonyos időpontokban, hanem mindig, mindenhol, és minden részemre kiterjedően. 

És ez bizony egy jó hír! Azért hangsúlyozom ezt, mert sokak számára akár még riasztó is lehet az, hogy van valaki, akinek ekkora a hatalma, és azt gyakorolni is tudja, sőt el is várja a követőitől, hogy ily módon alávessék neki magukat. Ez azért van - mármint ez az érzés - mert csakúgy mint az ókorban, nagyon emberien gondolkodunk az Istenről. Sok esetben el sem tudjuk képzelni azt, hogy valaki jó legyen, vagy csak jót tegyen, ha ekkora hatalma van. És bizony ezen nincsen mit csodálkozni, hiszen az a nagyon is gyakorlatias tapasztalatunk, hogy minél nagyobb a hatalom, általában annál nagyon az önkény! (Pontosan ezért az eddig kitalált legjobb társadalmi berendezkedés a demokrácia, mert abban legalább az elméleti lehetősége megvan a hatalom leváltásának.) De az, hogy az Istennek ilyen nagy hatalma van, az egy jó hír! Miért? Mert ő nem ember! Nem úgy viselkedik, nem úgy kormányoz, nem úgy cselekszik. “Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim”(Ézs 55,8)  - mondja az Úr Ézsaiás próféta könyvében. 

De ne csak arról beszéljünk, hogy milyen NEM az Isten, hanem arról is, hogy milyen VALÓJÁBAN! A mai zsoltárunk ebbe is betekintést enged! “Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! [...] Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” Mindenek előtt, ő a mi alkotónk! Ő az, aki teremtett minket, nem csak egykor egyszer a világot (akárhogyan is tette), hanem bennünket is. Azért létezünk, mert ő ezt akarta. Ráadásul, nem is hagyott el bennünket, nem maradtunk magunkra az ő általa teremtett világban, hanem ő kísér minket! Az Úr ”kőszikla”, amelyre lehet építeni, akár egy egész életet, amely biztonságot tud adni az élet legnagyobb viharaiban is, s reménységet a legnagyobb sötétségben is. És ő “szabadító” is, aki nem terhet akar rakni ránk, hanem éppen ellenkezőleg, terhet akar elvenni tőlünk! S ezt nem másban, mint Jézus Krisztus személyében mutatta meg leginkább! Isten Fia pontosan azért lett emberré, hogy ezt a alkotó, kőszikla, de leginkább szabadító Isten megmutassa nekünk, azáltal, hogy a legnagyobb terhet leveszi rólunk: a bűnt, és annak legszörnyűbb következményét, a halált! Ő azért halt meg a kereszten, hogy nekünk ne kelljen örök életre cipelni a terhet, hanem pont ellenkezőleg, a végső szabadulást tapasztalhassuk meg Jézus Krisztus által, ha hittel kapaszkodunk belé, megragadva ezt az egyetlen, de örök életre szóló lehetőséget! 

Ehhez adjon fogadókészséget és hitet a Szentlélek! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Jó, de mit jelent? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2016.08.22.)