Szerepeim aprópénze - Ézs 43,10-15 (Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2023.07.09.)



textus: Ézs 43,10-15

Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! 11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. 12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok. 13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. 15 Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok.



A kommunikációt két személy között, nagyban befolyásolja, hogy az adott két személy milyen viszonyban, nexusban van egymással. A köszönés, a hangnem, a szóhasználat, a viselkedés, a stílus, és kommunikáción túli kismillió más kapcsolódás függ ettől. Pl. másképpen beszélünk és viselkedünk a szüleinkkel, a barátainkkal, az eladóval a boltban, a rendőrrel a forgalomban, a tanárral az iskolában, a postással, az orvossal, a munkatárssal, a főnökkel, a gyerekkel, stb. És ezek a kapcsolódások különböző szerepekkel járnak. Nem kell félnünk a “szerep” szótól. Ez nem képmutatást jelent, hanem azt, hogy pl. a bolti eladóval szemben vásárló vagyok, a gyermekemmel való viszonyban meg apa. Ez azt hiszem érthető.

Keresztény emberként érdemes azt megvizsgálnunk, hogy vajon az Istennel kapcsolatban hogy van ez a kérdés! Milyen a nexus? Hogyan vagyunk mi egymással? És… Milyen szerepeink vannak az Istennel való kapcsolatunkban? Ézsaiás próféta könyvében sok-sok csodálatos szakasz van, amelyek az Istenről szólnak, az ő és népe kapcsolatáról, viszonyokról, szerepekről. A mai igénk is ezek közé tartozik. 

Három téma kerül elénk ma ennek kapcsán: 1. Mi az alapja az Istennel való kapcsolatunknak? 2. Milyen lépései vannak az Istennel való kapcsolatnak? 3. Milyen szerepeim lehetnek az Istennel való kapcsolatban?

Általában nagyon szokott zavarni, amikor valakinek (nem feltétlenül nekem) nem adják meg a tiszteletet. Ez nem mondjuk kényszerű magázódást jelent, vagy hajbókolást, vagy más “mesterséges” külsőséget, hanem őszinte helyén kezelést. Ézsaiás próféta írása felhívja a figyelmünket arra, hogy ne essünk ebbe a hibába: “Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. [...] Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok.” Kétség nélkül úgy van előttünk az Atyaisten, mint aki Úr, aki Uralkodik, aki az egész mindenség királya. Így, amikor elé lépünk, akkor mindig vegyük ezt figyelembe, hogy milyen hatalmas dolog az, hogy a mindenható Isten színe előtt járhatunk. Ez az alapja, a kiindulópontja mindennek.

Majd - Ézsaiás prófétán keresztül - maga az Úr mondja el, hogy járhatunk ővele. “hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok.Első lépésként meg kell ismerni őt. Miért ez a kezdő lépés? Azért, amiről eddig is beszéltünk: az Isten személy! Ahhoz, hogy egy személyhez valóban kapcsolódni tudjunk, meg kell ismerni. A második lépés a hit. Megismertem az Istent, “tudom”, hogy ki ő, s az általa ébresztett hit tudatossá válik bennem, s kettőnk viszonyának keretévé. Hit, azaz nem csupán tudom, nem csupán elfogadom őt, hanem hiszek benne, mert ő Isten, mégpedig olyan Isten, aki Úr, aki uralkodik, aki a Mindenható. A harmadik lépés pedig a mind mélyebb megértés. Ha megismertem az Istent, hiszek már benne, akkor ez a hit fog engem vezetni abban, hogy megértsem az Istent, az ő akaratát, belehelyezkedhessem a tervébe, s egyre inkább formálódhassam azzá, akivé lennem kell az Úr színe előtt. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy van olyan állapot, amiben teljesen megismertem az Istent, tökéletesen hiszek benne, és mindent meg is értettem 100%-ban! Nyilván nem. Megismerés, hit, megértés - ez egy folyamatos út, az Úr útja.

Eddig beszéltünk arról, hogy az Istennel való viszonyunk alapja, az, hogy ő Isten, a Mindenható Isten. Utána pedig arról, hogy az ő útján járva alapvetően három lépést kell megtennünk, amit Ézsaiás próféta így ad ma elénk: megismerés, hit, megértés.

És most már csak egy kérdés van hátra, mégpedig az, hogy ezen az úton milyen szerepeink vannak. Emlékezzünk csak vissza. A bolti eladóval szemben vásárló vagyok, a gyermekem kapcsán pedig apa. Vajon az Istennel való kapcsolatban milyen szerepeim vannak?

Az Úr nagyon egyértelmű ezzel kapcsolatban is. “Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam” S bár mi most a végén beszélünk erről, de valójában ez a kezdősora a mai szakaszunknak. Tanú, szolga, kiválasztott. Beszéljünk erről most fordított sorrendben. Kiválasztott, szolga és tanú. 

“Kiválasztott” - mondja az Úr. A kiválasztott  - többek között azt jelenti, hogy mindenek előtt, szabad vagyok az Istennél. Erről hosszan ír a szakaszunk, érdemes otthon újra elolvasni. 

Miután kiválasztott bennünket az Isten a szolgái leszünk. Lehet hogy van, aki megrökönyödik ezen. Az előbb még szabadságról beszéltünk, nem egészen egy perccel ezelőtt, akkor most hogyan lehet szó a szolgaságról? A kérdés jogos. Emlékezünk arra, mit az elején mondtunk, mindennek az alapja, hogy az Isten Isten. Így, amikor ő Úr, én pedig szolga vagyok, akkor azt nem úgy kell érteni, mint ha egy embernek lennék a szolgája. Egy (vagy több) embernek való szolgálat: kötöttség; deha az Isten az Uram, akkor szabad vagyok, hiszen a világ alkotójához, teremtőjéhez, Jézus Krisztusban megváltójához, kötöm magamat, aki felszabadít engem arra, hogy az ő szolgálatában igazán ön- és krisztusazonos lehessek! Bárki máshoz is kötöm magamat (mert valakihez, valamihez, mindig kell), az sokkal kevesebb szabadsággal jár.

És a harmadik és egyben utolsó szerepünk: a tanú. Azt a feladatot kaptuk, hogy ezt az utat, az Istennel való kapcsolat jó hírét ne tartsuk meg magunknak. Legyünk ennek a jó hírnek ne csak “fogyasztói”, de továbbadói is.

Azt szokták mondani - nem túl helyesen - hogy pünkösdtől adventig tart az egyházi évben az “ünneptelen félév”. Mert az első félévben van a karácsony, a vízkereszt, a böjt, a húsvét… utána meg csak a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok sora. Pedig ezeknek a vasárnapoknak is elhagyhatatlan szerepük van: aprópénzre, a hétköznapok gyakorlatává váltani mindazt, amit megtudtunk az Istenről az első félévben. Ennek iskolapéldája volt a mai igénk: Kiválasztott, szolga és tanú. Ezek azok a szerepek, amelyekben járhatom a megismerés, a hit és a megértés útját. Adja Isten, hogy tényleg aprópénz, tényleg a hétköznapok valósága lehessen mindaz, amit az ige Ézsaiás prófétán keresztül ma megosztott velünk. Ámen.

Megjegyzések

  1. Zseniális! Ilyen összefüggésekben ezekre a dolgokra nem is gondoltam még eddig... :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Jó, de mit jelent? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2016.08.22.)