Mivel ír az Isten? - 2Kor 3,3-4

textus: 2Kor 3,3-4

“Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira. Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt.”

Különleges viszonyom van az írással. Egyrészt nagyon sokat írok mindenféle dolgokat, másrészt viszont egyre kevesebbet is írok, a szónak szoros értelmében, azaz valamiféle matériára, kézzel. Talán azért is izgalmas dolog ez, mert a magyar nyelvben, legalábbis a köznyelvben, nincs megkülönböztetve az írásnak több fajtája. Persze van olyan szavunk, hogy “gépelni”, de mégis azt mondjuk: “írtam egy üzenetet”, “megírtam az emailt”, “megírtam ezt a prédikációt”. Egy szó mint száz, valójában - és azt hiszem nem csak én - egyre kevesebbet írok a szónak szoros (kézi) értelmében. Erre akkor jöttem rá, amikor jó pár évvel teológus diplomám után újra iskolapadba ültem. Elkezdtem jegyzetelni az egyik előadáson, és kb. 2 perc múlva begörcsölt a kezem! “Azta, nekem ilyen izmaim is vannak?!” 

Bár már régóta nem írok kézzel sokat, de mégis egy szokás, vagy inkább érzés megmaradt: ez pedig a tollak szeretete. Nem a drága vagy extra tollak (nem a nominális érték számít), de mégis valamilyen kötődés íróalkalmatosságokhoz. Pl. anyakönyvet csak Signettaval írok, mert az a jó toll hozzá. Vagy pl. prédikáció vázlat írásához Pax tollat használok, mert az a jó toll hozzá, stb. Valami átjöhetett ebből infóból a gyülekezetbe is, mert amikor eljöttem Ajkáról, akkor egyik gyülekezetből egy tollat kaptam búcsúajándékba. Mondjuk ezen sokat segített, hogy az egyik gyülekezeti tag papírbolti eladó volt…

Szóval itt van ez a toll, elhoztam nektek. Semmi extra, egy sima, de kitűnő Parker toll. Fémszínű, letisztult, szinte skandináv eleganciával rendelkezik. Ez az a tollam, amelyet magamnál hordok a tolltartómban. S bár egyre kevesebbet teszem, de akkor is fontos, hogy mivel írok. És bizony nem csak a toll, de betét is fontos, pl. a tinta színe is. A kedvencem az indigókék. 

No, de valójában nem az a lényeg, hogy megtudjátok, hogy én hogyan és miként szeretek írni, milyen a viszonyom, az íráshoz, vagy a különböző írószerszámokhoz. Hanem a lényeg Isten igéje, s az előbbi önvallomás szerű monológom is csak arra volt jó, hogy elvigyen engem, s reményeim szerint titeket is, a mai igénk, általam felfedezett, s ma idehozott üzenetéhez: Mit és mivel ír az Isten? Vajon ő mennyire ragaszkodik ehhez vagy ahhoz a módszerhez, illetve, mi hogyan vagyunk benne ebben az egészben?

Az, hogy maga az írás folyamata sok esetben komoly szerepet a Bibliában, az azt hiszem evidencia, már csak azért is, mert maga a Biblia is egy írás… De bizony nem csak papirusz, pergamen, tekercs és más fizikai, materiális eszközök használatosak az íráshoz, hanem bizony lelki, spirituális folyamatok is sokszor az írás folyamatával van leírva(!) számunkra. Ilyen kifejezés például a “vasvessző”, amivel Jób történetében (Jób 19,23-24) a szenvedés, vagy Jeremiásnál (Jer 17,1-2) a bűnök kerülnek leírásra, vagy kellene, hogy leírva legyenek, de persze spirituális értelemben. Vasvessző. Milyen súlyos ez a kifejezés: írószerszámnak durva, képnek pedig meglehetősen erős. Van ilyen is.

Azonban a mai igénkben valami egészen mással találkozunk. “Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” A legtöbb ezen igével foglalkozó prédikáció és kommentár a “kőtábla-hústábla” párhuzamra teszi a hangsúlyt, teljes joggal. A törvény, melyet Mózes és a nép kőtáblákon kapott, illetve az evangélium, mely a szívek hústábláira van írva. De engem most nem a írandó felület szólított meg ma ebben az igében, hanem az írószerszám: “ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva”. Mire ír az Isten? Szívünkre. Oké. De mivel ír az Isten? Az ő Lelkével. Miért? Mert az a jó toll és tinta hozzá. Nem más, hanem az ő Lelke. 

Mit jelent ez ma nekünk? Úgy jó, s ebben evangélikus liturgiánk segít bennünket, ha egy “klasszikus” istentiszteleten, azaz tágabban értelmezve; az Isten színe előtt, háromféle “hozott anyag”, ige van: ószövetségi, evangéliumi és levélbeli, vagy görögösen, epistolai. Ennek, én úgy gondolom, a liturgikai szempontokon túl, oka az, hogy egyfajta univerzális ívet húzzon e három a hívő élet számára is. Ha tetszik spirituális írószerszámhoz, spirituális (hovatovább allegorikus) tartalom. Ószövetség - ahonnan jövök; evangélium - azaz ki által vagyok én az, aki; s végül epistola: mivé válok, hova tartozom. “ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva” Nos, tippeljünk, hogy amikor Pál azt írja, hogy ti hívők “levelek” vagytok, akkor milyen szót használ! Epistola. 

Kedves Testvérek! Az ige ma arra hív bennünket, hogy Isten Szentlelke által írt epistola legyünk! Isten tiszteletére, az Isten színe elé való hívő életre hív, melyet maga az Úr ír fel Szentlelkével! Tudnom kell, hogy honnan jövök, mi az én terhem, vagy örökségem! Hinnem kell, hogy az, hogy ma itt vagyok, az vagyok, aki, s ebben a formában megváltott és kedves Istennek, az az evangélium, a Krisztus műve! S, ha ez megvan, akkor készen állok rá, hogy napról napra odaszánva az életemet a Szentlélek által írt epistola legyen az életem! Igazi epistolává válni, ez a hívő élet nagy feladata! Ámen