Kire szavaz Jézus? (prédikáció; Somlószőlős-Karakószörcsök-Rigács; Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap; 2014.10.12.)

textus: Mk 9,33-37

„³³Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok útközben?” ³⁴Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb? ³⁵Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” ³⁶És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: ³⁷„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.””

Amikor kiderült, hogy gyermekünk lesz, akkor nagyon megörültünk. Intenzíven és lelkiismeretesen készültünk Zoé érkezésére. Beszereztük a dolgokat szépen lassan, ahogyan az időnk lehetőségünk és pénztárcánk engedte. Kiságy, babruhák, pelenka ilyesmi. Másrészt készültünk lélekben is, hiszen az mindig nagy dolog hogyha a család bővül. Ez mindig egy új helyzetet eredményez, ami örömteli, de meg kell küzdeni vele és meg kell harcolni a maga harcait. Viszont nem csak lelkiekben és tárgyi-szükséges dolgok területén volt felkészülni valónk, hanem tudásban is. Első gyermekünk úgyhogy nem mondanám, túlzottan tapasztaltak voltunk. Persze mindkettőnknek, nekem is és Ritának is, van sokkal fiatalabb testvére, így valami fogalmunk csak volt a dolgokról, de közel sem elegendő. De mivel nem Zoé az első gyerek a világtörténelemben, sőt, még mi is voltunk babák valamikor, úgyhogy volt kihez fordulni. Kérdeztük a szüleinket, főleg az anyákat, hogy mit hogyan kell csinálni. Ezen felül manapság már rengeteg információ elérhető könyvekben és az interneten is. Ezeket is bújtuk nagy szorgalommal. Nem, ez így nem igaz! Főleg Rita bújta nagy szorgalommal. És még ezen felül is ott voltak az orvosok, tanácsadók, védőnők, akiktől meg lehetett kérdezni, amit csak kellett.

Először még jónak gondoltam a ezt a „bőség zavarát”, de egy idő után már inkább csak rontott a helyzeten és még bizonytalanná tett minket fontos kérdésekben. Mert az anyám ezt mondta, az orvos azt mondta, a védőnő amazt mondta, a barátok meg még ki tudja mit mondtak… Hát honnan döntsük el, hogy hogyan jó pl. a szoptatás, vagy hogy milyen matraca legyen, vagy melyik testrészét kell nézni, hogy tudjuk, hogy fázik e, vagy melege van, stb. stb. stb. Egy idő után elegünk lett ebből és azt mondtuk: „Úgy csináljuk, ahogyan a babának és a mamának jó, aztán lesz, ami lesz!” És végül valami homlokegyenest másképpen lett jó, mint ahogyan a körülöttünk lévők tanácsolni akarták!

Kedves testvérek, ez a „bőség zavara”, azaz azoknak a száma, akik meg akarják mondani, hogy hogyan csináljuk a dolgainkat egyre csak növekszik. És nem csak a gyerekneveléssel-gondozással kapcsolatban, hanem minden mással is. Hogyan éljek, mit vegyek meg, mit csináljak! Legyen az a média, a családom, a barátok, vagy éppen egy politikai párt! Sőt sokan azzal kapcsolatban is ajánlatokat tesznek, vagy éppen követelőznek, hogy mire alapozzam az életemet! Annyi minden ér bennünket, hogy az valami döbbenetes!

De ha a gyerek gondozását vesszük alapul, és annak kapcsán megkérdeztük, hogy hogyan jó a babának és a mamának, akkor most tegyük fel a kérdést az életünkkel kapcsolatban: „Hogyan jó nekem?”, „Hogyan cselekedjek?”, „Mire, vagy kire alapozzam az életemet?”

Jézus ezt mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” - Ez egy nagyon nagy horderejű mondat. És Jézus ezzel a mondattal nem csak vezetők és leendő vezetők szerepét jelölte ki – nehéz nem gondolni erre a mai napon – hanem valami teljesen újat és mást mond, mint mindenki más. Mert ezzel a mondattal megfordítja az emberiség évezredes gyakorlatát és azt mondja, hogy az egymás felé fordulás, a szolgálat, és a szeretet az, ami meg tudja tartani az embert. Ezek azok az értékek, amikre lehet alapozni egy életet. Sőt Jézus Krisztus személye az egyetlen, amire igazán lehet alapozni egy életet, és nem "csak" egy személy, hanem egy közösség életét, létét is!

Ezelőtt a mondat előtt, azt olvassuk, hogy Jézus megkérdezte a tanítványokat, hogy „Miről vitatkoztatok útközben?” A tanítványok arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közöttük, ki az aki „főnök”. Persze nem mintha nem tudta volna Jézus, hogy miről beszéltek, csak éppen ő ilyen. Nem erőlteti rá magát az emberre. Nem nyomul, hanem felkínál mindannyiunk számára egy utat, egy személyre szabott utat, amin ő lesz az aki elkísér. Egy olyan utat, ahol a vezetők nem zsarnokok és a közért vannak, egy olyan utat, ahol az emberek elfogadják egymást, egy olyan utat, ahol a segítség nyújtás és a segítség elfogadása alapvető és természetes, egy olyan utat, ahol a befogadás az alapvető szellemiség és nem a kirekesztés.

*

Tudnunk kell azt, hogy mind a négy evangéliumnak (Máté, Márk, Lukács, János) más a súlypontja. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik igaz, a másik pedig nem. Sőt! Igazából nincs is négy evangélium, nincsen négy örömhír, csupán egy van: mégpedig az az üzenet, hogy Jézus Krisztus felkínálja ezt az utat, amiről beszéltem minden embernek. Csak éppen négy ember írta le más-más szemszögből, vagy hogy egy filmes hasonlattal éljek, más-más kameraállásból vették fel a történetet, az üzenetet. Márk pedig – akinek az írásából felolvastam – az apostolok tanulására, vagy had' mondjam így: „kiképzésére” teszi a hangsúlyt. Ha ezt ma le akarjuk magunknak fordítani, akkor azt mondhatjuk, hogy ez az üzenet mindenkinek, de elsősorban a gyülekezetnek szól, azoknak, akik kereszténynek (legyenek bármilyen felekezethez tartozók) mondják magukat.

Azt mondja tehát az ige, hogy a változásnak, a jobbításnak a gyülekezetben kell elkezdődnie és elsősorban megtörténnie, mert onnan tud kisugározni az egész világra. Azt szeretnénk, hogy jobb legyen a világ, hogy az emberek elfogadják egymást, hogy ne utálják, ne haragudjanak, ne lopjanak, ne gyilkoljanak, ne csaljanak, ne hazudjanak és békében épüljön minden körülöttünk? Akkor kezdjük itt a gyülekezetben! Akkor kezdjük el magunkban! És higgyük el testvérek, hogy Jézus Krisztusban ez menni fog! Igen menni fog! És nem azért, mert jobbak, szebbek, vagy okosabbak lennénk, hanem azért, mert Ő lesz az, aki majd segít nekünk ebben! Az ő ereje és hatalma lesz az, ami sikerre viszi ezt az ügyet!

Ezt az utat kaptuk mindannyian, a befogadás és elfogadás útját! Mindannyian, de személyre szabva.

Ezt is mondta Jézus a mai igénkben: „És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”” Példának minderre, amit elmondtam a gyermekeket hozta. Hogy aki gyermeket befogad, aki gyermeket elfogad az már elkezdte ezt a munkát.

De ez nem csak a gyerekekre vonatkozik, mert a „gyermek” Jézusnál sokszor nem csupán a „fiatal ember”-t jelenti, hanem a kicsit, az elesettet, azokat, akiknek szükségük van, legyen az akár testi, vagy lelki, olyanokat, akiket más elutasít. Mert ez a Jézusi tanítás veleje és ereje, hogy nem csupán szembemegy minden más ideológiával, tanítással, filozófiával és vallással – ahogyan arról ma beszéltünk – hanem mindezt nem önös érdekből, vagy haszonszerzésből teszi, hanem mások érdekében, az emberek érdekében. És mi mutathatja ezt jobban, mint az, hogy az életét adta ezért Jézus. Egészen pontosan értünk adta!

De Jézus története nem egy hősies-szomorú történet, hanem egy örömteli és még mindig tartó történet! Mert ahogyan Jézus tanította a tanítványokat és átadta nekik mindazt, amire szükségük volt, ahhoz, hogy ezt az örömhírt vigyék, úgy ez ma sincsen másképpen. Jézus feltámadt és ma is él és nekünk is ki akarja jelenti magát és nekünk is át akarja adni, amire szükségünk van. Mert: Jézus ránk szavaz! Rád és rám!

Imádkozzunk azért, hogy ez a szolgálat soha ne szakadjon meg és megragadhassuk ezt hittel és elvégezhessük azt, ami ránk lett bízva!

Ámen