Látás helyett (prédikáció, Böjt 1. vasárnapja, 2019.03.10.)
textus:
Lk 4,31-37
„Jézus
lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket
szombaton; 32 ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának
hatalma volt. 33 A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi
lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: 34 Ah! Mi
közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts
minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! 35 Jézus azonban
ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög
odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem
tett benne. 36 Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak
egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol
a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! 37 És elterjedt a híre
mindenütt a környéken.”
Már lassan tíz éve, hogy felfedeztek egy olyan föld alatti barlang- és folyórendszert Indonéziában, amely több millió évig izolációban volt, teljesen elzárva fejlődött a világ többi részétől függetlenül. Ennek eredményeképpen egy csomó különleges élőlény is a „napvilágra” került. Többek között egy halfajta, amely olyan mértékben alkalmazkodott a körülményekhez, hogy az már egészen idegen nekünk itt „kint”, a „fenti világban”. Két dolog szembetűnő rögtön, ahogyan az ember megpillantja ezt a halfajtát: az egyik, hogy átlátszó, a másik pedig, hogy nincsen szeme. Azért átlátszó, mert nincsenek pigmentjei. Minek is, hiszen sosem érte napfény, sem őt, sem pedig elődeit. És pontosan ezért szemre sincsen szüksége, mert a teljes sötétségben, lévén a föld alatt van elzárva ez a kis külön világ, a látás nem releváns, hogy úgy mondjam.
Persze
ezt kicsiben magunk is tapasztalhatjuk, mármint az alkalmazkodást.
Ha becsukjuk a szemünket, akkor a többi érzékszervünk
kiélesedik. Hallás,
szaglás, tapintás, ízlelés.
Önkéntelenül is egy idő után ezekre sokkal jobban odafigyelünk,
és ezekkel sokkal jobban figyelünk. Ennek egy súlyosabb formája,
amikor pl. valaki elveszti a látását, s így muszáj, hogy rábízza
magát a többi (kiélesedett) érzékszervére, tekintve, hogy
nincsen más választása. Pótolni kell mással a hiányzó látást.
Pál
apostol tisztában volt azzal, hogy az ember pontosan ilyen
állapotban van lelki, spirituális tekintetben: „Mert
most tükör által homályosan látunk”
(1Kor 13,12) Itt, Pál, nem a fizikai látásra, a szemre gondolt,
hanem a lelki látás képességére. Azt írja,
hogy akármennyire is szeretnénk, nem tudunk sem a fizikai, sem
pedig a lelki „szemeinkkel” olyan érzékelésre, amely igazi, jó
lelki
utat
tudna nekünk mutatni! Hiába, hogy a fizikai érzékelésünk 80%-a
a szemükön keresztül történik, és hiába próbáljuk ezt
megfeleltetni lelki szinten is, sajnos nem így működik a dolog. És
ezért
nem működik az a népszerű szólás sem,
hogy „hiszem ha látom”; és ezért nem alkalmazhatjuk (ebben
az esetben) Exupery
szavait sem a
Kis Hercegből,
hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Másik lelki
„érzékszervet” vagyunk kénytelenek használni, mint
az a bizonyos hal, a földmélyi sötétségben. És
ebben
az esetben is érdemes Pálhoz fordulnunk: „A
hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.”
(Róm 10,17) Pál egyértelműen kijelenti, hogy tekintve homályos,
vagy ha úgy tetszik diszfunkcionális, lelki látásunkat,
támaszkodjunk a lelki hallásra, amelyből a hitünk is táplálkozik.
És
itt érkeztünk meg a mai igénkhez, amely meghallásra vár tőlünk.
Ugyanis sok mindenre lehet „fülelni” lelki szempontból is, de
amire érdemes, sőt, akire érdemes, az Jézus Krisztus. Pál is
erre hivatkozik: Krisztus beszéde a hit egyedüli építője.
A
mai szakasz Krisztus beszédéről szól. Nagyon izgalmas, hogy
tartalmilag nem sokat tudnunk meg Jézus beszédéről. Magyarul,
nem azt tudjuk meg, hogy mit mond, hanem azt, hogy hogyan mondja, és
hogy az milyen hatással van az
ő beszéde az
emberre, emberekre. Tudniillik Jézus sok mindent mond, sok
olyat, ami általános érvényű, amelyek mindenkire vonatkoznak,
kozmikus igazságokat jelenítenek meg. Ezen kívül pedig vannak
nagyon személyes, személyre szabott, különleges mondanivalói,
üzenetei is,
amelyek csak nekem, csak neked, vagy éppen
valaki
másnak szólnak. Megszólíthat bennünket az igén keresztül,
imádságban, a másik ember által, de mindig valahogyan megpendítve
szívünk húrjait, amelyre egészen természetesen és magától
értődőn rezonálunk.
Lukács
evangélista ebben a történetben, több dolgot is elmond Jézus
beszédéről. Jézus Kapernaumban tanít. Kapernaum egy ma is létező város, Názárettől, Jézus otthonától, mindegy 40 km-re.
Mondhatni a szomszédban van. Itt, Jézus a zsinagógában, a helyi
gyülekezetben, tanít, Isten igéjét magyarázza az
összegyűlteknek. Nem tudjuk mit mondott, de most nem is lényeges,
mert azt olvassuk, hogy az ott lévők „álmélkodtak
tanításán, mert szavának hatalma volt”.
És ez a mai első üzenetünk. Jézusnak
üzenete van a számunkra, akár általánosságban, akár egészen
személyes módon, és az ő szavának hatalma van.
Ha meghallom, akkor érzem belőle, hogy ez nem üres és nem
súlytalan, hanem hatalommal bíró szó, amely tesz is valamit.
Sokszor mondják, hogy ahhoz, hogy az ember hiteles legyen, a
szavainak és a tetteinek szinkronban, összhangban kell lennie. Ha
valaki „vizet prédikál és bort iszik” az elveszti minden
hitelét a hallgatósága előtt. Jézus szava önmagában is
cselekszik, a kisujját sem kell mozdítania hozzá, mert az ő szava
cselekszik
is! Éppen ezért nem is lenne igazából szükség arra, hogy ezt
demonstrálja, hiszen mindenki
érezte, hogy így van.
De Jézus nem akar semmilyen szinten sem bizonytalanságban hagyni
senkit,
akárcsak a legcsekélyebb mértékben sem, ezért, bár nem lenne rá
szükség mégis megtette.
Mikor
befejezte a tanítást – ahogyan olvassuk – egy „ördögi
lélektől megszállott ember”
felkiáltott a zsinagógában. „Ah!
Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy
elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje!”
Már önmagában az is
súlyos,
hogy egy „ördög” tesz itt hitvallást! „Isten
Szentje”-
mondja Jézusról. Micsoda döbbenetes esemény! Jézusnak annyira
tiszta és szent a szava, hogy az igazság bukik elő még a
leggonoszabb helyzetben is! Jézus
szava, tanítása az igazság forrása.
És ez a második üzenetünk ma. Sok helyről vártunk volna
hitvallást, de egy ördögtől biztosan nem. De Jézus szava
mindennél erősebb.
Azonban
Urunk nem hagyja annyiban a dolgot. Nem kezd el helyzet
különlegességétől
megvilágított „színpadon” tetszelegni, hogy „lám, lám még
az ördögök is tisztában vannak azzal, hogy kicsoda is vagyok
én!”, hanem ráparancsol a gonoszra: „Némulj
el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert
közéjük, kiment belőle”
Jézus szava eddig is hatalommal volt tele, de itt meg aztán
egyenesen „berobbant”! Ugyanis Jézus
szava kioltja a gonosz szavát.
És
ez a harmadik, amit megtudunk ma Jézus szaváról. Jézus szava
kioltja a gonosz szavát. Vagy ahogyan a bevezető igében olvastuk,
az istentisztelet elején: „Azért
jelent
meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja”
(1Jn 3,8) Nem
párhuzamosan létezik vele, nem törekszik egy, a ma oly divatos
egyensúlyra. Jézusnem „jing”, az ördög „jang”-ja mellett.
Hanem kioltja és megsemmisíti a gonosz szavát és mesterkedéseit,
megtisztít és gyógyít bennünket.
Olyannyira
így
van ez,
hogy Lukács odateszi, mintegy megjegyzésként: „az
ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de
semmi kárt nem tett benne.”
Mert Jézus
szava minden esetben megváltoztat és épít,
sohasem rombol bennünket. És
ez a negyedik.
A
mai szakasz így fejeződik be: „Rémület
fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd
ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek,
és azok kimennek?!”
Az emberek megrémültek a tapasztaltaktól. Nem a gyógyulástól, a
szabadulástól,
hanem inkább az isteni erő és hatalom megnyilvánulásától,
aminek tanúi voltak abban a kapernaumi zsinagógában. Nem
ítélhetjük el őket érte, ahogyan Pétert apostolt sem, egy
fejezettel később (aki ekkor még nagyon messze volt attól, hogy
apostol legyen), aki
mikor
személyesen megtapasztalja Jézus szavának erejét, ezt mondja
leborulva előtte: „Menj
el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”
(Lk 5,8) Pedig leghőbb vágya ennek pont az ellenkezője volt:
Maradj mellettem örökké! S
ez a vágya
jóval később teljesül be, s amely ma nekünk is szól és erőt
ad. „Veletek
vagyok minden napon a világ végezetéig”
(Mt 28,20)- mondja már feltámadása után Jézus.
Ma
böjt első vasárnapja van, az egyik legszebb időszak az egyházi
évben. Legyen
ez a számunkra a
Jézusra
figyelés, pontosabban, a Jézusra hallgatás kiemelt időszaka.
Sok-sok szó, sok-sok mondat, sok-sok beszéd akarja leuralni fizikai
és lelki füleinket, de most megtudhattuk, hogy Jézus szava
mindennél fontosabb szó a számunkra. Mert az ő szava hatalom, az
ő szava erő, az ő szava az igazság forrása, az ő szava kioltja
a gonosz szavát, az ő szava jó változást hoz és épít, az ő
szava hitet ébreszt. Erre nem lehet mást tenni, mint álmélkodni
ezen a nagy szereteten, és minden erőnkkel azon lenni, hogy
meghalljuk az ő szavát! Ámen
Ámen! Köszönöm szépen, hogy olvashattam! :-)
VálaszTörlés