Jézus elvitelre - Lk 19,42-48

textus: Lk 19,42-48

“41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.

45 Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46 ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.

47 Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, 48 de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.”

Milyen drámai Lukács evangéliumának 19. fejezete! Indul a Zákeus történettel (ami nem szerepel még a mai textusban), amelyben a megszálló hatalmat kiszolgáló, nagyhatalmú, de alacsony termetű ember, fára mászik, mint egy kisgyerek, hogy lássa Jézust. Amikor pedig találkozik vele, akkor megváltozik az élete és helyrekerül minden. 

Aztán a virágvasárnapi esemény jön, Jézus bevonul Jeruzsálembe, a szent városba (még ez sincs benne a mai igénkben), ahol a templom van, a Sion hegye, az Isten jelenléte, a vallás központja. Tömeg várja őt, éljeneznek neki, sztárolják. Épp csak a vörös szőnyeg hiányzik… Majd Jézus - nagy valószínűséggel - elhagyja a várost valami miatt, talán kint volt a szállása, hiszen ezt írja az igénk kezdő sora: “Amikor közelebb ért, és meglátta a várost” Itt kapcsolódunk be, két nagyon pozitív esemény, egy ember megtérése és a bevonulás után. 

És itt indul a fejezet drámaisága is, hiszen kontrasztban a két fenti, a textusban még nem szereplő, örömteli esemény után, ezt olvassuk: “Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. [...]  és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” Én úgy képzelem a körülményeket, hogy este van, talán naplemente, Jézus ül egy sziklán, valamelyik város körüli hegyoldalban, nézi a várost és sír. De miért? Hiszen csupa örömteli dolog történt az elmúlt időszakban? Azért sír, mert előre látja a város pusztulását. A mai napon - Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapon - emlékezünk Jeruzsálem városának Kr.u. 70-ben megtörtént pusztulására, amelyet Jézus itt, ezen a ponton prófétált meg. 

Már ez is egészen döbbenetes önmagában, de ami számunkra talán még ennél is fontosabb, az oka Jeruzsálem pusztulásának? “kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” A pusztulás oka, hogy a város nem ismerte fel Jézust, pontosabban, hogy Jézus a Krisztus. (És persze, itt város alatt nem az épületeket vagy az utcákat kell érteni, hanem nyilvánvalóan az embereket.) De hát - kiálthatnánk fel - most sztárolták végig Jézust Jeruzsálem utcáin! Itt van a fejezetben a bevonulás története! Igen, tényleg benne van. De vajon tényleg felismerték Jézust? Minden bizonnyal voltak, akik igen, de még többen nem. Hiszen - kis költői túlzással - a virágvasárnapi tömeg, öt nappal később, nagypénteken, már azt kiabálja, hogy “Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Meg ott vannak a vallási vezetők, akik pedig égtek a féltékenységtől és a hatalomféltéstől, és alig várták, hogy valahogy el tehessék láb alól Jézust. Nem ismerték fel.

Azonban Jézus nem marad a városon kívül, nem süpped bele a siratásba, hanem visszamegy a városba, és lezajlik az egyik legismertebb jézusi cselekmény, a templom megtisztítása, azaz, amikor elkergeti az árusokat a templomból. De azért most senki ne buzduljon neki, és ne induljon el a templom hátsó részébe felszámolni az iratterjesztést, vagy az adományos asztalokat… A templomi árusokkal ugyanis nem az volt baj, hogy árultak, hanem az, hogy a fókusz rossz irányba terelődött. Hiszen nem az áldozat  lényeg (amelyhez árulták az áldozati állatokat), hanem a kapcsolat, amely az áldozat által létrejött ember és Isten között. És, nem mellesleg, Jézus ezzel a szimbolikus tettével a nagypénteki események (saját megkorbácsoltatását, és áldozatként való halálát) is megprófétálta. De most nem ez a témánk.

Hanem, térjünk vissza ahhoz, amit az elején mondtam, hogy milyen drámai a fejezet. Ugyanis ma, számunkra két fontos üzenete van ennek az egésznek. Az első a fejezet felépítésében rejlik. Mi az íve a történéseknek? Zákeus, ez az idegen, kollaboráns megtér és megjavul. Utána (mekkora a kontraszt!) jön Jézus a szent városba, Jeruzsálembe (bevonulás), majd amikor az övéi nem ismerik fel, megrendül elölött (siratás), de aztán újra visszamegy a városba és gyógyít (templomtisztítás), amelyben már előre vetíti saját nagypénteki, nem csak Jeruzsálemet, de az egész világot gyógyító szerepét is. 

Mit üzen ez ma nekünk? Azt üzeni, hogy Jézus cselekszik. Ha azt látja, hogy baj van, akkor nem csupán konstatálja, nem csupán diagnosztizál, hanem tesz, tisztít, gyógyít! Nem hagyja magára azt, aki hozzá tartozik! 

Ez eddig rendben is van, azonban maradt egy pont, ami még mindig problematikus. Ez pedig a “kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” Mit jelent az, hogy nem felismerni Jézust? Mi ez a jézusi gyógyulás feltételének látszó kijelentés?

Ki az, aki már járt Ráckevén? Nos, én gyerekkoromban nagyon sokat voltam ott, mert a nagyszüleimnek ott volt háza a dunaparton. Most több, mint két évtized után (sőt talán már három is…) tértem vissza. Nagyon szép hely, sokat fejlődött. Ahogyan sétáltam a belvárosban, természetesen megnéztem a templomokat is, mind a hármat. A reformátust, a szerb ortodox templomot, és végül a katolikus templomot is. És mint minden katolikus templom előtt, itt is volt kőfeszület. Pontosabban, volt…

Ugyanis a kőfeszület, egy kőkeresztre redukálódott, ugyanis hiányzott róla a corpus, a megfeszített Krisztus. Egy A4-es papíron pedig a következő üzenet állt Jézus hűlt helyén, csupa nagybetűvel: “ELVITELRE KERÜLT FELÚJÍTÁS MIATT” és alatta a “szignó”: “Köszönettel: Plébánia” 

Nos, az nyilvánvaló, hogy Jézust, mint képzőművészeti alkotást vitték el felújítani. És mégis, bár először nevettem ezen az egészen, de aztán valahogyan átfutott rajtam, hogy mennyi, de mennyi rétege van ennek a nagyon furcsa szituációnak. Ugyanis, ha elvonatkoztatunk a feszülettől, mint képzőművészeti alkotástól, és lelki szempontból kezdjük el vizsgálni a helyzetet, akkor pontosan azzal találkozunk, amitől a mai igénk meg akar óvni. 

Örömhír ugyanis az, hogy Jézus foglalkozik velünk, és hogy ő gyógyítani akar (ahogyan ezt már az igéből megtudtuk). Persze sokszor nem úgy, nem akkor, vagy nem olyan módon történik, ahogyan mi azt szeretnénk vagy ahogyan kellemes lenne a számunkra, de valójában így szolgálja a javunkat, üdvösségünket… Azonban ez csak akkor tud megvalósulni, ha ott van Krisztus az életünkben! Mert, ha mégsem akkor “kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” Mit jelent ez ma? Mert ott és akkor Jeruzsálem jövőbeni pusztulását jelentette. De számunkra, ennek a ténynek, és ennek a szakasznak (csakúgy mint a ráckevei feszületnek), nem csupán fizikai, anyaghoz és épülethez kötött jelentősége van, hanem elsősorban lelki, spirituális.

Mégpedig az, hogy nem lehet elvinni Jézus! Nem lehet őt kivenni az “egyenletből”. Mert valójában a “nem ismerted fel meglátogatásod idejét” nem arról szól, hogy valaki lemaradhat Jézusról! Nem arról szól, hogy vannak olyanok, akik valamilyen szerencsétlen véletlen folytán nem vették észre őt az életükben, mert éppen pont akkor másfelé néztek… Nem! Ez arról szól, hogy Jézus ott van, de nem akarjuk elfogadni, vagy nem vagyunk hajlandóak szembenézni a ténnyel, hogy kicsoda is ő, vagy pedig önös érdekből ellenállunk neki, ahogyan azt a főpapok is tették, akik amúgy teljes mértékben tisztában voltak azzal, hogy Jézus Istentől jött (Jn 3,2).

És az ilyetén való elszalasztás ma is létező helyzet, nem kerül el, kísért bennünket. “Nem lehetne ezen egy kicsit Jézuson változtatni? Esetleg elvinni egy időre? Nem kiiktatni, ahogyan a főpapok akarták, csak egy kicsit… mondjuk felújítani? Tudod, lazábbá, trendibbé, fogyaszthatóbbá tenni. Ez marketing szempontból sem lenne utolsó.” Nem. Egyrészt, mert nem a jézusi radikalitástól kell félni, mert az mindig a javunkat, gyógyulásunkat szolgálja. Amitől félni kell, az az, ha nincsen itt Jézus! Mert az egyházban “bármit” meg lehet tenni, van visszaút, hiszen ott van Jézus megváltó, bűnbocsánatot és szabadulást hozó munkája. De ha Ő nincs, ha Ő nincs a maga teljességében, akkor valójában semmi sincs! Ahogyan nagymamám mondta mindig: “Kisfiam, ha kenyér van, akkor minden van, ha kenyér nincs, akkor semmi sincs.” Ha az egyházban Jézus van, akkor minden van, minden megoldható és javítható, újjáteremthető, de ha Jézus nincsen, akkor semmi sincsen! 

De hadd hozzak egy jó hírt, evangéliumot a végére. Bármi is legyen, Jézus küzd velünk és értünk! Ő nem hagy magunkra. Megmutatja magát, és legyünk nyugodtak, felismerhetjük, befogadhatjuk őt! Tevékenyen részt vesz az életünkben, gyógyít és jó útra vezet! Nincs más dolgunk, mint ahogyan a mai igében olvastuk a népről: “odaadó figyelemmel” hallgassuk őt! Találkozzunk hát vele, igében, imában, úrvacsorában. Ámen