Ne szaporítsd a zajt! - Jn 8,26

 

textus: Jn 8,26

“Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.”

Hatalmas a zaj manapság. Egyrészt ténylegesen, decibel szinten. Amikor reggel viszem ki Zoét a buszmegállóba, szabályosan üvöltöznünk kell egymással, ha beszélgetni akarunk, mert különben nem halljuk meg egymást a reggeli forgalomban, tömegben. 

Másrészt információs szempontból is hatalmas zajban élünk. Folyamatosan mindig ér bennünket valamilyen inger. Egyrészt vizuálisan, másrészt hangban is, digitálisan és analóg egyaránt. Megmaradtak a régi ingerek, mint pl. a kirakat, a cégér, a KRESZ tábla, de ott vannak az óriásplakátok, a ledfalak, a vetített reklámok, és persze digitálisan meg minden is, ha elővesszük a telefont, vagy bekapcsoljuk a gépet. Számomra ebben az egészben az a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire “normális” és “természetes” ez már nekünk. Minél fiatalabbak vagyunk, vagytok, annál inkább.

És ez nem csak a passzív oldalon baj - mert ennyi és ilyen inger ér bennünket - hanem az aktív oldalon is. Ugyanis a környezet rányomja a bélyegét, és alakítja a viselkedésünket. Nem csak passzívan elviseljük (vagy sokszor lubickolunk benne…), hanem bizony mi is felülünk erre a vonatra. Gondoljatok csak bele, hogy mennyivel többet “mondunk” ma. Előkapom a telefont, felhívom, írok rá, kiposztolom, hogy mi van bennem. Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de drasztikusan csökken a falfirkák száma. Régen, ha valaki nagyon meg akarta mondani, hogy mi van, és volt hajlama, meg bátorsága, akkor felfirkálta egy falra. Kedvenc zenekar, nincsen semmi értelme az életnek, minden rossz, ez meg ez a politikai oldal menjen oda, ahova gondolom, Jézus szeret - teljesen mindegy, szinte az össztársadalom látletetét olvashattuk házfalakon. Manapság alig. Miért? Mert a közösségi média mindenkinek lehetőséget ad, hogy annyit és akkor írjon, amit és amennyit akar, szinte minden retorzió nélkül. 

És ebben a zajban, egy süketszoba drasztikusságával hat egy olyan szelíd és alázatos mondat, amelyet az alapigében hallottunk: “Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.” “Olyan sok mondanivaló lenne, olyan sokat tudnék mondani, és nem csak úgy általában, hanem veletek kapcsolatban is, de nem. Mert csak a lényeget, amit az Atyától hozok, azt mondom!” Vagy ahogyan a Mária és Márta történetben megfogalmazta Jézus: “kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle” (Lk 10,42)

Hívő emberként (is) két felelősségünk van. Az egyik, hogy védjem magam a zajtól, mert a kontrollálatlan és kritikátlan információs vizuál és beszédzaj pusztít, engem és mindenki mást is. Másrészt azonban az is felelősségem, hogy ne szaporítsam a zajt! Üdítően hat, ha valaki a folyamatos kényszerközlés társadalmában megválogatja a szavait, mind minőségi, mind pedig mennyiségi szempontból. 

De miért mondtam azt, hogy mint HÍVŐ embernek van ez a két felelősségünk? Azért mert bár szerintem ez amúgy minden emberre igaz, de ránk hatványozottan igaz kell, hogy legyen. Ugyanis mit mond Jézus? “Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.” Egyrészt akiről Jézus beszél, s akiről nekünk is kell, az Atyáról - úgy beszél róla, mint aki “igaz”. És ez az “igaz” nem egy erkölcsi “igaz”, hogy neki van igaza, nem hazudik és nem hamis dolgokat mond (bár ebből a szempontból is igaz). Itt az eredeti szövegben az ἀληθής (aléthész) szó szerepel, ami ugyan igazságot jelent, de abban az értelemben, hogy “valóságos”, “valódi” és nem mű. Tehát Jézus az Atyáról, mint valóságos személyről beszél, és nekünk is így kell beszélni róla. Nem kamuzni, nem okoskodni, hanem úgy beszélni az Istenről, mint akivel kapcsolatban vagyunk, és mint akivel jó lenne, ha mindenki más is kapcsolatban lenne. A hatalmas zajban, ahol annyi mű dolog és féligazság ömlik ránk, mi a valóságos, az élő igaz Istenről beszélünk!

És a második pedig az, hogy ez az élő Isten nem csupán van, létezik és személy, hanem üzenete is van! Elsősorban az, hogy ő velünk van, másodsorban pedig az egész világ számára szóló üzenete van: az evangélium. 

Manapság divat azt mondani, hogy nem beszéljen egy szituációról, élethelyzetről, sorsról az, aki nincsen benne. Ez persze így csak féligazság, de ha már main stream, akkor mint eszközt használjuk fel, ragadjuk meg: az Isten úgy beszél hozzánk emberekhez, hozzád, hogy Ő emberré lett! nem kamuzik, és nem csak “intellektuálisan” tudja, hogy mi kell az embernek, hanem tapasztalta is! 

Mire hív bennünket ma az ige? Arra hív, hogy gyakoroljunk aszkézist a beszéd és az információátadás szintjén. Olyan sok minden van a világban, és olyannyira kevés az, amire valóban szükség van! És bátorít, bátor fellépésre is hív, hogy az egy szükséges dolgot, amit az Atya Krisztus által ránk bízott, hirdessük! Hatalmas a szükség minden szinten! És ez a mi küldetésünk. Ámen